Vasárnap hivatalosan is elrajtolt a Harcosok Klubja, melynek csúcspontja Orbán Viktor felszólalása volt. A miniszterelnök a BOK-csarnokban összegyűlteket úgy köszöntötte, mint „a digitális világ szabadságharcosait”. Majd valamivel később arra is kitért, hogy
az online közösség tagjai „létrehozták a digitális honvédség belső magját”.
„Olyan ez, mint egy építkezés. Csak mi nem téglából, hanem emberekből építünk várat” – tette hozzá, és azt is megnevezte, hogy mi a következő feladat: minden „harcosnak” hoznia kell egy héten belül még egy embert.