Egy korszak lezárul: visszavonul Gyurcsány Ferenc, és elválik Dobrev Klárától

Dobrev Klára arról is tájékoztatott, mi fog történni a DK életében a közeljövőben.

A történtek új fejezetet nyithatnak a magyar politikában.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Gyurcsány Ferenc, a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legmegosztóbb politikusa. Most azonban, 2025. május 8-án – ahogyan azt megírtuk – bejelentette teljes visszavonulását a közélettől. Valamint azt is, hogy feleségével, Dobrev Klárával elválnak.
Gyurcsány lemondott a Demokratikus Koalíció (DK) elnöki és frakcióvezetői tisztségéről, valamint országgyűlési képviselői mandátumáról is. Ezzel lezárult egy több mint négy évtizedes politikai pálya, amely során Gyurcsány KISZ-titkárból az ellenzéki politikai térfél meghatározó alakjává vált.
Személye körül szinte folyamatos volt a politikai vita,
és számos döntése, különösen a 2006-os események idején, mély nyomot hagyott a hazai közéletben.
Ezt is ajánljuk a témában
Dobrev Klára arról is tájékoztatott, mi fog történni a DK életében a közeljövőben.
Gyurcsány Ferenc 1961. június 4-én született Pápán. Tanulmányait a Janus Pannonius Tudományegyetemen végezte, ahol 1984-ben tanári, majd 1990-ben közgazdász diplomát szerzett.
Politikai pályafutását az 1980-as években a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) kezdte,
ahol a Pécsi Városi Bizottság titkára, majd a Központi Bizottság tagja lett. 1989-ben a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ) alelnökévé választották.
A rendszerváltás után Gyurcsány az üzleti szférában tevékenykedett, és az ALTUS Rt. vezetőjeként jelentős vagyont halmozott fel. 2002-ben tért vissza a politikába, amikor tanácsadóként csatlakozott Medgyessy Péter miniszterelnöki stábjához.
2003-ban a Medgyessy-kormány gyermek-, ifjúsági és sportminisztere lett.
Az MSZP belső hatalmi játszmáinak eredményeképpen 2004-ben Medgyessy Péter lemondott miniszterelnöki tisztségéről, majd Gyurcsányt választották meg az ország vezetőjének. 2006-ban újraválasztották, ezzel ő lett az első miniszterelnök a rendszerváltás után, aki két cikluson át hivatalban maradt.
Azonban 2006 szeptemberében nyilvánosságra került az „őszödi beszéd”, amelyben beismerte, hogy kormánya hazudott a választások előtt.
„Hazudtunk reggel, éjjel meg este” – hangzott az azóta sokszor emlegetett, ikonikussá vált mondat. A kiszivárgott beszéd országos tiltakozásokat váltott ki, és jelentősen megingatta Gyurcsány politikai támogatottságát.
A tiltakozások kezdetben békésen zajlottak, de szeptember 18-án este Budapesten zavargásokba torkolltak. A Magyar Televízió székházának ostromára a kormány a rendőrség bevetésével válaszolt, ám a hatósági fellépés a következő hetekben – különösen október 23-án, az ’56-os forradalom 50. évfordulóján – rendkívüli brutalitást öltött. A rendőrség gumilövedékeket, könnygázt, vízágyút és lovasrohamot vetett be, melynek következtében a békés demonstrálók és járókelők súlyosan megsérültek.
Volt, akinek kilőtték a szemét is.
Számos esetben arc nélküli, azonosítószámot nem viselő rendőrök követtek el túlkapásokat, ami azóta is a „rendőri terror” vádját szolgáltatja az események értelmezésében. Az ellenzék szerint a kormány felelőssége egyértelmű volt, míg Gyurcsány és hívei a zavargásokat „a demokrácia elleni támadásként” értelmezték és emlegetik azóta is. A bizalom azonban végérvényesen megingott: 2006-tól kezdve a kormány folyamatos védekező pozícióba szorult.
A politikai nyomás és a gazdasági válság hatására Gyurcsány 2009 márciusában bejelentette lemondását a miniszterelnöki posztról. Utódja Bajnai Gordon lett. Majd 2011-ben Gyurcsány kilépett az MSZP-ből, és megalapította a Demokratikus Koalíciót (DK), amely az évek során az ellenzék egyik meghatározó pártjává vált.
A Demokratikus Koalíció megalakulása után Gyurcsány Ferenc nem csupán pártalapítóként, hanem annak kizárólagos szellemi és politikai vezetőjeként lépett fel. A szervezet működése erősen centralizált volt, a döntéshozatal minden szintjén az ő személye dominált.
Ráadásul főként Orbán Viktorral és a Fidesz kormányzásával szembeni ellenszenvre építette politikai identitását.
A DK a választásokon rendre kudarcot vallott az összellenzéki összefogás részeként – amit legtöbben a Gyurcsány-jelenség elutasítottságának tudtak be.
A Gyurcsány-párt kritikusai szerint a DK működése inkább polarizálta, semmint egyesítette az ellenzéki oldalt, és Gyurcsány személyes múltja, különösen a 2006-os események árnyéka, hosszú távon súlyos tehertételt jelentett a kormányváltásra készülő politikai erők számára.
Ezt megérezve Gyurcsány később előretolta feleségét, Dobrev Klárát
– különösen a 2019-es EP-választás után, ő maga pedig frakcióvezető lett –, ám ez sokak szerint nem jelentett valódi generációváltást, inkább csak a „dinasztia” fenntartását. A kormánypárti és ellenzéki elemzők szerint egyaránt biztos volt: Gyurcsány továbbra is a háttérből irányította a DK stratégiáját, még akkor is, ha hivatalosan nem ő állt a kampány élén.
Május 8-án Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy lemond a DK elnöki és frakcióvezetői tisztségéről, valamint országgyűlési képviselői mandátumáról, és teljesen visszavonul a közélettől. Dobrev Klára közösségi oldalán közölte a hírt, hangsúlyozva, hogy Gyurcsány ezzel lezárja politikai pályafutását.
„Mi nem félünk változtatni. Változunk és új korszakot nyitunk. Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul. Végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat. A gyurcsányozás a jobboldali politika erkölcsi, emberi, szellemi leépülésének terméke, a hazug karaktergyilkosságok mintapéldája. Ennek mostantól vége” – fogalmazott Dobrev.
Hozzátette, hogy az elnök döntését az Elnökség tudomásul vette. „Gyurcsány Ferenc mindig élvezni fogja a DK egész közösségének a barátságát, szeretetét és tiszteletét. Mindenkinél jobban megérdemli ezt” – húzta alá.
Egy biztos: Gyurcsány Ferenc visszavonulása új fejezetet nyithat a magyar politikában
– politikai öröksége vitathatatlanul jelentős, és még hosszú ideig hatással lesz Magyarország közéletére.
Nyitókép: Mandiner-archív/Mátrai Dávid