Mit várhatunk Magyar Pétertől?
Tóth arra is választ adott, hogy mit lehet várni 2025-ben Magyar Pétertől. Kijelentette,
a Tisza-vezér már számos baloldali program- és kampányelemet elsajátított, ideértve a botránypolitizálást is.
„Az ő (Magyar) ambíciója egy olyan gyűjtőpárt létrehozása és megerősítése, amely 2026-ban önállóan is képes lehet felvenni a versenyt a Fidesszel. Ezt a tervet Gyurcsány Ferenc vetette papírra, de úgy tűnik, hogy más fogja végrehajtani” – vélte az elemző. Szerinte a Tisza Párt 2025-ben a folyamatos láthatóság fenntartásáért tesz majd: „Magyar Péter szeretne egy személyben az ellenzéki politizálás gravitációs pontja lenni, miközben alternatívát szeretne állítani azoknak is, akik billegő szavazók” – sorolta.
Magyar karaktere azonban több okból sem ideális arra, hogy pártpolitikai törésvonalakon átnyúlva tudjon szimpatizánsokat gyűjteni egy új, képlékeny platformon”
– szögezte le a szakértő.
Tóth Erik arra is kitért, hogy az országgyűlési választás közeledtével a beágyazottság országos szinten kiemelt fontosságú lesz, így
Magyar Péternek nemcsak 106 egyéni jelöltre van szüksége, hanem rendszeres jelenlétre az összes vármegyében és a több mint 3100 településen,
sőt az országhatáron túl is.
„Kérdéses, hogy az az ember, aki a saját maga által kiválasztott EP-képviselőinek sem engedte meg, hogy a jóváhagyása nélkül nyilatkozzanak, mit fog tenni akkor, amikor mindezt minimum 106, országosan szinten több ezer ember esetében kell kontrollálnia”.
Az AJK kutatási igazgatója szerint a Tisza Párt – csakúgy, mint a többi baloldali szervezet – feladatának tekinti azt is, hogy minél rosszabb helyzetbe hozza a legitim módon megválasztott magyar kabinetet. ez a politika arra alkalmas volt, hogy az ellenzéki magszavazókat – akiket még Márki-Zay Péter is meg tudott szólítani – a Tisza mellé állítsa, azonban 2025 egyik igazi kérdése az, hogy tovább növekedhet-e Magyar Péter pártjának népszerűsége – tette fel a kérdést.