Szürreális: videón a Hadházy Ákos által szervezett Pride-tüntetés bohózatba illő jelenetei

Nem múlt el emlékezetes pillanatok nélkül a keddi demonstráció.

Szerdán a rendőrség közölte, hogy feljelentést tett a független országgyűlési képviselővel szemben.
A Mandiner is beszámolt róla kedden, hogy Hadházy Ákos újra tüntetést szervezett. A tüntetés kapcsán több érdekességre is felhívta a figyelmet az ATV. A lap arról számolt be, hogy a beszédeket követően a tömeg megindult az Erzsébet hídon át a Sánc utcába, a Szuverenitásvédelmi Hivatal irányába, aminek épülete előtt azt skandálták, hogy
Lánczi Tamás, gyere ki”.
A lap állítása szerint ekkor Hadházy Ákos olyat tett, amire még egyetlen tüntetésén sem volt példa: megkérdezte a résztvevőket, hogy van-e valakinél tojás, mert meg akarja dobálni az épületet. Mivel senki sem vitt magával tojást a tüntetésre, a képviselő letett erről a szándékáról, azonban elhatározta, hogy a következő tüntetésre hozni fog magával, és tényleg megdobálja vele az SZVH-t.
Amikor a Sánc utcában is véget ért a tüntetés, Hadházy bejelentette, hogy következő héten is lesz demonstráció, és akkor már úgy készül, hogy tojást fognak dobálni.
Szerdán a rendőrség közölte, hogy feljelentést tett a független országgyűlési képviselővel szemben. „A 2025. május 27-én 17 órától a Budapest V. kerületébe előzetesen bejelentett és tudomásul vett gyűlés befejezését követően többen jogellenes gyűlésbe kezdtek. A közlekedés biztonsága érdekében az Erzsébet hídon rövid időre megállították a gépjárműforgalmat.
A jogellenes gyűlés szervezőjével szemben a rendőrök gyülekezési joggal visszaélés miatt tettek szabálysértési feljelentést.
Négy embert igazoltattak, kettővel szemben pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés, eggyel szemben közlekedési szabálysértés miatt indult eljárás. Egy embert előállítottak, akit hivatalos személy elleni erőszak miatt köröztek” – közölte a Police.hu.
Ezt is ajánljuk a témában
Nem múlt el emlékezetes pillanatok nélkül a keddi demonstráció.
Nyitókép: Hadházy Ákos Facebook-oldala