Horn Gábor és a párhuzamos univerzumok

2025. január 30. 07:07

Végre egy balos megmondóember is megelégelte a kollektív néphülyítést.

2025. január 30. 07:07
null
Kárpáti András
Magyar Nemzet

„Nagyon úgy tűnik, hogy Horn Gábor még azoknak a statisztikáknak sem hisz, amelyeket saját maga hamisított. Hiába közölt ugyanis már decemberben hatszázalékos, legújabban pedig hétszázalékos Tisza-előnyről szóló mérést a közgazdász elemzőközpontja, Horn továbbra is arról van meggyőződve, hogy x-re áll a Fidesz és Magyar Péterék versenye.

Az ATV Start című, minapi műsora nézőinek egyenesen az a benyomása támadhatott, hogy igazságszérumot itattak a Gyurcsány-kormány egykori államtitkárával, miután készségesen kifejtette: döntetlen körüli eredményt lát, de azt is hozzátette, hogy szerinte most nincs kormányváltó hangulat, s hogy a Fidesz stabilan »őrzi a bástyáit«.

Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Horn Gábor leleplező szavainak nem örülnek a manipulációs kerekasztalba tömörült baloldali elemzőközpontok, akik – mintegy Sziszüphoszként – ősz óta egyre csak tuszkolták fel Magyar Pétert a grafikonok csúcsára, hogy most bukfencezve leguruljon onnan. Mondhatnánk azt is, hogy a szakmányba gyártott hamis mérésekből készített kártyavárra Horn egy embereset rátüsszentett – de csak azután, hogy előbb az asztalt is felborította.

De legyünk nagyvonalúak, még a fentiekből következő arcvesztést is segítünk elkerülni a manipulációs kerekasztalnak. A Republikon Intézet és a többi baloldali elemzőközpont például kiadhatnának egy közleményt arról, hogy egy apróságot nem tüntettek fel a méréseikben. Mondjuk azt, hogy noha a leírás szerint Magyarországon végeztek reprezentatív méréseket a Tisza Párt népszerűségéről, ám mindezt egy párhuzamos univerzumban tették. Egy olyanban, ahol Magyar Péter nem lopta el és dobta a Dunába egy vadidegen telefonját. 

Egy olyanban, ahol nem hallgatta le a feleségét és nem traumatizálta a családját. Netán egy olyan univerzumban, amelyben Magyar Péter nem arra készül, hogy hazánk érdekeit kiárusítsa Brüsszelnek. Esetleg egy olyan bolygón, amit nem is Földnek hívnak és nem is a Nap nevű csillagocska körül kering.”

Nyitókép forrása: A Frisshírek Podcast YouTube-oldala

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
statiszta
2025. január 31. 22:11 Szerkesztve
Kíváncsi vagyok, hogyan keletkeznek ezek a full kamu "közvéleménykutatások"? Nem hiszem, hogy hasra ütnek és kitalálnak számokat, hanem szerintem megegyeztek abban hogy hogyan torzítják az adatokat. A/ Idea azt írta, hogy email-ben végzik, majd ezt "súlyozzák". Ez már alapból gyanús. B/ Ez csak saját ötlet, de lehet az "átszavazással" magyarázva nem csak egy pártot lehet megjelölni. De mivel Fideszesek csak egyet jelölnek be, ez torzítja az eredményeket. Az a vicc, hogy így az Idea emlegetett "kutatásából" pont kijön az időközi valósága. Egyéb ötlet???
monybbsc
2025. január 30. 22:22
Nem és nem, a Rogán által instruált udvari papagájmédia képtelen feldolgozni a jelenséget, hogy az ellenzéki oldalon egyes embereknek más és más véleménye van egyes helyzetekről. Jók ezek az önleleplező rácsodálkozások :)
Hangillat
2025. január 30. 14:00
HG szakember-erőszakember. 1/0 mintás kezeslábas védőöltözetben manipulál, 'pedipülál'. Sziszüphoszi szifonból bugyog vissza a mindenszarista fosolmánya. Kasszandra vagy Kassza(andro)?
Élő Éva
2025. január 30. 13:58
Magyar már nyilatkozta is, miszerint csak akkor van esélye, ha minden körzetben csak 1, azaz egy kihívója lesz a választásokon a Fidesznek. Azaz beismerte, hogy a nagyratörő fantazmagóriái , csak politikai kamu. Szomorú hogy az esztelen gyűlölködés és sivár érzelmi igények milyen tömegeket képesek egy politikai kalandor uszályába sodorni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!