Nagy Márton: Karácsony Gergelyék félrevezették a Fővárosi Törvényszéket

A nemzetgazdasági miniszter szerint valótlan adatok alapján született döntés az inkasszált összeg visszafizetéséről.

Meg kell vizsgálni, mi vezetett a főváros csődjéhez – véli Latorcai Csaba.
Meg kell vizsgálni, mi vezetett a főváros csődjéhez – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára csütörtökön a kormány és a főváros közötti tárgyalások második fordulóját követő sajtótájékoztatón, Budapesten. Latorcai Csaba közölte:
a főváros csődhelyzete nem múlt el, az „agónia folytatódik”, a kormány segíteni akar, de nagy a baj.
Az nem fordulhat elő, hogy a közösségi közlekedésben fennakadások legyenek, a kormány ezt el akarja kerülni, ugyanakkor nem akarja egy feneketlen kútba önteni a pénzt – emelte ki. Hozzátette, ahhoz, hogy a fővárosi kikecmeregjen a csődhelyzetből, szükség van törvényes költségvetésre, hiszen még az sincs. Karácsony Gergely megígérte, hogy ezt a feltételt megpróbálja teljesíteni a Tisza Párttal – jelezte. Latorcai Csaba hangsúlyozta: meg kell vizsgálni, mi vezetett a csődhelyzethez a fővárosban.
Elég volt Karácsony Gergely mellébeszéléséből”
– jelentette ki, rámutatva: Tarlós István, az előző főpolgármester 200 milliárd forinttal adta át Budapestet, és azóta több száz milliárd forint adóbevétel is volt. Karácsony Gergely közben hol a szolidaritási adót, hol az évekkel ezelőtti Covidot okolja, holott a csődhelyzet pár hónapja alakult ki a fővárosban. Méghozzá körülbelül akkor, amikor 50 milliárdért megvásárolták Rákosrendezőt – jegyezte meg az államtitkár.
Mindezek miatt a KTM felkérte Domokos László közgazdászt, hogy egy szakértői munkacsoport vezetőjeként világítsa át a főváros gazdálkodását, vizsgálja meg, hová folyik el a budapestiek pénze – ismertette Latorcai Csaba. Közölte:
a kormány vállalja, hogy áttekinti általában a közösségi közlekedés finanszírozását, amihez egyébként egyedül a főváros kap állami támogatást.
Latorcai Csaba kiemelte, hogy a Magyar Államkincstár jogkövető módon példás gyorsasággal visszautalta a fővárosnak azt a 10 milliárd forintot és kamatait, amiről a bíróság a szolidaritási adóval kapcsolatban rendelkezett. Hasonlóan jogkövető magatartást várnak el Karácsony Gergelytől is – jegyezte meg.
Ezt is ajánljuk a témában
A nemzetgazdasági miniszter szerint valótlan adatok alapján született döntés az inkasszált összeg visszafizetéséről.
Az államtitkár ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a bíróság döntését vitatják, fellebbeznek az ellen. Álláspontjuk szerint Karácsony Gergely félrevezette a bíróságot, például arra hivatkozott, hogy az első félévben a főváros 25-30 milliárd forint iparűzési adót szedett be, holott több mint 135 milliárdot. Tehát téves információ alapján döntött a bíróság, ezért fellebbez a kormány.
Latorcai Csaba kérdésre válaszolva hangsúlyozta: nem igaz, hogy a fővárosi nettó finanszírozója az államnak, például azért, mert a kormány maga is támogatja a fővárosi gazdasági fejlesztéseket, ami jelentős iparűzésiadó-bevételt eredményez. Szintén kérdésre elmondta azt is, hogy a szolidaritási hozzájárulás kapcsán az önkormányzatoknak két kérésük van: egyrészt szeretnék tudni, mely más települések részesülnek abból, másrészt, hogy azt térségi fejlesztésekre is lehessen fordítani.
Erre nyitottak vagyunk”
– jegyezte meg az államtitkár. A kormány és a főváros közötti tárgyalások ütemezése kapcsán Latorcai Csaba annyit mondott: akár még a nyáron sor kerülhet a következő fordulóra, de a csődhelyzetet a fővárosnak kell megoldania.
(MTI/Mandiner.hu)
Ezt is ajánljuk a témában
Budapest főpolgármestere nem szokta kibontani a teljes igazságot azzal kapcsolatban, hová kerül a főváros által befizetett szolidaritási hozzájárulás, de mi utánajártunk.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán