„Ha már mindenképpen gyászolgatni kéne valamit a Trianoni szerződés kapcsán, akkor nem azt kéne, amelyik napon a kiküldött minisztériumi aktatologató azt a Budapesten kapott parancsnak megfelelően aláírta, hanem amikor a hatalmas nemnemsoházás és nemzeti gyászkodás közepette a kupoldában összegyűlt megélhetésiek azt megszavazták, majd őfőméltóakármi vitézbátorhősblabla Horthy kormányzó ratifikálta. Attól lett kötelező, nem az aláírástól.
Amúgy az érintett aktatologatónak utána rá is ment az élete, de akik utasították, ebből kiválóan megéltek életük végéig – de hát ebben semmi új nincs ebben az országban.
Ellenben a mi életünket is a mai napig mérgezi ez az egész, a ráépült összes hazugsággal és történelmietlenséggel. Abba kéne hagyni. Trianon a trianoniaké.”