Magyar Péter óriásit ment: szerinte egy 46 éves nő már ne akarjon csúcspolitikus lenni

Méltatlanul kevés figyelmet kapott már megint Magyar Péter egyik mondata.

Most nem arra gondolok, amely szerint a vele kapcsolatos „ordas hazugsággal” ellentétben az Európai Parlament plenáris üléseinek igenis „jóval több mint a felén” ott volt, és kétszer olyan sűrűn vett részt a szavazásokon, mint Deutsch Tamás –

(valójában az ülések 38 százalékán volt jelen, a szavazásoknak pedig egyötödén vett részt, amivel egy román képviselő mögött a második leglinkebb EP-képviselőnek bizonyult; így feleannyiszor se szavazott, mint Deutsch, akit lehet lustázni, például amiatt, hogy egyéb tevékenységei mellett eddig csak 24 bizottsági módosító indítványt és 12 plenáris módosítást nyújtott be, szemben a szintén fideszes László András 110 vagy Szekeres Pál 72 efféle beadványával, de tény, hogy

biztos az embert próbáló árvízi fotózkodás miatt nem sikerült kilenc hónap alatt egyetlen parlamenti szöveghez se saját gondolatokat előterjesztenie).

Nehezen hihető ugyan, hogy aki a mindenki számára nyilvánosan elérhető pőre számoknak is kényszeresen az ellenkezőjét hazudja, az a zárt ajtók mögötti alkukról mást se állítana, mint az igazat – de most mégse ezt boncolgassuk, hanem azt a kedélyes alapvetést, amelyet Raskó György volt szíves idézni a Válasz Online stúdiójában: „Magyar Péter egyértelműen megmondta, hogy nála a 40-45 év a felső korhatár”,

Mármost amennyiben megengedően értelmezzük a dolgot, tehát hogy a ciklus elején lenne 45 év a korhatár, de természetesen utána nem rúgnák ki az illetőt a 46. születésnapján, hanem maradhatna a ciklus végéig, azaz 49 éves koráig, csak akkor már (túlkorosság miatt) nem indulhatna újra a pozíciójáért – ez azt jelentené, hogy Magyar Péter legkésőbb 2030. március 16-án, a negyvenkilencedik születésnapján, illetve a 2026–2030-as ciklus zárónapján balra elhúz, és onnantól kezdve

Hiszen egy pártelnök bokros teendőihez már vállalhatatlanul agg lenne.

Persze valójában jól tudjuk: az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikke pont ugyanúgy tiltja az életkor alapján történő megkülönböztetést, mint a nem vagy a szexuális irányultság szerinti diszkriminációt. A 2003. évi CXXV. törvény értelmében egy efféle védett tulajdonság miatt kizárólag akkor részesíthető valaki kedvezőtlenebb bánásmódban, ha annak észszerű indoka van, tehát például – a TASZ szerint – ha egy uszoda női öltözőjébe kifejezetten nőt vesznek fel alkalmazottnak, nem férfit.

Miféle észszerű és objektív indoka lehet annak, ha egy 48 éves világlátott, tapasztalt, asszertív zsenit ab ovo kizárnak valamely politikai versenyből, míg egy 23 éves zöldfülű vagy egy 40 éves nárcisztikus szociopata indulásának semmi akadálya? Az ötvenéves mesterpedagógus családanya, akinek már pont repülnek kifelé a gyerekei, de még nincsenek unokái, kevésbé lenne teherbíró és rátermett egy oktatáspolitikai pozícióban, mint egy ifjú Pankotai Lili?

És akkor itt el is érkeztünk a lényeghez. Aki politikusként bármilyen szövegkörnyezetben „egyértelműen” leszögezi, hogy 40-45 év felett már túl idős az ember bizonyos pozíciókhoz,

Hiszen nem mást kommunikál, mint hogy 20 és 40 éves kor között kell a karrier csúcsára eljutni – minden, ami azután jön, már csak a leszállóág. Komolyabb tisztségre, életerős munkavállalót kívánó álláshelyre onnantól kezdve már ne számítson az ember; jöjjenek helyette inkább a „fiatalok”.

Nemhogy alapvető emberi jogokat sért, de minden demográfiai észszerűségnek és kívánalomnak ellentmond a Magyar Péter-i diszkrimináció: akinek szívügye, hogy a rendelkezésre álló biológiai időablakban a lehető legtöbb gyerek megszülethessen, annak (ha már szabálytalanul válogat)

Lehet persze naivan azt gondolni, hogy egy tehetséges harmincas nő számára nem jelenthet gondot, hogy egyszerre és fenntarthatóan legyen sikeres és el nem bukó csúcspolitikus, odaadó kisgyermekes családanya, valamint boldog feleség – csak akkor tessenek előhozakodni a példákkal, Magyarországról és külföldről egyaránt. Könnyen belátható, hogy főszabály szerint a háromból csak kettő megy egyidejűleg, ezért célszerű egyet közülük időben elcsúsztatni, mégpedig azt, amelyik biológiailag csúsztatgatható –

vagy belegebedsz és megpróbálsz nagyjából 15 éven belül leszállítani mindent, a kiegyensúlyozott, minimum kétgyermekes családtól a politikai önmegvalósításig, vagy nem kellesz.

Az annyit bezzegezett Sanna Marin politikai karrierje lemondással és válással végződött, a finn termékenységi ráta egyidejű csökkenése mellett. A svéd kormányban jelenleg helyet foglaló 11 nő közül az önéletrajzok alapján öt idősebb 45 évesnél, három hajadon és gyermektelen, ketten családanyák, de elmúltak 40 évesek (eddig két évet húztak le miniszterként), és egyetlen egy van, aki 40 alatti, házas és két gyermeket nevel – ő viszont tavaly lett miniszter, tehát csak drukkolhatunk neki, hogy bírja huzamosan a terhelést.

Tényleg jó lenne minderről feministáéktól egy állásfoglalás.

Nem mintha a férfiak tekintetében ne lenne szintén romboló a burkolt üzenet: 40-45 éves korukig tolják a karriert, ahogy a csövön kifér, messzemenően magára hagyva otthon az asszonyt, vagy egyszerűen elhalasztva az elköteleződést és a családalapítást, vagy további alternatívaként a végletekig kizsigerelve szervezetüket –

Nyilvánvaló, hogy ezzel szemben egy alapszinten empatikus politikus (ha már kor szerint diszkriminál) a férfiak esetében is kifejezetten a 45–60 közöttieknek biztosítana minél pazarabb kibontakozási lehetőségeket, a társadalom javára csatornázván be a tapasztalt középkorúak tudását, energiáját és tettvágyát.

Mádl Ferenc mellesleg 59 évesen lett tárca nélküli miniszter és 69 évesen köztársasági elnök. Ha keresztfián, a rendszeresen rá hivatkozva lájkokat gyűjtő Magyar Péteren múlt volna, soha nem került volna ezekbe a pozíciókba. Azt se tudnánk, hogy valaha létezett.

***

(Nyitókép forrása: Facebook/Deutsch Tamás)