Egy kis Itália képekben – fumettik magyarul
Miért mennénk Amerikáig, ha újat és izgalmasat kívánunk felfedezni, mikor a csodás Európa és az ősi Itália megannyi titkot és meglepetést rejteget?
Edgar Allan Poe vagy éppen csak az alteregója a vadnyugaton, dzsinnek és démoni teremtmények az indiánok mellett – hát ez a műfaj komolyan bármit elbír?
Gondolhatja a gyanútlan olvasó, ha a kezébe kerül egy fumetti, avagy egy olasz képregény. Utóbbi műfaj, ha népszerűségét tekintve nem is veheti fel a versenyt az angol nyelvterületekről érkező vetélytársaival, azért az Anagram Comics és a Frike kiadók jóvoltából már Magyarországon is megvetette a lábát. Tavaly egy kisebb összegzőnk is megjelent az újdonságok kapcsán, amik közé azonban a felhozatal néhány fontos darabja nem került be – nem véletlenül, mert az olasz western képviselőinek külön cikket terveztünk.
Elvégre a vaskos, puhafedeles kötetekbe belenézve sokan elcsodálkozhatnak: semmi szuperhős; nincsenek színes oldalak vagy éppen egyértelmű héroszok átlagon felüli adottságokkal; sőt gyakran még a főszereplők tettei vagy indítékai is morálisan megkérdőjelezhetők?
A megszokottól eltérő az olasz képregények western vonala is, ami ugyan nem vagy csak részben idézi a filmes Sergio Leone és például Sergio Corbucci-féle spagetti western irányt, így is kellően markáns stílust biztosít a különlegességek kedvelőinek. Akár a Sergio Bonelli (a híres és az olasz csizmán elsődleges szereplőnek számító kiadó névadója és alkotója) teremtette Zagorról, akár a Gianfranco Manfredi-féle Suttogó Szélről beszélünk.
Ezt is ajánljuk a témában
Miért mennénk Amerikáig, ha újat és izgalmasat kívánunk felfedezni, mikor a csodás Európa és az ősi Itália megannyi titkot és meglepetést rejteget?
Zagor sokféle szörnyűséggel és sötét titokkal szembenézett már, de író barátja, Edgar Allan Poe ezúttal egy, a szokásosnál is különösebb esetre hívja fel a figyelmét. A lápvidéket ugyanis egy titokzatos szörnyeteg járja, mely formára egy gyönyörű és meztelen nő alakját veszi fel, hatalmas karmaival azonban vadállatokat megszégyenítő sebeket ejt ellenfelein – a természettel és a gyengékkel, elesettekkel szemben vétkezőkön.
Mikor pedig a fegyvereket rabló banditák egy átutazó család legkisebb és leginkább védtelen tagját támadják meg, nemcsak Zagor és Poe, de a helyiek mellett a démon is aktivizálja magát.
Zagor egyébként fehér családba született, tipikusan jó útra tért hős, akit szülei halála miatt egy ideig az indiánokkal szembeni bosszú éltetett, de miután rájött apja sötét titkára, igazi védelmezővé vált. Hűséges, mexikói társával (Chico) számos kalandban védelmezi az elesetteket, de az író Poe is vissza-visszatérő barátja. A Rejtélyes lápvidék is illik a misztikus, indiános western sorba, ami viszont érdekes és kicsit érthetetlenül naiv, az az a történeti elem, hogy a nimfák Lucifer jóindulatú leszármazottjai, amire azért felkaptam a fejem. Hiszen mi sem természetesebb, mint az, hogy a bukott angyal bármilyen formában az emberiséget segíti.
A szintén fehér férfiból, egészen pontosan amerikai katonából lett tiszteletbeli indián hős a GooBo kiadónak hála korábban sem volt ismeretlen, az Anagram Comics azonban egy gyűjteményes kötetben kiadta a korábban márt lefordított Fort Ghost történetet, ami mellé két korábban nem ismert sztorit is kapcsolt az Ólomszürke égbolt és A macskaember képében. Érdekes, hogy ebben a sorozatban is szerepel Poe, csak itt nem ténylegesen, hanem az íróra rendkívüli módon hasonlító újságíró, Willy Richards képében.
Együtt pedig számos kalanddal és reális vagy éppen valószerűtlennek tűnő veszéllyel szembesül a két karakter, akik a megszokottak szerint az elesettek és az igazság védelmére esküdtek fel.
Így míg az első történet részben Ned Ellis, avagy Suttogó Szél eredetével kapcsolatos (ez a vonal egyébként visszatér később is, aminek hála meg-megtudunk valamit a karakter múltjáról), a többinél egy szerelmi bűntényt ismerhetünk meg, sőt egy bánya közelében olyan misztikummal is találkozhatunk, ami a dzsinnek legendájához kapcsolódik, nem mellesleg könnyedén hőseink halálát okozhatja. Mert persze veszélyből bőven akad, ahogy kihívásból is.
Ezt is ajánljuk a témában
Kevés nosztalgikusabb emléket eleveníthetünk fel a nyolcvanas évekből, mint a Moncsicsi, a Gazdálkodj okosan, vagy a G.I. Joe, amely nyílt nyugati offenzíva volt az összeomló keleti blokkal szemben.
Sokan támadják az amerikai képregényeket azok egysíkú mivolta miatt, aminek van némi valóságalapja, ráadásul a számolatlan alternatív, párhuzamos dimenziónak köszönhetően a legtöbb konfliktus pont a „hitelességét” veszítette el. Az olasz fumettiket olvasva azonban akkora nagy csavaroktól az európai műfajt sem kell félteni. Persze akadnak érdekes ötletek, a misztikus témák keverése a vadnyugattal pedig önmagáért beszél, de azért itt is megjelennek az archetípus gonosztevők a mindenféle indítékot nélkülöző bűnözők és szörnyetegek képében.
Ráadásul a fumettik sora újabb bizonyíték arra, ami szinte letagadhatatlan: hogy a képregények világa annak minden pozitívumával együtt is inkább baloldali médium – ha lehet ilyet mondani, oldalakra osztva bármely művészeti formát.
Anagram Comics Zagor és Suttogó Szél fumettik
És ez egyáltalán nem egyoldalú és stigmatizáló kritika, mert még a mai, szélsőséges és a szélsőségeket normalizáló világban is azt gondolom, hogy bármelyik „oldal” teremthet értéket. Más kérdés, hogy a konzervatívok inkább a hagyományokban hisznek, azokat erősítenék, míg mások ennek az ellenpólusaként tevékenykednek. A fumettik világa viszont valahol átmenet a kettő között. Valami régi és valami új. Igényes, hangulatos rajzokkal, hosszúra nyúló párbeszédekkel, a klasszikus mesékből táplálkozó toposzokkal. Mindezt remek áron biztosítva, tartalmas kötetekkel.
Azt gondolom, hogy már csak ezért is megérdemli a műfaj és az Anagram Comics a figyelmet.
Nyitókép: Volt egyszer egy vadnyugat, InterCom