Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Nem kellett sokat várni arra, hogy Menczer – Fidesz – belerúgjon Dobrev Klárába.

„Nem kellett sokat várni arra, hogy Menczer – Fidesz – belerúgjon Dobrev Klárába. Kétségtelen: Dobrev nem új szereplője a magyar politikának, de egyelőre még csak meg sem választott vezetője a Demokratikus Koalíciónak. Mégis, ez a mindig nagyvonalú, embert tisztelő szervezet, legott kiadott egy közleményt, amely így hangzik: A baloldal egyszer már tönkretette az országot, és ebben nagy szerepe volt a DK-nak és Dobrev Klárának! Brüsszel régi és új emberei ugyanazt az utasítást hajtják végre, és bármikor összefoghatnak. Ők Ukrajna mellett állnak!
Kapcsolódó vélemény
Az, hogy ki teszi tönkre az országot, ma már nem is kérdés; nincs olyan területe a politikának, ahol a kormánypárt méltatható eredményt mutatna fel. A gazdaság romokban, a nemzetközi kapcsolataink mélyponton, az emberi tisztesség – többek között az ilyen szóvivőknek köszönhetően – értékelhetetlen. A Fidesz mindenkibe belerúg, aki csak ellenfélként felbukkan, és még messze nem tartunk a jövő évi választás kampányidőszakánál. Ma már mindenki – maga a kormánypárt is – egybehangzóan arról beszél, hogy minden idők legmocskosabb időszaka előtt állunk.”

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP
***