Miközben, hangozzék ez is akármilyen közhelyesen, tényleg mindenkinek van tehetsége valamihez, kérdés, kap-e megfelelő teret és támogatást a kibontakoztatásához.
A Libri-féle Kezdősor ösztöndíjprogram támogatási bizottságának tagjaként érték meglepetések?
Szinte csak azok értek. Először is a beérkező pályázatok mennyisége. Háromszázötvennél is többen jelentkeztek, ami óriási szám még akkor is, ha az ország egyik legismertebb könyvkereskedő cégének a felhívása nyilván sokakhoz el tudott érni. De ez önmagában még nem magyarázza a nagy érdeklődést.
Hanem mi a magyarázat?
Egyrészt az, hogy az írás és vele természetesen az olvasás vágya örök, azt – a képekre, rövid videókra és szövegekre épülő virtuális világ ide vagy oda – nem lehet belőlünk kiradírozni. Másrészt, hogy ugyan ma tényleg bárki bármilyen internetes felületen meg tud mutatkozni a saját közösségi oldaltól a blogon át a podcastig, úgy tűnik, sok fiatalban él a vágy arra, hogy mindezt a hagyományos módon is megtegye. Egyszerűen: nem csupán írni akarnak, hanem könyvet akarnak írni. És ez hatalmas különbség. Talán mi, idősebbek jobban értjük ezt, hiszen arra biztattuk a gyerekeinket is, hogy olvassanak könyveket. Most pedig visszanéznek ránk, és azt üzenik, hogy nemcsak olvasnak könyvet, de ha megvan rá a lehetőségük, szívesen írnak is. Meghallották a hívást. Reméljük, egy év múlva nem győzzük lapozni a munkáikat.
Főleg, mert sokszor csak sopánkodást hallani, hogy jaj, a mai fiatalok nem olvasnak annyit, bezzeg mi már tízévesen túl voltunk a világirodalom összes remekművén.
Árnyalnám a képet. Andrea Lunsford vizsgálatai már régen bizonyították, hogy a mai fiatalok akár tizenötször többet olvasnak, mint mi annak idején. Figyeljük csak meg, ahogyan egész nap képernyőket néznek. De amit olvasnak, az elsősorban nem könyv, hanem üzenet, bejegyzés, internetes cikk. És nem csak rövid szövegeket: az utóbbi öt évben online és offline is visszatértek a hosszú anyagok. Ezekre, ha jól vannak tagolva, megfelelő közcímekkel rövidebb szakaszokra bomlanak, kifejezetten nő az igény. Nem a mikrocsip lett mindennek a mértéke.
Most viszont a Kezdősor esetében konkrét műfajokat is megneveztek, és öt kategóriában várták a pályaműveket: családregény, novelláskötet, történelmi fikció, utópisztikus regény és politikai krimi. Az első hármat megértem, az utóbbi kettő érdekes kísérletnek tűnik.
Az ember azt hinné, hogy a politikai krimitől tart a mai „ne szólj szám, nem fáj fejem” nemzedék, és hogy a science fiction ideje is lejárt a nyolcvanas évek második felében, amikor az űrmániának vége szakadt. A jelentkezők azonban rácáfoltak ezekre az előfeltevéseimre. A sci-fi például reneszánszát éli, és ami talán meglepő, nem csupán a férfiak körében.
Ahogyan én érzékelem, a történelmi regény is.
Pláne! Pedig annak a megírása nagyon munkás dolog, sokszor évekig tartó kutatás előzi meg. Ehhez képest a pályázatra számos ilyen ötlet érkezett, a tíz nyertesből kettő is történelmi téma megírására vállalkozott. Egyikőjük központi alakja a pozsonyi hős, Búvár Kund, a másik pedig Jókai Mór személyét árnyalná egy fiktív hangulatregényben.