Csúcsminiszter a Mandinernek: Nagy az esély, hogy marad az árrésstop május után is

A kormány dönt majd a kérdésben, de nyár végéig tolhatják ki a határidőt.

Áprilisban jelentősen fékezte az inflációt az élelmiszerárak csökkenése – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
2025. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 5,4 százalékkal nőtt, ezen belül a tojásé 26,9, a liszté 23,7, az étolajé 23,4, a csokoládé és kakaóé 20,0, a kávéé 19,8, a gyümölcs- és zöldségléé 14,5, a büféáruk 9,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 8,2, a tejé 7,5, a kenyéré 6,8 százalékkal. A termékcsoporton belül a margarin ára 29,2, a tejtermékeké 7,5, a párizsi, kolbászé 6,4 százalékkal mérséklődött.
Ezt is ajánljuk a témában
A kormány dönt majd a kérdésben, de nyár végéig tolhatják ki a határidőt.
A KSH kiemelte: a szolgáltatások 7,0 százalékkal drágultak, ezen belül a postai szolgáltatások 11,3, a lakbér 11,0, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, a testápolási szolgáltatások 10,1, a lakásjavítás és -karbantartás 9,8, az üdülési szolgáltatások 8,4 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára 6,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 7,0 százalékkal. A háztartási energiáért 3,5 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a palackos gáz ára 8,7, a vezetékes gázé 7,2 százalékkal nőtt.
A KSH jelentése szerint a tartós fogyasztási cikkek ára 2,0 százalékkal emelkedett, ezen belül az ékszerek 22,0, az új személygépkocsik 6,1, a szobabútorok 3,7 százalékkal többe, a használt személygépkocsik 1,9 százalékkal kevesebbe kerültek. A járműüzemanyagok ára 7,1 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 4,9 százalékkal drágultak.
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar kormány 2025 tavaszán újabb intézkedéssel próbálja megfékezni az inflációt: március 17-től harminc alapvető élelmiszer esetében maximálta a kiskereskedelmi árrést.
Egy hónap alatt, márciushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal nőttek.
Az élelmiszerek ára 1,3 százalékkal mérséklődött. Ezen belül a margarin 23,6, a tejtermékek 13,4, a liszt 12,5, a vaj, vajkrém 8,7, a tej 8,6, az étolaj 6,1, a párizsi, kolbász 5,9, a sajt 5,4, a baromfihús 5,0, a cukor 4,3, a sertéshús 4,1 százalékkal kevesebbe került.
A termékcsoporton belül a csokoládé, kakaó 3,3, a büféáruk 1,9, az alkoholmentes üdítőitalok és a rizs 1,4-1,4, a száraztészta 1,3, a péksütemények 0,9, a kenyér 0,7 százalékkal drágult. A legnagyobb mértékben a háztartási energia drágult, 3,8 százalékkal, ezen belül a vezetékes gázért 8,3 százalékkal többet, a palackos gázért 1,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A ruházkodási cikkek átlagosan 2,1, a szeszes italok, dohányáruk 1,3 százalékkal drágultak egy hónap alatt, ez utóbbin belül a dohányáruk 2,4 százalékkal.
A szolgáltatások 0,8 százalékkal drágultak, ezen belül a belföldi üdülés 4,7, a külföldi üdülés 1,4, a járműjavítás és -karbantartás 1,0 százalékkal többe került. A járműüzemanyagok ára 1,4 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 3,1 százalékkal drágultak – jelentette a KSH.
Ahogy arról beszámoltunk, kiterjeszti a kormány a drogériákra az árrésstoppot, így május második felétől több mint ezer újabb termék ára csökkenhet jelentősen. Az intézkedés a háztartási cikkek több mint 40%-át értékesítő drogériákra vonatkozóan kerül bevezetésre május 19-től augusztus 31-ig, összesen 30 termékkategóriára.
Olyan termékekre, mint a mosogatószer, a mosópor, a papír zsebkendő vagy éppen a tusfürdő, amelyeknél jelentős, több mint 30%-os árrés azonosítható.
Az árréscsökkentés hatására átlagosan 16-18% körüli árcsökkenés fog végigsöpörni ezeken a termékkategóriákon az érintett szereplőknél. Amennyiben ezen termékek teljes forgalmába átgyűrűzik az árcsökkenés, úgy az inflációt további 0,4 százalékponttal csökkentheti a kibővített intézkedés. A kormány célja, hogy az inflációt 3-4% közötti sávban tartsa, az élelmiszerinflációt pedig 5% alatti szintre szorítsa le.
(MTI/Mandiner)
Ezt is ajánljuk a témában
A drogériák sokszor 30 százaléknál is magasabb haszonkulcsot alkalmaznak.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán