Magyar Péternek lefagyott a mosoly az arcáról, megrogyott a váratlan pofontól

2025. február 02. 06:17

Joggal lehet ideges, kezdhet aggódni, mert ezt a helyzetet, ami mára kialakult, pestiesen úgy nevezik, hogy itt bizony lefőtt a kávé. Méghozzá elég látványosan.

2025. február 02. 06:17
Felhévizy Félix
Magyar Nemzet

„Mostanra azonban jól látható, hogy már saját közvélemény-kutatásaikat is rendre cáfolják a baloldalhoz köthető manipulációs kerekasztal egyes intézeteinek vezetői. Miközben tavaly október óta sorra hozzák nyilvánosságra azokat a felméréseket, amelyek a Tisza Párt előnyét mutatják a kormánypártokkal szemben, a 21 Kutatóközpont, a Medián és a Republikon vezetői arról beszélnek: félrevezetőek a kutatásaik, valójában nem is vezet Magyar Péter pártja. 

Horn Gábor például már odáig ment, hogy a saját cégének a kutatásait is megcáfolta. Január 13-án az ATV Egyenes beszéd című műsorában a dombóvári időközi választás kapcsán azt mondta: »Vannak olyan helyzetek, amikor a hangulat olyan egy országban, hogy elsöpri az éppen aktuális politikai erőt, és ez a hangulat most nincs.« Tíz nappal később szintén az ATV-ben nyilatkozott, ami azért is volt érdekes, mert nem sokkal utána közölt a Republikon egy friss kutatást, amely a Tisza Párt hétszázalékos előnyét mérte. Az intézet vezetője azonban cáfolta a saját kutatásukat.

»Borzasztó nagy jelentősége van az országos hangulatnak. Ha a Tisza tényleg vezetne 8-10 százalékponttal, mint ahogy szerintem nem vezet, én döntetlen körüli eredményt látok, akkor mindegy lenne« – hangsúlyozta Horn. Azt is megerősítette, hogy »a Fidesz őrzi a saját bástyáit erőteljesen, őrzi a szavazóit«.

Itt tartunk ma.

Magyar Péter joggal lehet ideges, kezdhet aggódni, mert ezt a helyzetet, ami mára kialakult, pestiesen úgy nevezik, hogy itt bizony lefőtt a kávé. Méghozzá elég látványosan – gondolta magában Felhévizy. Leült az íróasztalához, és nagy műgonddal elkezdte összerakni a Csillagok háborúja univerzum leghíresebb űrhajóját, a Millennium Falcont, amit még karácsonyra kapott.”

Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Ezt is ajánljuk a témában

***

Kapcsolódó vélemény

Kárpáti András

Magyar Nemzet

Idézőjel

Végre egy balos megmondóember is megelégelte a kollektív néphülyítést.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2025. február 03. 11:22
Döbbenetes, hogy ennek a hazaáruló, kilóra megvett, nyikhaj ficsürnak mêg egyáltalán vannak szavazói!
lordzoltanus
2025. február 03. 10:54
Akkor maradjunk pestiesen 26-ban bukni fogtok ^^ Tán még előbb is. Félix ha ilyen biztos vagy ebben minek adtál be 3 CV-t is külföldre? :D Mesélj :D
bananoxid
2025. február 02. 17:38
Fej fej mellett = lefőtt a kávé? És ha lefőtt, miért most főtt le. Ezek már kéthetes hírek. Felix lassú kicsit.
falcatus-2
2025. február 02. 12:43
oldesz: "Magyar olyanokat indítana a választáson, akik nem tudnak elszámolni a vagyonosodásukkal" meg egy hülyét (oldesz), aki oldhataná a s. majom hülyeségeit. Túl azon, hogy az említett uraknak évtizedek óta teljesen nyilvános- évről-évre- a vagyonbevallásuk. Ezekkel az ostoba böfögésekkel, már a kígyózó és szellemi utóda a vásárhelyi maki majom is lenullázta magát. Oldesz csak azért nem tudja, mert csak egy légypiszok a tavalyi naptáron, aki holnap megint más személyi azonosítóval hülyíti magát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!