Az orosz szabály és a magyarok

„A hétvégi amerikai beavatkozás miatt meg kell említenem még egy szempontot is. Az '50-es évektől kezdődően az Izraelt megtámadó országok, majd az arab és nemzetközi terrorizmus fő támogatója a Szovjetunió volt. (Szomorú fejezete ennek a történetnek a Magyarországot is érintő Carlos-ügy.) Vlagyimir Putyin uralkodása alatt Oroszország újra nagyhatalmi ambíciókat kezdett dédelgetni a korábban már megismert módszerekkel. Megint nagy energiákat fektetett a Közel-Kelet destabilizálásába, ezért kapcsolódott be a szíriai polgárháborúba. (Ennek a veszélyes kalandnak az ukrán háború vetett véget.) Irán nem jutott volna el az atombomba előállításának a küszöbére orosz segítség nélkül. Ahogy a másik kiszámíthatatlan diktatúra, Észak-Korea sem rendelkezne atomfegyverrel, ha nem kapott volna segítséget a Szovjetuniótól és Kínától.

Érdemes tehát újragondolnunk, hogy kiket tekintünk szövetségesünknek.

A világ számos országa demokrácia, így az USA, az EU és Izrael is. Ezek az országok is követnek el hibákat, hoznak néha téves döntéseket, de minden lépésük felett ott létezik a népképviselet és a nyilvánosság kontrollja. A diktatúrákban, amilyen a kommunista Kína, Észak-Korea, a főpapok által vezetett Irán, vagy sok tekintetben Oroszország és az arab világ is, nem létezik ilyen. Ezekben az országokban a párt, vagy az istenített vezetők döntéseit nem lehet megkérdőjelezni, nincs nyilvános vita és nincs szabad választás. Ezért kódolva van az ilyen rezsimekbe, hogy fatális hibát kövessenek el, illetve hogy egy idő után a népakarat elsöpörje őket. De addig is szembe mennek a nemzetközi joggal és normákkal, általában mindig a szuverenitásukra hivatkozva.

Emiatt is fontos tehát, hogy kivel barátkozunk. Kell kereskedni Oroszországgal és Kínával, de nekünk az EU és az Egyesült Államok a szövetségeseink. Az atlanti civilizáció a demokratikus otthonunk, ide tartozunk.

Ha abban az utcában, ahol lakunk, él egy ember, aki másokat bérel fel arra, hogy éjjelente betörjenek a szomszédaihoz, tönkretegyék a kertjeiket, majd részben elfoglalja közvetlen szomszédja telkét arra hivatkozva, hogy az mindig is az övé volt, akkor erre nem lehet csupán annyit mondani: ne veszekedjetek. Valóban: fejezzék be az ellenségeskedést, de azt is világossá kell tenni, hogy elfogadhatatlan, ha valaki erőszakkal el akarja venni a másik tulajdonát. (…)

Jogosan harcoltunk '56-ban a létünkért és ugyanilyen jogalappal teszi ezt Izrael is több mint hetven éve. És ugyanennyire elvitathatatlan az ukránok szabadságharcának a legitimitása is az orosz hódítókkal szemben. E hódító szándékkal kapcsolatban ne legyen illúziónk, mert éppen az elmúlt napokban jelentette ki Putyin elnök, hogy »az oroszok és az ukránok egy nép. Ebben az értelemben egész Ukrajna a mienk. (...) Van egy régi szabály: ahová egy orosz katona beteszi a lábát, az már a miénk.«

Nos, ezt a szabályt 1945 és 1991 között megtapasztalhattuk mi is. (…)

Az elmúlt héten Magyar Péter jelentette be, hogy nem támogatja Ukrajna gyorsított csatlakozását és azt javasolja: később majd népszavazáson döntsünk erről a kérdésről. Ez a megnyilatkozás azért is érdekes, mert a Fidesz nemzeti konzultációjának mintájára megszervezett Tisza-konzultáción a válaszadók 58 százaléka az ukrán EU-csatlakozás mellett voksolt. A lépés taktikus, hiszen ezzel megint elkerül egy konfrontációt egy érdemi kérdésben a Fidesszel, de egyúttal egyre jobban rávilágít arra is, hogy döntően rövid távú, taktikai megfontolások állnak a jelenleg legnagyobb ellenzéki tömörülés megnyilatkozásai mögött. Ugyanezt a mozgást tapasztalhattuk az átláthatósági törvény és a gyülekezési szabadság korlátozása, vagyis a Pride ügyében szintén.

Egyre erőteljesebben merül fel tehát a kérdés, hogy vajon mit is képvisel és kikkel a Tisza. A tisztázatlanságokra csak rátesz egy lapáttal az a napokban kirobbant botrány, ami Magyar Péter pártjának aktivistáival kapcsolatban látott napvilágot. Itt a kiszivárgott beszélgetésekben a saját önkénteseiket alkoholistának és szellemi fogyatékosnak nevezik és arról is beszélnek, hogy orosz álprofilokat hoznak létre.”

Fotók: Peter Schulz