Mérő Vera egy mondata betalált nálam

„Belehallgattam abba a beszélgetésbe, amit Ablonczy Bálint és Stumpf András (óh, a régi szép idők, mikor még a pincénkben Bálintékkal Gyurcsány-filmet szerettünk volna együtt forgatni – nem lett belőle semmi, de jó mulatság volt!) vettek fel Mérő Verával.

Egymás vállait körbeveregetve szidták a rendszert – nincs is ezzel semmi baj, ezért nem is írtam volna. Azonban Mérő Vera, akit a »nemzet béketeremtő anyukájaként« nevesítettek, egy mondata betalált nálam. Ugyan ő a sikeres és kevésbé sikeres tüntetések okain töprengve mondta, de a gondolat egy igen szomorú valóságot egyetemlegesen is hordoz: tudniillik a korunkat jellemző »megunhatóság« kérdését.

Azt, hogy – elsősorban a fiatalabb, short videókon felnőtt generációk, de azt hiszem már mi, a folyamatosan triggerelt idősebbek is – azért fordulnak el valamitől, akár magától a felismerhető igazságtól is, akár egy számukra is előnyöket hordozó üzenettől, politikától, mert az már »uncsi«.

És elegendő egy »feeling«, egy új életérzés, ami tetszetősebb vagy izgalmasabb, mint az addigi, és már szögre is akasztható minden más.

A fenti logika szerint politikai »innovációnak« tekinthető a modortalansága, agresszivitása és arcátlansága.

A stúdióban ülő fiúk okosak. Meggyőződésem, hogy tökéletesen tisztában is vannak ezzel. Ám a bennük lévő mély sérelmek, indulatok mindent visznek és szorgosan készítik az utat a vándorló szelfikirálynak. (Ők nem is unaloműzésből.)

A magyar emberek bölcsességében való hitem azonban rendületlen ma is. Nincs tökéletes kormányzás, nincs makulátlan politika, de nyilvánvaló különbségek kis gondolkozással mindenki számára felismerhetőek ebben a zűrzavarban is.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd