A SNAP ipart csinált a papok beperléséből, és rájátszik az áldozati státuszra

„Megbízhatatlan és átláthatatlan az »áldozatvédő« szervezet, amiről a 444 megírta, hogy bíborosok (köztük Erdő) ellen indít vizsgálatot
Azt írja a 444: »Magyarországon még nem nagyon vette észre senki, de a nagy nemzetközi lapok és hírügynökségek, illetve vezető katolikus oldalak már hozták a hírt, hogy egy ismert áldozatvédő szervezet hat bíboros ellen szeretne vizsgálatot. Közülük ketten a pápaválasztás esélyesei között vannak: Luis Antonio Tagle és Erdő Péter.« 
Az áldozatvédőnek mondott szervezet neve SNAP, azaz Survivors Network of Those Abused by Priests – kb. A Papok Által Molesztáltak Hálózata. Azonban a szervezettel van néhány baj.

A SNAP ipart csinált a papok bepereléséből, és rájátszik az áldozati státuszra. Saját dokumentumai szerint a szervezet nem sokat tesz a valódi áldozatok tényleges megsegítéséért, ráadásul nem is igazán transzparens. Például a támogatóiról is nehéz információt szerezni. Mint azt 2011-ben írta a Monday Vatican vatikanológus blog: a BBB, egy hitelminősítő intézet, ami jótékonysági szervezetek standardjaival is foglalkozik, nem is tekinti jótékonysági szervezetnek a Snap-et, mert többek közt nincs jóváhagyott összeférhetetlenségi politikája, stbstb. Szóval nemteljesen világos, honnan szerez pénzt a SNAP, s azt hogyan kezeli.

Az áldozatok egy része ráadásul, például Michael Baumann és Key Ebeling szakított az egyesülettel. Steve Taylort, a Snap egyik legjelentősebb közreműködőjét 2008-ban tartóztatták le több mint száz gyermekpornográf kép birtoklása miatt. Barbara Blaine, a Snap akkori elnöke több levelet írt Taylor védelmében.

Mindenesetre 2004 és 2008 között 3,3 millió dollár támogatást kapott a szervezet – például olyan ügyvédi irodáktól, amelyek azt remélték, hogy ügyfelet, azaz üzletet hoz nekik. Ken Chackes St. Louis-i ügyvéd például 2010-ben bevallotta, hogy irodája támogatja a SNAP-ot, azért, mert cserébe a SNAP megadta a számát a bejelentkező áldozatjelölteknek. 

A SNAP igazgatója két évtizeden át, 2017-ig David Clohessy volt, akit állítása szerint 1969-1973, azaz 12-16 éves kora között molesztált egy pap. Clohessy állítása szerint ezen emlékeit elnyomta az emlékezete egészen 32 éves koráig, amikor megnézte a Nuts című filmet, melyben Barbra Streisand molesztált gyermeket játszik. Ekkor hirtelen emlékezni kezdett. Az állítólagos predátor ellen nem indult eljárás, ugyanis a 18 év alatt elévült az ügy – már ha egyáltalán megtörtént. 

Ugyanis az »elnyomott« és »helyreállított« emlékezet elképzelését nem lehet tudományosan alátámasztani.

Richard Ofshe, a kaliforniai Berkeley szociálpszichológusa szerint például az »elnyomott emlékezet elmélete a 20. század kuruzslása«. Ugyanezt gondolja Paul McHugh, a Johns Hopkins University pszichiátria szakának tanszékvezetője, a világ egyik vezető pszichiátere. Azok ugyanis, akiket szexuálisan molesztáltak, sokkal inkább a részletes emlékekkel küzdenek, nem az elfelejtésükkel. Baromság az elnyomott emlékek elmélete Richard J. McNally, a Harvard pszichológia professzora szerint is, aki Remembering Trauma (Emlékezni a traumára) címmel írt könyvet a gyermekmolesztálásról. És hasonlóképp vélekedik Elizabeth Loftus, a University of California Irvine pszichológia professzora, aki a világ egyik vezető emlékezetkutatója. Loftus írt is egy könyvet közösen Katherine Ketchummal The Myth of Repressed Memory (Az elnyomott emlékezet mítosza) címmel.

Érdekes mód Clohessy a szervezete által meggyanúsított papok közül kihagyott egyet – a bátyját, Kevin Clohessyt, akit 1991-ben gyanúsítottak meg molesztálással. Kevin atyát püspöke eltávolította a szolgálatból, kezelésre küldte, majd 1995-ben egy másik plébánia élére állította. 2003-ban aztán felbukkant valaki, aki azzal gyanúsította, hogy 1984-1993 között abuzálta őt Kevin atya. 

David Clohessy ekkoriban a SNAP szóvivője volt – és nem jelentette a történteket a rendőrségnek, miközben a SNAP állandóan azzal vádolta az egyházat, hogy nem jelenti az eseteket a rendőrségnek. Ezt azzal indokolta, hogy testvérét »kezelték«, terápián vett részt. 

Kár, hogy a SNAP egyébként folyamatosan kritizálta az egyházat, amiért az világi pszichiáterek és pszichológusok tanácsát követve akkoriban pusztán kezelésre küldte érintett papjait, és utána visszahelyezte a szolgálatba. A SNAP szerint ugyanis a kezelés nem elég – kivéve, ha szóvivője testvéréről van szó. Érdekes, hogy az amerikai statisztikák régiótól függően 17-50 százalék közé teszik a hamis áldozatok arányát. A Georgetown Egyetem kutatásai szerint ez 17-25 százalék; a Bostoni Érsekségnél, ami az első és legismertebb eme botrányok sorában, 32-45 százalék; a Los Angeles-i Főegyházmegyében pedig egy FBI-ügynök becslése szerint a gyanúsítások fele, azaz 50 százaléka volt hamis.  Ez részben azt jelenti, hogy egyes ügyvédi irodák üzletet csináltak a papok hamis meggyanúsításából.

A 444 felidézi a Spotlight című filmet, az első nagy botrányt, a Boston Globe 2002-es oknyomozásait dolgozza fel. Azonban ott is volt pár probléma. 
A Boston Globe túlnyomórészt olyan eseteket írt meg a nyolcvanas évekből 989 (átlag nap két és fél) cikkben, amelyeket egy évvel korábban már egyik városi vetélytársa, a Boston Phoenix is megírt. Ettől persze ezek a történetek valósak voltak, de a lap szempontjából nem éppen eredetiek.
A lap viszont nem foglalkozott az akkori bostoni iskolai molesztálási ügyekkel. 

A Globe az ezredfordulón kifogásolta azt a nyolcvanas évekbeli gyakorlatot, hogy a gyermekmolesztáló papokat terápiára küldték, majd utána visszahelyezték szolgálatba. Igen ám, csakhogy ugyanezt a terápiát a Globe hangosan éltette a maga idejében. A bostoni érsekség és annak elhíresült érseke, Bernard Francis Law pedig külső pszichológus és pszichiáter tanácsadók javaslatára tette, amit tett, ők tanácsolták a terápiát, és ők tanácsolták a visszahelyezéseket is. Az abúzusok miatt meghurcolt érsek, aki pusztán az akkor ünnepelt szakértőkre hallgatott, korábban egyébként Mississippiben a feketék jogaiért küzdő pap volt, azaz emberjogi harcos.
De tovább is van. Annak idején a Boston Globe hasábjain Beth Winship tízszer ajánlotta az olvasók figyelmébe Wardell B. Pomeroy, Alfred Kinsey pedofil kutatótársa Girls and Sex című kötetét, ami szerint az apák és lányaik közti szex »gazdagító« és »kielégítő« lehet.

A lap 1980. június 17-én közölt egy cikket, amelyben egy középiskolás diákfiú panaszkodott arról, hogy szexre kényszerítette egy tanárnő. Pár nappal később egy diáklány írt, aki szerelmes volt az egyik tanárába. Winship válasza az »Ask Beth« rovatban az volt: küldjön a tanárának képeslapot.
Úgyszintén a hetvenes évek végén történt, hogy Thomas Revees, a NAMBLA (Észak-Amerikai Férfi/Fiú Szerelmi Szövetség) elnöke nyíltan kiállt a »nemzedékközi« szexuális kapcsolatok mellett – többek közt a Boston Globe hasábjain. (A NAMBLA-t a nemzetközi LMBTQ-szövetség, az ILGA csak azután tette ki soraiból, hogy az ENSZ azt mondta neki, csak akkor kap konzultáns státuszt, ha kipakolja a pedofilokat.) 
(Felhasznált irodalom: David F. Pierre Jr.: Double Standard: Abuse Scandals and the Attack on the Catholic Church, 2010. Catholic Priests Falsely Accused: The Facts, The Fraud, The Stories, 2011. Sins of the Press: The Untold Story of The Boston Globe's Reporting on Sex Abuse in the Catholic Church, 2015.)”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila