Mégsem dőlt el a főpolgármester-választás: helyt adott Vitézy panaszának az Alkotmánybíróság

2024. július 05. 17:30

Az ügyben a Kúriának új eljárást kell lefolytatnia, és új döntést kell hoznia. Akár a szavazatok újraszámolásával is végződhet az ügy.

2024. július 05. 17:30
null

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria végzését, amely helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) főpolgármester-választás eredményét megállapító határozatát. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a Kúria végzésében nem indokolta meg kellően miért találta alaptalannak az NVB határozat ellen előterjesztett bírósági felülvizsgálati kérelmet, ami a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelméhez vezetett. Az ügyben a Kúriának új eljárást kell lefolytatnia, új döntést kell hoznia – olvasható az Alkotmánybíróság pénteki közleményében.

Mint ismert, a június 9-ei önkormányzati választáson Budapest főpolgármestere újra Karácsony Gergely lett, azonban mindkét fő esélyes megtámadta az eredményt. Vitézy Dávid a IV. és VII. kerületben, a régi-új főpolgármester pedig teljesen új választást kért, ezeket azonban elutasították, sőt az elmúlt hét során a Kúria is megerősítette, hogy nem lesz új választás a fővárosban. Miután megtörtént az újraszámlálás, mindössze negyvenegy szavazattal Karácsony Gergely nyert, de ebbe továbbra sem nyugodott bele kihívója, ezért június 28-án a Kúria végzése ellen alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.

Az Alkotmánybíróság ma nyilvánosságra hozott határozatában megállapította, hogy 

a Kúria megszegte a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból fakadó kötelezettségét, amely szerint köteles döntését okszerű indokolással alátámasztani.

 Az ügy alapkérdése az volt, hogy a Kúria helyesen értelmezte-e jogsértés fogalmát. Végzésében ugyanis azt állapította meg, hogy az érvénytelen szavazatok újraszámolása során szerzett új bizonyítékok alapján nem kérhető az érvényes szavazatok újraszámolása, mivel az új jogsértés állításának minősül.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Kúria az Alaptörvény 28. cikkét figyelmen kívül hagyva minősítette az érvényes szavazatok újraszámolására vonatkozó indítványozói kérelmet új jogsértésnek. Az Alaptörvénynek megfelelő értelmezés szerint azonban a Kúria feladata annak megállapítása lett volna egy korábban állított jogsértés kapcsán, hogy az új bizonyítékok alapján szükségessé vált-e az érvényes szavazatok újraszámolása. A határozat értelmében a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme valósul meg, ha a választási eljárás során nem azonos szempontok alapján értékelik a szavazatok érvényességét, illetve érvénytelenségét.

A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Kúria határozatát megsemmisítette. 

Az Alkotmánybíróság határozatára tekintettel az ügyben a Kúriának újból le kell folytatnia az eljárását, és új döntést kell hoznia – olvasható a határozatban.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Választás 2024 aktában.

Összesen 191 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ekrü
2024. július 06. 08:35
tapir32 2024. július 05. 19:18 • Szerkesztve "A DK-t hagyni kell kihalni! A balosok átpártolta a Tiszához!"- Ez egy róka fogta csuka a Tiszának. XD Pont emiatt lesznek kénytelenek együtt szavazni a DK-val. Bár országosan kevés, de Budapesten igen nagy a DK támogatottsága, ráadásul nagyon sok DK-s kerületi polgármester és helyi képviselő van, míg a Tiszának egy sem. Sokan voltak, akik egyéniben a DK-ra listán a Tiszára szavaztak, azok bizony elvárják, hogy a Tisza ne kerékkötője legyen az általuk választott polgiknak.
paracelsus-2
2024. július 06. 03:35
Két féreg: a buzi Erdős unoka meg a sunyi gyagyás patkány. "Mondd, te kit választanál?"
iimre
2024. július 06. 01:12
kunfia1 júl05. 17:42 Hajrá Vitézy Ha nyer, Orbánra fog ráégni, ha béna kacsa lesz a közgyűlés, elvégre Vitézyre szavazott. Márpedig, csak úgy tud működni a Vitézy féle hivatal, ha Orbán összefog Gyurcsány-nyal." Te tudatlan barom, Teee… :DDD infostart.hu/belfold/2024/06/19/szakertok-hosszu-ideig-nem-mukodhet-tobbseg-nelkul-a-fovarosi-kozgyules#
iimre
2024. július 06. 00:19
"chief Bromden júl05. 18:51 Hagyni kellene vigye csődbe a rikkancs a fővárost." A főváros valójában már most csődben van*, akár hatalmon marad a Csicskarácsony, akár nem. A különbség abban lesz, hogy ha már most megbukik, akkor hamarabb elindul felfelé a főváros — persze aki nem itt lakik, azt érthető módon nem érdeklik az ilyen részletek. * • origo.hu/itthon/2023/07/karacsony-gergely-csod-budapest-aremeles • origo.hu/itthon/2024/03/lebuktattak-karacsony-gergelyt-gyakorlatilag-semmi-sem-valosult-meg-5-evvel-ezelotti-igereteibol
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!