Így diskuráltak az értelmiségiek nemzeti jelképeinkről, miközben a címeres mezesek a törökök ellen küzdöttek Isztambulban

Megosztó emlékezet: nemzeti jelképeink és történelmünk a politikában címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést március 20-án a Republikon Intézet liberális agytröszt, amelyre Csunderlik Péter történészt, a Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársát, Kövesdi Veronikát, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Demokrácia- és Politikaelméleti Osztályának tudományos segédmunkatársát, Patakfalvi-Czirják Ágnes szociológus-antropológust, a BME GTK Kommunikáció és Szociológia Tanszékének adjunktusát valamint Nyáry Krisztián kommunikációs szakembert, irodalomtörténészt hívták meg.

Tágabban: az Orbán-rendszerről. Azt biztosan kielemzik alaposan. Na meg az se maradhat el, ha már a nemzeti jelképeinkről van szó, hogy Orbán kisajátította őket, de főleg a kokárdát. Új elemként, de szintén nem meglepő módon, megjelent, hogy Magyar Péter most megpróbálja visszavenni a nemzeti jelképeket. Persze nem vártunk egy, az aktuálpolitikát szigorúan elkerülő heraldikai értekezést, de azért az arányok a tudományos megközelítéstől megint a „beszéljük ki az összes politikai frusztrációnkat csoportterápia” felé tolódtak.

Azért mielőtt nagyon megsajnálhattuk volna a kokárdától megfosztott baloldalt, Nyáry Krisztián rámutatott: „az azért tudott megvalósulni, mert volt egy baloldal, aki asszisztált hozzá és elfogadta ezt a játékszabályt. Tehát nem vették fel a kokárdát utána (...). 

Persze ezt a gondolatmenetet is oda futtatta ki Nyáry, hogy elmondhassa: „szerintem nagyon helyesen csinálja Magyar Péter, hogy ezt nem akarja”.

de a java még hátra volt.

Patakfalvi-Czirják Ágnes például elpanaszolta, hogy a baloldal sorozatosan „elbaltázta” a tüntetéseit, pedig „egészen elképesztő tudástárunk van azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell tömeget csinálni”.

A történész Patakfalvi-Czirják Ágnes panaszára reagált úgy, hogy „a tüntetéstechnikával kapcsolatban, amikor itt a rendszeres tüntetések DJ-zésbe és bulizásba fordulnak és, hogy »milyen jól érezzük igazából magunkat« és »mi azzal tüntetünk, hogy nagyon rossz, de mi csak azért is jól érezzük magunkat«…hát az a…tényleg, ezt valaki Kun Bélának, Leninnek vagy sorolhatnám még a különböző…olyanokat, akik nagyon jól tudtak demonstrálni és egyébként nagyon jól tudtak tüntetéseket koreografálni és nagyon tudták, hogy 

Nyáry szerint a Tisza „sokkal inkább nemzeti folyó, mint a Duna, mert ahhoz olyan narratívák is kapcsolódnak, hogy keresztül folyik a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig”, míg a Tiszát teljesen a miénknek tekintjük.

Jó, végül ez a gondolatmenet is oda torkollott, hogy Magyar Péter jó nevet választott a pártjának, de legalább tényleg kaptunk Nyárytól valamiféle kultúrtörténeti hátteret a látens hajrámagyarpéterezéshez.

Egyébként szívderítő egybeesés volt, hogy miközben Nyáry épp a Duna és a Tisza politikai konnotációiról értekezett, a címeres mezes srácok azt a Schäfert ölelgették a török fővárosban, akinek a neve alapján valószínűleg dunai svábok az ősei.

A teljes beszélgetést alább tekintheti meg:

Nyitókép: Facebook/Republikon