„Itt nem állunk meg!” – üzent a kormány a nyugdíjasoknak

2025. január 10. 10:08

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette, az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.

2025. január 10. 10:08

A kormány megvédi a nyugdíjasokat, a nyugdíjak vásárlóerejét megőrizzük. 2025 januárjában 3,2 százalékkal emeljük a nyugdíjakat – mondta pénteken közzétett Facebook- videójában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A 2,5 millió nyugdíjas a januári összeget ma fogja a számláján megkapni, a bankszámlájára ma érkezik meg, aki pedig postai úton kéri, az a szokásos módon fogja a kézbesítőtől megkapni a nyugdíját – ismertette a tárcavezető.

Hozzátette, hogy 

az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.

Ezt is ajánljuk a témában

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj

A miniszter jelezte azt is: februárban érkezik a 13. havi nyugdíj, amit az ellenzék eltörölt, a kormány viszont helyreállított, és az idén is kifizet a nyugdíjasok számára.

„2025-ben összesen 7200 milliárd forintot fogunk költeni a nyugdíjasok kifizetésére. Itt nem állunk meg. A Vidéki otthonfelújítási programot vizsgáljuk, hogyan tudjuk kiterjeszteni a nyugdíjasok részére” – fogalmazott Nagy Márton.

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanmacska
2025. január 10. 13:25
Folyt: 750 ezerb forint lenne, az átlag nyugdíj meg 280 ezer Ft.
Kanmacska
2025. január 10. 13:23 Szerkesztve
Gondolom, a nyugdíj is reformra és komoly emelésre szorul előbb-utóbb. Hülyén venné ki magát, ha a nettó átlagfizetés 700 ezer nettó lenne ( 1 milla bruttó mellett), az átlag nyugdíj meg 280 ezer.
Massimiliano Prospero dArco
2025. január 10. 12:07
2010-ben a nyugger vehetett ropogós 346 eurót a kisnyugdíjából, 2025-ben tud venni 540-et... ez aztán hatalmas gazdasági előrelépés nagy marci veled is jobban járnánk ha lapátolni járnál valahova, tudatlan ócska paraszt...
Massimiliano Prospero dArco
2025. január 10. 12:02
nagy marcikától vissza kéne vonni a közgazdaszi diplomát, ennek az amúgy sem hatalmas tudománynak a becsületét folyamatosan leviszi a nullára
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!