„Megvetés vagy elvárások helyett szeretettel és elfogadással kell közelíteni a rászorulókhoz” – így segíti a Katolikus Karitász a fedél nélkülieket

Az utóbbi időszakban fokozottabb figyelem irányul a budapesti hajléktalanhelyzetre. Az elmúlt napokban két írásunkban is annak jártunk utána, miként működik a hajléktalan ellátás a gyakorlatban, és arra is igyekeztünk választ találni, mi módon lehetne hatékonyan javítani a fővárosban egyre nagyobb méreteket öltő, és már-már a közbiztonságot is veszélyeztető állapotokon.

A Baptista Szolgáltató Centrum és a Baptista Szeretetszolgálat Utcafrontjának vezetője mellett megkerestük Zagyva Richárdot, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettesét is, aki amellett, hogy beavatott minket abba, hogy a magyar katolikus egyház segélyszervezete miként segíti a fedél nélkülieket, azt is elárulta mi módon készítik fel munkatársaikat és önkénteseiket arra, hogy terepen is helytálljanak, segítsék az elesetteket.

A változáshoz elengedhetetlen, hogy az érintett maga is akarjon változtatni

A Katolikus Karitász mi módon segít a fedél nélkülieknek?

A Katolikus Karitász küldetése, hogy minden rászorulóhoz eljuttassa a segítséget – függetlenül attól, hogy milyen háttérrel rendelkezik – mondta a Mandinernek Zagyva Richárd. –

Az országos hálózatunk révén – 16 egyházmegyei központtal és több mint 800 önkéntes csoporttal – szinte minden településen jelen vagyunk, és gyorsan, hatékonyan tudunk reagálni a szükséghelyzetekre. A segítségnyújtás nálunk nemcsak anyagi támogatást jelent, hanem személyes jelenlétet, lelki támogatást is. Sok esetben épp ez az, ami a legnagyobb erőt adja a rászorulóknak:

A Karitász tevékenysége kiegészíti az állami és egyéb szociális ellátásokat, olyan területekre is eljutva, ahol más segítség nem, vagy csak részben érhető el. Ételt, ruhát, krízisszállást biztosítunk, segítünk a lakhatási nehézségekkel küzdőknek, és hosszú távú programjainkkal arra törekszünk, hogy a támogatásunk nem csak pillanatnyi segítség, hanem valódi esély legyen a továbblépésre. A fenti tevékenységeket egyrészt önkéntes karitászcsoportok látják el Budapesten és vidéken is, másrészt pedig intézményes formában főként a vidéki egyházmegyei Karitász szervezetek fenntartásában működnek fedél nélkülieket támogató ellátások, mint Pécsett és Kaposváron.

A hajléktalanellátás mentálisan és fizikálisan is megterhelő. Kapnak-e erre speciális kiképzést az önkénteseik?

Önkénteseink és munkatársaink számára rendszeresen szervezünk olyan tréningeket, amelyek felkészítik őket a Karitász tevékenységi területeinek, így a hajléktalanellátás megismerésére és speciális kihívásaira is. Ez magában foglalja a Karitász alapelveit, a krízishelyzetek kezelését, a segítő, szeretetteljes hozzáállást, a Karitász által biztosítható eszközrendszer megismerését és használatát, valamint az emberi méltóság védelmét is. 

Vörös kód esetén intenzívebben vannak jelen az utcákon?

Munkánk a hajléktalan embertársaink felé kevésbé intézményes, sokkal inkább szeretetszolgálati és önkéntes jellegű, de nagyon fontos számunkra, hogy amikor szükség van rá, tudjunk ideiglenes szálláshelyeket, melegedőhelyeket is kialakítani. Ebben az időszakban szoros együttműködésben dolgozunk más segélyszervezetekkel és az illetékes hatóságokkal, hogy gyorsan reagáljunk a krízishelyzetre. Munkatársaink, önkénteseink ilyenkor meleg étellel, ruházattal, takarókkal és szükség esetén ideiglenesen kialakított melegedő helyiséggel segítik a veszélyeztetett embereket.

Ki és mi módon igényelhet a Karitásznál albérlet-támogatást?

A Karitász segítsége nem egy alanyi jogon járó juttatás, hanem egy hosszú távú szociális segítségnyújtási folyamat, amelynek célja, hogy az adott élethelyzethez igazodva támogassuk azokat, akiknek szükségük van rá. Természetesen léteznek olyan programjaink, amelyek a lakhatási krízishelyzetbe került embereket segítik – elsősorban családokat –, de támogatjuk azokat is, akik a hajléktalanság szélén állnak, vagy éppen próbálnak visszakapaszkodni egy stabilabb életbe.

A velünk kapcsolatba kerülő emberek helyzete nagyon különböző, és éppen ezért nem lehet egy sablonmegoldással segíteni mindenkinek. Van, akinek egy tál meleg étel, egy jó minőségű kabát vagy egy biztató szó a legnagyobb segítség abban a pillanatban, míg mások számára egy albérleti támogatás vagy egy hosszú távú mentorálás lehet a kulcs a továbblépéshez. A legfontosabb, hogy ott tudjunk segíteni, ahol az illető éppen tart az életében, és lépésről lépésre támogassuk abban, hogy közelebb jusson a céljaihoz.

Sok esetben nem az a legnagyobb segítség, hogy valaki támogatást kap, hanem hogy végig kísérjük azon a folyamaton, amely során képes lesz letenni a múlt terheit – legyen az egy családi háttérből eredő nehézség, egy rossz döntés következménye, válás, függőség vagy egy váratlan krízis.

Több mint 25 évvel ezelőtt egy hajléktalanszállón kezdtem el dolgozni, és már akkor megtapasztaltam, hogy a segítség valóban akkor hatékony, ha az érintett maga is készen áll rá. Ez a szemlélet azóta is meghatározó számomra. Az igazi változás nem egyik napról a másikra történik, hanem egy folyamat része, amelynek első és legnehezebb lépcsőfoka az elhatározás. A végső cél pedig az, hogy az egyén visszanyerje az önállóságát, stabil munkahelye legyen, és képes legyen önállóan fenntartani magát – és ezen az úton mi minden egyes lépésnél mellette állunk.

Ki vonható be közfoglalkoztatásba?

A közfoglalkoztatásba alapvetően azok kapcsolódhatnak be, akik regisztrált álláskeresők és megfelelnek a jogszabályi előírásoknak. Sokan közülük hátrányos helyzetűek, így ez a lehetőség nem csupán jövedelemforrást jelent számukra, hanem segíthet visszaszerezni az önálló életvezetés képességét is.
A Katolikus Karitász több településen is indított olyan kezdeményezéseket, ahol a közfoglalkoztatottakat szociális és közösségi feladatokba is bevonjuk. 

Fontos hangsúlyozni, hogy a közfoglalkoztatásban részt vevők többsége nem hajléktalan, ugyanakkor volt már rá példa, hogyegy ilyen munkalehetőség segített valakinek elindulni a nyílt munkaerőpiac felé, esélyt adva egy stabilabb életre.

Van-e olyan jó gyakorlatuk, amely a fővárosban vagy a megyei jogú városokban is orvosolni tudná a hajléktalanhelyzetet?

Több jó gyakorlatot is találhatunk a Karitász hálózatában, amely sikeresen orvosol egy-egy élethelyzetet, vagy hajléktalanok csoportjainak nyújt ételt, reményt vagy szállást. Ilyen a szegedi teajárat, ilyenek az önkéntes csoportok által működtetett ruhabörzék, vagy a Kaposvári Egyházmegyei Karitász által működtetett, lakhatással egybekötött, szociális munkavégzésnek is teret adó befogadó ház.
Egy-egy jó gyakorlat önmagában nem oldja meg a hajléktalanság problémáját, de minél több ilyen kezdeményezés létezik, annál átfogóbb és hatékonyabb lesz az a támogatási rendszer, amely az utcán élőknek, a felépülőben lévőknek vagy éppen munkát keresőknek segítséget nyújt.

és könnyebb áthidalni azt a mély szakadékot, amely sokak előtt kihívásként tátong. A valódi segítség azonban nem pusztán programok és ellátások kérdése, hanem szemléletmód. 

Ha így viszonyulunk hozzájuk, akkor bármilyen kezdeményezés – legyen az egy tál meleg étel, egy munkalehetőség vagy hosszú távú támogatás – valódi esélyt jelenthet számukra a továbblépésre.

„Van, akinek azt is meg kell éreznie, mit jelent, hogy otthon” – bemutatkozik a kaposvári Szent Lázár Ház

A fővárosi helyzet mellett kíváncsiak voltunk arra is, hogy vidéken mi módon történik a hajléktalanok ellátása. A Katolikus Karitász központjának munkatársai Feketéné Szabó Mártához, a Kaposvári Karitász igazgatójához irányítottak bennünket, aki részletesen bemutatta a megyei jogú város egyik nyugodt utcájában található Szent Lázár Ház szolgálatát is lapunknak.

Mint kiderült, a ház azon hajléktalan férfiak számára nyújt segítséget, akik szeretnének visszajutni a munka világába, de egyedül nincs rá lehetőségük. Bár kapacitásaik korlátozottak, egyszerre általában 5-6 személynek igyekeznek esélyt adni egy jobb életre. 

A házban nagy hangsúlyt helyezünk a mély beszélgetésekre, ezzel segítve a kilábalást, illetve ezek során tisztázzuk, hogy kinek mi a feladata. Mivel az itt lakóknak olyan ház körüli teendőik is vannak, mint a tüzelő felvágása, felaprítása a téli időszakban, hogy fűteni tudjanak, illetve a szárnyasok, sertések etetése, gondozása, az udvar gondozása. De mindezek mellett ők mosnak és főznek saját magukra. Mi csak koordinálunk, felkészítjük őket arra, hogy újra teljes életet élhessenek, ha elkerülnek tőlünk. Nem elvárás, hogy vallásosak legyenek, de értékeljük, ha nyitottak az ilyen témájú beszélgetésekre” – fogalmazott.

Az igazgató – aki hajdan maga is önkéntesként kezdte meg szolgálatát a Katolikus Karitásznál – elmondta, hogy miután egy személyt befogadnak, általában azt szokták neki tanácsolni, hogy úgy tervezzen, a kezdeti rehabilitáció három hónapot vesz igénybe, és ez alaposan megnyúlhat. „Sokan jönnek hozzánk nagyra törő álmokkal, hogy ők  heteken vagy hónapokon belül újra dolgozni fognak, és irányba állítják az életüket, de bármennyire is nehéz, igyekszünk megértetni velük, hogy nem olyan könnyű sem mentálisan, sem fizikálisan felállni az utcai létből”  – magyarázta a a Kaposvári Egyházmegyei Karitász igazgatója.

Feketéné Szabó Márta arra is kitért, hogy már akkor is nehéz közösségi együttélés szabályait betartatni a lakóikkal, ha csak pár hónapot töltöttek el az utcán. Az ott megtapasztalt magány és az emberek közönye mély nyomokat hagy bennük. „De kellő odafigyeléssel és szeretettel rengeteget tudunk ezeken az embereken formálni, és segíteni tudjuk őket a céljaik elérésében” – hangsúlyozta.

A Kaposvári Karitász igazgatója kérdésre válaszolva elárulta, hogy jellemzően több férfi kerül az utcára, mint nő. A lecsúszás okaiként a különféle függőségeket, a válásokat vagy a munkahelyek elvesztését említi. Ugyanakkor felhívja arra is a figyelmet, hogy sok fiatal hajléktalan állami gondozott volt korábban, és miután 18 éves korában kikerül az intézetből, sokszor rossz társaságba keveredik, majd fedél nélkül marad. 

– magyarázta.

Az ünnepek sokakat a segítők felé terelnek

A vezető arról is beszélt, hogy bár sokan ódzkodnak még vidéken is a hajléktalanszállóktól, a téli fagyok és a kedvezőtlen időjárás sokakat kompromisszumra késztet. „De az ünnepi időszak is sokakat a segítők és a szállók felé terel, mivel a beszámolók szerint szívszorító élmény tud lenni az utcán élőknek, ahogy látják az ajándékokkal megpakolt járókelőket vagy a házak, lakások ablakaiból kiszűrődő ünnepi fényeket. 

 – ismertette.

Arra a kérdésünkre, hogy vannak-e különösen megható történetei olyan egykor hajléktalan személyekről, akik az ő segítségükkel találtak vissza a mindennapokba, az igazgató örömmel osztotta meg, hogy nem is egy. Kiemelte annak a férfinek az esetét, akit az alkoholfüggősége juttatott az utcára,és veszítette el egy időre a családját is, azonban némi támogatással, de lábra állt, és miután letette az italt a felesége visszafogadta, és azóta újra együtt nevelik a gyermekeiket is. De Feketéné Szabó Márta szólt azokról a fiatal, életerős férfiakról is, akiket ugyancsak a Karitász munkatársai segítettek rá a helyes útra, és akik mind a mai napig visszajárnak önkéntesként a szervezethez, és a mai napig együtt járnak a szolgálat segítőivel misékre is.  

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: Katolikus Karitász Nyíregyházi Egyházmegye