Bejelentette a rendőrség: elfogta a robbantásokkal fenyegető fiatalt

2025. február 01. 14:50

A gyanúsított teljes körű beismerő vallomást tett, és a nyomozóknak elmondta, célja a fenyegetés volt, félelmet akart kelteni a diákokban.

2025. február 01. 14:50
Budapest, 2025. február 1. Kész-Varga Mónika rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője doorstep sajtótájékoztatót tart a 2025. január 30-án 44 iskolát ért bombariadókkal kapcsolatos nyomozás fejleményeiről a Rendőrségi Igazgatási Központ főbejárata előtt Budapesten 2025. február 1-jén. MTI/Máthé Zoltán

A rendőrök pénteken azonosították, majd elfogták azt a 15 éves Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fiút, aki a feltételezések szerint 46 budapesti és vidéki oktatási intézménynek küldött robbantással fenyegető levelet – mondta el Fülöp Barbara őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Teve utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatón, amelyről a Magyar Nemzet számol be.

Az elkövető az elmondása szerint nem csodálkozott azon, hogy a rendőrök megjelentek nála. A rendőrök a fiú lakóhelyén házkutatást hajtottak végre, ennek során lefoglalták az elektronikai eszközeit. A fiatalembert az előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, ezt követően bűnügyi őrizetbe vették. 

A gyanúsított teljes körű beismerő vallomást tett, és a nyomozóknak elmondta, célja a fenyegetés volt, félelmet akart kelteni a diákokban.

Az őrizetbe vett fiatal által elküldött e-mail szövege teljesen megegyezett a január 23-án csaknem 300 oktatási intézményekbe érkező levél tartalmával, tulajdonképpen kimásolta azt. 

Nyitóképünk: MTI/Máthé Zoltán

 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stego
2025. február 02. 08:55
Leszarom, hogy 15 éves. 30 évet basszanak oda neki. Hátha 45 évesen, amikor szabadul, több esze lesz. Vagy nem. De a kurva anyját sem érdekli!!!
Válasz erre
2
0
2025. február 01. 18:18 Szerkesztve
Szerencsétlen kölyök , bevette a bal-f. cumit , ezzel tönkretette a jövőjét ! Élete végéig priusz . Van ugyan elévülés , de nem az IT-ben , az ti. nem felejt !
Válasz erre
2
0
google-2
2025. február 01. 17:35
Ez a gyerek sem egyedül, magától tette, amit tett. Gyerekeket áldoznak be, hogy felforgatótevékenységüket elvégezzék. Gondolják, gyerek, nem kap akkora büntetést, segítse hát a Hálózatot. A saját gyerekeiket is feláldoznák egy kis anarchiáért, rongyemberek.
Válasz erre
7
0
vanced
2025. február 01. 16:22
Megnyugtató, hogy egy 15 éves iskolást el tud fogni a rendőrség, míg az már kevésbé, hogy a korábbi fenyegetésről eddig azt tudja, hogy egy internet felhasználó volt.
Válasz erre
0
12
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!