Orbán Balázs doktorija: hova lett a tudománytisztelet, kedves progresszívek, nyomást gyakorlunk, nyomást gyakorlunk?

Fotó: Pier Marco Tacca/Getty Images

„Soha ilyen közvetlen és nyílt rálátásom nem volt korábban arra, hogyan zajlik a nyilvánosságbeli szakértői pozícióval való visszaélés, a hergelés, az informális morális nyomasztás és hálózati működés” –

majd hozzátette, a félinformációk terjedése, a tudatlanság és a magabiztosság vegyülete, a teljesen szakmaiatlan megjegyzések nyilvánosságban való megpörgetése és igazságként való hirdetése folyt az elmúlt hetekben a doktori kapcsán: „És persze a tisztességtelenség és az elnémulás nyomasztó jelenléte, valamint a kiállás és a tényekhez való ragaszkodás hiánya.”

Az ELTE oktatója azt is megírta, miután kiderült, hogy ő a bírálója Orbán Balázs doktori munkájának, gúnyos e-maileket kapott, sok kollégája pedig azt kérdezte tőle: hogy vállalhattad? „Hogy vállalhattad? – kaptam a kérdéseket hol privát megjegyzésekben, hol nyilvános posztok vagy olvasói levelek morális értékítéleteiben. Kellemetlenkedő kommentek, gúnyos e-mailek, fejelfordítások és nem-köszönések kísérték a tavaszt, majd az elmúlt heteket.”

 Unger Anna vállaltan baloldali elkötelezettségű tudós, aki a Partizán műsoraiban is fel szokott bukkanni, kemény kormánykritikus. Innen, utólag nézve 

S mivel Orbán Balázs doktori védése kapcsán kiderült, hogy sok, magát nagyon okosnak tartó újságíró kolléga – mondjuk így – nem igazán jártas a doktori eljárások területén, akkor tisztázzuk először, mi az, hogy opponens, meg hogy mi a bevett menete általában egy doktori eljárásnak.

Ez ugyanis tudományterülettől függetlenül azonos. 

még azt is igyekszem megérteni, hogy egyes körök ráálltak arra, hogy szisztematikusan szétszedjék Orbán Balázs disszertációját, bár mintha kissé öncélú lett volna az egész. De oké, legyen, a doktori iskola és a doktorandusz feladata, hogy integráns legyen a dolog, és ne lehessen belekötni.

Mire van az opponens?

Mivel hétfő délelőtt voltam külső opponensi minőségben tagja egy védés doktori bizottságának, vannak friss élményeim (amellett, hogy láttam, végigasszisztáltam jó pár ismerősöm disszertáció-írását és védését – igaz, bölcsészterületeken).

Ezen belül egy doktori iskola maga határozza meg – meglehetősen tág határok között – a követelményeket, legyen szó a doktoráláshoz megkövetelt publikációk számáról, a hivatkozási rendszerről, a témaváltás lehetőségeiről és így tovább. Saját hatáskörén belül egy doktori iskola tulajdonképpen szinte úgy szabályoz, ahogy akar (diszkrecionális jelleggel), és ebbe az akkreditációs bizottságon és a doktori iskola anyaegyetemén kívül senkinek nincs beleszólása.

A kész doktori disszertációnak két opponense szokott lenni, akiknek a feladat természetéből fakadóan az alapos kritika a dolguk. A védés előtt pár hónappal pedig lezajlik egy úgynevezett műhelyvita, amely eme kritikák megvitatásának és a hogyan tovább megbeszélésének hivatalos fóruma. Ha egy disszertáció alkalmatlan a védésre, az legkésőbb ekkor ki szokott derülni. A műhelyvita előtt a doktorandusz megkapja az opponensek véleményét, és azokra írásban reagál, mindezt pedig a műhelyvitán szóban is felolvassák, megvitatják.

hiszen épp az volt a dolga, hogy konstruktív kritikát fogalmazzon meg, és ezzel hozzásegítse a védéshez a doktoranduszt. Előfordulhat persze, hogy olyan fundamentális egyet nem értés van doktorandusz és opponens (ez esetben valójában a témavezető és az opponens) között, hogy például már a kiindulópontokkal sem ért egyet egy opponens, de ez viszonylag ritka, és amit ilyenkor illik kérni, az az, hogy reflektáljon a doktorandusz a saját előfeltevéseire, és helyezze el magát a különféle iskolák között.

és igyekszik diákját járhatóbb utakra terelni, végső esetben pedig kiteszik az illetőt (hétfőn is hallgattam ilyen történeteket). A műhelyvitára tehát többnyire olyan dolgozat érkezik, amelyen már csak finomhangolást kell végezni. 

A védés a tudomány rítusa, mely rítus egyik eleme, hogy az opponenseknek ekkor is illik még valamilyen (nyilván releváns) kritikát megfogalmazniuk a dolgozattal kapcsolatban,

egyúttal alázatra is intve az ünnepelni készülő doktoranduszt. Az már a védés rítusa előtt kiderül, hogy az opponens a maradék kifogásaira elfogadja-e a doktorandusz válaszait vagy sem, az erre vonatkozó dokumentumokat a védés előtt ugyanis le kell adni. Az esetek túlnyomó többségében tehát a védés maga tényleg egy formális rítus, mert addigra mindent bebiztosítottak. Ettől még fontos.

Önplágium etikailag nem létezik

Többször előkerült az „önplágium” kérdése Orbán Balázs disszertációja kapcsán, illetve a társszerzős cikkek esetleges plágiumgyanúja. Ungár Anna posztjában rámutatott, hogy talán a jövőben érdemes lenne ilyesmiket egyértelműen lehivatkozni, de az előző évtizedek bevett gyakorlata a saját (és akár társszerzős) szövegek nem hivatkozása, így ezt Orbán Balázsnál sem lehet kifogásolni. 

Ehhez én csak annyit tennék hozzá, hogy a társadalom- és bölcsésztudósok körében teljesen bevett dolog, hogy amikor könyvet írnak, annak elkészülő fejezeteit leközlik tanulmányként, majd

Innen nézve mondhatnánk, hogy az egész egy nagy „önplágium”, onnan nézve viszont azt, hogy eleve könyvnek volt szánva az egész. Vannak persze, akik feltüntetik könyvrészeik eredeti megjelenési helyeit, és iskolája, kiadója válogatja, mi a gyakorlat ebben a tekintetben. 

Sem jogilag, sem eljárásrendi szempontból nem kívánok igazságot tenni, de annyit azért 

A társadalomtudományok hazánkban is kultúrharcos, átpolitizált terepek, a bölcsészettudományokon belül területe váltogatja, de talán kisebb mértékben – a jogtudományról pedig eddig az volt a laikus benyomásom, hogy viszonylag mentes a kultúrharcos indíttatású, elkeseredett csatározásoktól. Nem azt mondom, hogy nincsenek feszültségek különféle jogfelfogások iskolái vagy épp ellentétes meggyőződésű jogászok között, csakhogy ez kisebb mértékű és nem annyira manifeszt.

Mégis a tudomány felett áll a politika? Vagy hogy van ez?

Azt viszont teljesen elképesztőnek tartom, ami Unger Anna posztjából még kiderül: hogy

meg eleve kikezdték, amiért úgymond elvállalta az opponensi szerepet. Mert ugye, ha senki nem vállalná, akkor ellehetetlenülne Orbán Balázs védése. Ez tulajdonképpen a dualista korszak parlamenti gyakorlatából ismert obstrukció tudománypolitikai változata volna.

Mindezt, ha jól értem, azok a körök kérték számon Unger Annán, akik amúgy elvileg hisznek a tudomány autonómiájában, és felháborodottan támadják azokat, akik szerintük a politikának nemcsak az autonómiáját, hanem a mindenek feletti primátusát is hirdetik. A progresszió mindig is szeretett a tudomány mögé bújni: nyilván szereti maga mögött tudni az utolsó tekintélyt, ami széles körben elfogadott – a tudomány tekintélyét. 

– hiszen pusztán az, hogy ezentúl lesz még egy jobboldali meggyőződésű jogászdoktor, nem hiszem, hogy osztana-szorozna a hazai jogtudományban (valószínűleg jut rá elég baloldali meggyőződésű jogászdoktor amúgy is).

De azért mégiscsak arról van szó, hogy

Szóval akkor hogy is van ez?

Egyébként meg, ha nem vállalta volna el az opponensi feladatot Unger Anna, akkor vállalta volna más. Olyan ugyanis nincs, hogy egy védésre kész doktori disszertációnak nincsenek opponensei. Az udvariasság és a szívességek a tudomány világában is létező faktorok. 

Az is elég gyakran előfordul a bölcsész- és társadalomtudományi karok doktori iskoláiban, hogy ellenkező politikai meggyőződésű, egymást ellenző tudományos iskolához, felfogáshoz tartozó tudósoknak kell együtt dolgoznia. Ezt menedzselni kell, és ennek egyik eleme az egymással és egymás doktoranduszaival kapcsolatos méltányosság. Ez pedig egyetemeken is átível, hiszen az egyik opponensnek rendszerint külsősnek kell lennie, másik egyetemről kell érkeznie.

Akárhogy is, az mindenesetre kiderült, hogy 

(amellett, hogy olyasmibe pofáznak bele, amit nem ismernek), és a kísértésnek engedve igyekeznek politikai nyomást gyakorolni. Mert aztán biztos sokkal jobb lenne az országnak, ha Orbán Balázsnak nem lenne doktori címe, és írhatná át a kis d-t a neve előtt nagy D-re. 

Még egy gondolat: különféle egyetemek hallgatóitól rendszerint azt hallom, hogy azt egyértelműen tudják, ki az ellenzéki elkötelezettségű oktató, mert ők (legalábbis sokan közülük) nyíltan politizálnak az óráikon. Hogy ki a konzervatív, azt kevéssé tudják belőni, mert ők nem politizálnak. Nyilván ez nem egy reprezentatív felmérés, csak ami hozzám lejut, de azért sokatmondó.