Gigantikus útépítés indul Magyarországon – Lázár bejelentette, hol indulnak a fejlesztések

2025. április 16. 07:57

Már megkötötték a tervezési szerződést.

2025. április 16. 07:57
null

A Világgazdaság arról ír, hogy Lázár János tovább építtetné az M44-es utat Sarkad és Méhkerék között és 

a 47-es utat négysávosítaná, amelyekkel Békés vármegyét még jobban be tudnák kapcsolni a magyar gazdaságba.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a Békés vármegyei Sarkadra meghirdetett Lázárinfón kedden elmondta: „Miközben 

Budapesten az Európai Unió életszínvonalánál 67 százalékkal jobban élnek, addig Békésben 40 százalékkal rosszabbul. 

Ezt a különbséget kell eltüntetni”.

Hangsúlyozta: 

az M44-es gyorsforgalmi utat – amelynek legújabb szakaszát kedden adták át – tovább kell építeni az országhatárig. 

A tervezésre 6,5 milliárd forintot hagytak jóvá, májusban kijelölik a végső nyomvonalat is.

A miniszter szerint a 47-es út négysávúsítása a másik fontos intézkedés, amely fellendíti Békés vármegyét: a tervezésre 13 milliárd forintot hagytak jóvá, a szerződéseket már megkötötték.

Lázár János leszögezte: Magyar Péter

a Tisza Párt elnöke azért mondja, hogy haza tudja hozni az uniós forrásokat, „mert miatta nem adják ide őket”. 

A politikus szerint a vidék jövője azoktól a fiataloktól függ, akiket most könnyen elérnek az olcsó drogokkal, ezért azok ellen „tűzzel-vassal küzdeni kell”.

Hozzátette: fontos a vidék erejének megőrzése, hogy mindenki számára a születése helyén garantálhassák a boldogulást.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Czeglédi Zsolt/MTI Fotóbank

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
herden100
2025. április 16. 12:17
istenanya.hu “MENNYEK KIRÁLYNÉJA” című MÁRIA-kiállítás. április 7 - től Helyszín: 1052. Budapest, Városház u. 4. (1 percre a Ferenciek terétől) NYÍTVA: mindennap 15-19 óráig. Tárlatvezetés: szerda 16-17 óráig, szombat 15-16 óráig. Csoportoknak előzetes egyeztetés alapján nyitvatartási időben bármikor (+36 20 299 3333) A BELÉPÉS DÍJTALAN. Várjuk sok, sok Szeretettel! Istenanya Alapítvány ❤️❤️❤️❤️❤️ 🤍🤍🤍🤍🤍 💚💚💚💚💚 m.youtube.com/watch?v=KhbuNZ8p3hg&pp=ygUbdGNoYWlrb3Zza3kgY2hlcnViaW0gaHltbnVz m.youtube.com/watch?v=XpYGgtrMTYs&pp=ygUTYXZlIG1hcmlhIHBhdmFyb3R0aQ%3D%3D m.youtube.com/watch?v=QZxvD5x-DR0&list=PLYWaKUph_wxwhEkGXHzxp-cQutFKJxRwe&index=3&pp=iAQB8AUB hu.m.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria "A szeretet mindenre gyógyír." 🕊️
Válasz erre
0
0
szabchen
2025. április 16. 10:39
Lázár már négysávos utat akar a kastélyához? Előtte meg az M9 (Pécs -Szeged) vonalat propagálta...Az M8 jóval fontosabb lenne, vagy Zalaegerszeget bekötni vagy Esztergomi térséget M11 -gyel. De nem tudom mit várhatunk egy olyantól aki leállít több már elnyert forrású vasúti infrastruktúra beruházást vagy mozdony beszerzést, hogy aztán 250 milliárdért MÁV csoportnak legyen új székháza.
Válasz erre
0
2
statussolidi
2025. április 16. 10:25
(Folytatás) Az M1-es háromsávossá alakítása csak kicsit segít a nyugati irányú közlekedésen. Egyrészt háromsávos pályán a kamionok is előzhetik egymást (két sávnak annyi, mert rengetegen vannak), ugyanúgy csak egy sáv marad a személyautóknak. Másrészt, mindenki ismeri az M7-es háromsávos szakaszáról a tipikus "középenhaladót", aki 110-el dönget a középső sávban több tíz kilométeren át. jobbról előzni tilos, balról pedig lehetetlen, mert abban a sávban meg 160-nal jönnek. Egymaga képes torlódást létrehozni. Harmadrészt egy baleset ugyanúgy blokkolhatja a három sávot, mint eddig a kettőt. Mindenképpen szükség lenne az M8-ra, a nemzetközi forgalom érdekében. Sokkal inkább és előbb, mint az alföldi porfészkeket összekötő 47-es út négysávosítására.
Válasz erre
1
2
bunko-jobbos
2025. április 16. 10:12
Gratulálok a színvonalas újságíráshoz! Nekem kellett kikeresnek, hogy mi a tököm ez a 47-es út. A nagyságos újságíró úrnak leszakadt volna a keze, ha kiguglizza oszt beteszi a fércművébe. Békéscsaba--Debrecen egyébként azoknak, aki nem arrafelé lakik. Nyilván Lázár tudja meg a sarkadiak is, csak mi nem. EGyébként nem értem, hogy minek kell, elég drága lesz és nem tudom, hogy megtérül-e. De sokszor mondogatjuk, hogy Budapest-fejű az ország, talán ezen segít. Mondjuk ha valaki Nagykárolyból Aradra akar menni, annak jó lesz. :-)
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!