Az MCC vezetőkutatója arról is beszélt, hogy a szociális gondozók éjjel-nappal, fáradtan, akár hétvégén is szánnak időt beszélgetésre abban a családban, ahol szinte semmi nem működik optimálisan.
Végső soron minden egyéni és társadalmi probléma a segítők munkájában csapódik le.
„Jelenleg kijelenthető, hogy a segítők mindennapjai során már kármentés zajlik, haladunk egy mentális egészségügyi katasztrófa felé, ami legfőképpen a fiatalokat érinti” – hangzott el.
„Úgy látom egyre többen veszik igénybe a szolgáltatásokat, de sokan azt sem tudják kihez lehet fordulni az adott problémával, a bizalom még mindig viszonylag alacsony. A rendszer stabil, azonban a fogaskerekek sok területen nyikorognak, ahogyan haladunk előre az időben. A szociális területen továbbra sincsen sem anyagilag, sem lelkileg megfelelő támogatás. A vezetők egyre inkább felismerik azonban, hogy az anyagi és egzisztenciális megbecsültségen túl érzelmi és lelki szaksegítségre van szükség”.
Saját gyakorlati munkájából is hozott példákat.
Elhangzott, rendszeres, hogy közvetlenül a vezetők keresik meg edukációs előadás miatt, szupervízió vagy intervízió okán, akár mentálhigiénés gondozás érdekében. Igaz ez az oktatási intézményekre, a családsegítőkre, a gyermekvédelmi munkára, az idősgondozásra vagy akár palliatív (a palliatív ellátás során az a cél, hogy a beteg szenvedést okozó tüneteit minél inkább csökkentsék, és a lehető legjobb életminőséget érjék el – a szerk.) és a hospice ellátásra – sorolta a szakember.
Innovációra van szükség a területen
Hal Melinda itt megjegyezte, „Nehéz megítélni, hogy hányan kapnak segítséget és hányan nem! Csak következtetni tudunk az adatokból. Azt tudjuk, hogy aki ellátást kér, motivált arra, az ellátást fog kapni hazánkban. Jócskán vannak ugyanakkor akik nem is kérnek segítséget, reménytelennek érzik a kiigazodást a rendszereken belül, vagy saját maguk úgy hiszik megoldhatják gondjaikat, esetleg szégyellik problémáikat”.
Kiemelte, „a gyermek és ifjúsági ellátásban súlyos nehézségekkel nézünk szemben. Érzésem szerint az OPAI (Lipótmező) megszűnése óta egyszerűen hiányoznak a komplex ellátóhelyek és több rehabilitációt végző intézmény is hasonló sorsra jutott”.
„A modern ellátási szemlélet alapján innovációra van szükség a segítő területeken, amely magába foglalja a személyzet továbbképzését és reakciókészségét a multikrízis helyzetekre, holisztikus, vagyis összetetten átfogó ellátást nyújt tudományterületeket és szakmákat összefogva. Például a hajléktalanság témája egyszerre foglalja magába a pszichiátriai, egészségügyi, szociális, gazdasági szféra területeit. Képtelenség önállóan hatékonyan dolgozni az említett élethelyzeten” – magyarázta.