Nincs vége: még a baloldali polgármester is dolgozni küldte Karácsonyékat

2025. március 25. 16:53

Őrsi Gergely szerint „65-70 millió forint sok mindenre elég, jól jött volna anno a Szilágyi Erzsébet fasornál.”

2025. március 25. 16:53
null

Mint megírtuk:  a szerdai közgyűlésre a Kolosy téri Sarlós Boldogasszony-plébániatemplom díszkivilágításának magvalósítását terjesztette elő Szécsényi Dániel kormánypárti képviselő. 

Erre a pénzt a hívek össze is szedik, tehát a Fővárosnak pénzbe sem kerülne. A Közgyűléstől csak a díszkivilágított objektumok közé kerülés támogatását kérem. A templom idén felszentelésének 200. évfordulóját ünnepli, ennek méltó emléke lenne a díszkivilágítás megvalósítása” – írta a politikus.

Ezt is ajánljuk a témában

Erre reagálva Barabás Richárd párbeszédes politikus szivárványszínű díszkivilágítás kialakítására tett javaslatot, Szécsényi szerint „nyilvánvalóan provokatív jelleggel”

Provokálja a híveket, provokálja az egyházat, és provokál mindenkit, aki büszke a keresztény hitére egy keresztény országban. 

Tényleg erről szólna az LMBTQ-büszkeség, a Pride? Azt követeljük, hogy vonják vissza a szivárványos módosító javaslatot!” – fogalmazott ennek kapcsán Szécsényi.

Ezt is ajánljuk a témában

Őrsi Gergely is kiakadt

Az érintett – azaz a II. – kerültet polgármestere, Őrsi Gergely sem hagyta szó nélkül a történéseket. Mint közösségi oldalán fogalmazott: „Szörnyű látni, hogy a fővárosi közgyűlés képviselőinek a pártpolitikai csatározások mellett még arra is jut idejük, hogy vitatkozzanak, egy II. kerületi templomot 65-70 millió forintos költséggel milyen színűre világítsanak ki”.

Majd azt is hozzátette, hogy „látva ezt a hatalmas energiatúltengést, ismét átküldöm a kerületben található felújításra váró utak listáját, 65-70 millió forint sok mindenre elég, jól jött volna anno a Szilágyi Erzsébet fasornál. 

Az épületeink, emlékeink, pedig kérjük, hagyják addig is. Szegény közgyűlés, mivé lettél.” 

 

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lemez
2025. március 25. 19:09
De nincs is költségvetése a fővárosnak.Amit most befizettek a 12 milli!rdot lutrin nyerték.Csak jött.
szemlelo-2
2025. március 25. 18:46 Szerkesztve
Őrsi Gergely valóban kijavíttatta a Szilágyi Erzsébet fasor kátyús felületét. Mint tudjuk a kerület pénzéből, mert a Főváros (akinek ez lenne a feladata) nem adott hozzá egy vasat sem. De azért szeretném tudni, hogy tényleg csak a kerület pénze ment bele a projektbe, más pénz volt-e ott. Mert Őrsi másról nem beszél. Amúgy jó lenne folytatni az útjavítást, mert csak egy részét végezték el a munkának.
kekszalagosautistamarki-szorostalpramagyarok
2025. március 25. 17:35
őrsi gergely egyébként ki mellett kampányolt? ja, hogy tarlós istván csak a város főnyomócsöveit tudja rendben tartani, de a rovarhotelekhez már nincs ízlése? kérem! a város összes nyomócsöve ereszt!
atti64
2025. március 25. 17:07
BALOLDALON CSAK SZAREMBEREK VANNAK PONT.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!