Keményen kiosztotta az Orbán Balázs doktorija kapcsán hergelőket az ELTE oktatója

2024. december 04. 08:17

A téma szempontjából leghitelesebb ellenzéki értelmiségi védte meg Orbán Balázst.

2024. december 04. 08:17
null

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

Eljött a pillanat: Unger Anna, Orbán Balázs opponense, a Partizán szakértője Facebook-posztban védi meg a miniszterelnök politikai igazgatóját és küldi el melegebb éghajlatra a hangulatkeltésben érdekelt ellenzéki megmondóembereket. Orbán Balázs doktorija kapcsán megírtuk: másfél hét kutatómunka és őrjöngés után még az Orbán-pártisággal nem vádolható, lufit fújó Rácz András is arra jutott, hogy mégiscsak Orbán Balázs írta a doktoriját.

Ezt is ajánljuk a témában

Unger Anna többek között ezt írta: „Oktatóként nem válogatok, mert nem válogathatok hallgatók között aszerint, hogy kit vizsgáztatok, kinek a szöveg bírálom, ki vehet részt egy rendezvényen, kinek segíthetem a diploma- vagy fokozatszerzését. Oktatóként arra szerződtem, hogy az Egyetem bármely polgárának rendelkezésére kell álljak, ha vizsgáról, diplomaszerzésről, fokozatszerzésről van szó. Ebben az esetben 

az egyetlen világnézeti szempont, amit mérlegelhetek, a tisztesség, és ennek részeként az egyenlő bánásmód. 

Minden elém kerülő vizsgázó vagy dolgozatbírálatra felkérés esetén két dolgot van csupán jogom mérlegelni. Egyrészt, hogy értek-e az adott témához annyira, hogy meg tudom ítélni a munka szakmai minőségét. Másrészt, hogy van-e olyan rejtett összeférhetetlenség az illető hallgató és köztem, amiről a felkérő kolléga vagy testület nem tud, de nekem kötelességem jelezni.”

Ezt is ajánljuk a témában

Hozzátette: „Nem engedhetem meg magamnak, hogy e két szemponton túl továbbiakat érvényesítsek – mert nem hatalmazhatom fel magam arra, hogy bizonyos esetekben más megfontolások mentén járjak el, csak mert a hallgató személye körüli helyzet egyesek szerint ezt morálisan megkövetelné. Ha egyszer megteszem, bármikor megtehetem. Holnap, holnapután, akármikor, akárkivel szemben, saját kizárólagos, minden külső normát, kontrollt figyelmen kívül hagyó szempontjaim mentén.

 Ezt hívjuk önkénynek.”

A konkrét ügyre térve felhívta a figyelmet:

„Márciusban is, és az elmúlt hetekben is többször szembesültem azzal, hogy sok kolléga számára ez nem magától értetődő. Hogy vállalhattad? – kaptam a kérdéseket hol privát megjegyzésekben, hol nyilvános posztok vagy olvasói levelek morális értékítéleteiben.

Kellemetlenkedő kommentek, gúnyos e-mailek, fejelfordítások és nem-köszönések kísérték a tavaszt, majd az elmúlt heteket. Túlélem, semmi gond, ennél többet is ki lehet bírni, a közéleti és akadémiai közegekben edződve idővel ütésállóvá válik az ember.”

Unger Anna szerint azonban senkinek nincs joga ahhoz, hogy a bírálóbizottságot egészében, a tagjait külön, és az opponenseket különösképpen meghurcolja, szakmai bírálatuk kapcsán politikai befolyást, félelmet sejtessen, objektivitásukat, emberi és szakmai tisztességüket megkérdőjelezze. Mindazok, akik szerint etikai problémák merültek fel a doktori eljárás kapcsán, megtehették volna, hogy etikai problémáikat az Egyetem erre illetékes testületei elé tárják, hogy az Egyetem közössége ezt meg tudja vitatni. „Megtehették volna azt is, hogy amennyiben a jelölttel szemben etikai problémáik merülnek fel, ezt etikai eljárás keretében tisztázzák. Megtehették volna azt is, hogy ha szerintük ebben a helyzetben lehetetlen objektív döntést hozni, lemondanak doktori tanácsi tagságukról – hiszen ők maguk is azt állították, hogy nem tudnak politikailag elfogulatlan, objektív döntést hozni a doktori eljárásról. 

Egy dolgot nem tehettek volna meg, egy dologhoz nem volt joguk: a nyilvánosságban megkérdőjelezni a bírálóbizottság és tagjai integritását. 

Azt sugalmazni, hogy az opponensek és a bizottság majd félelemből fog véleményt írni, kérdezni, döntést hozni” – hangsúlyozta a szakember.

Leszögezte: „Soha semmikor az oktatói munkám során nem vezérelt semmilyen hatalomtól való félelem. Most sem. Egy dolgozat elbírálásánál nem lehet mást, mint tudományos szempontokat figyelni. Ez, és csak ez az Egyetem érdeke. (...) Vitassák a véleményemet szakmai fórumokon. Vitassák az objektivitásomat etikai fórumok előtt. De 

sugalmazni, lejáratni, szakmai és emberi integritását megkérdőjelezni öt embernek mindenfajta érdemi bizonyítás nélkül végtelenül aljas és tisztességtelen.

 Különösképpen azért, mert mindenki pontosan tudta, hogy folyamatban lévő eljárásról annak lezártáig senki nem fog tudni nyilatkozni. Az Egyetem még csak-csak, de a bírálóbizottság, és különösen 

a két opponens attól a hazugságokkal és félinformciókkal teli cikk- és posztáradattal szemben, ami az elmúlt két hétben megjelent, nem tudta megvédeni magát. Eddig.”

Unger Anna ezt követően a lehető legnyíltabban, egyben bizonyító erővel fogalmaz, ezért szerkesztés nélkül közöljük sorait:

„Soha ilyen közvetlen és nyílt rálátásom nem volt korábban arra, 

hogyan zajlik a nyilvánosságbeli szakértői pozícióval való visszaélés, a hergelés, az informális morális nyomasztás és hálózati működés.

 Nemcsak a felkérdezések vagy a gúnyos megjegyzések. Hanem a félinformációk terjedése, a tudatlanság és a magabiztosság vegyülete, a teljesen szakmaiatlan megjegyzések nyilvánosságban való megpörgetése és igazságként való hirdetése. És persze 

a tisztességtelenség és az elnémulás nyomasztó jelenléte, valamint a kiállás és a tényekhez való ragaszkodás hiánya.

Hogy nem volt senkiben, aki ismeri az ÁJK hagyományait, annyi tisztesség, hogy a hergelő 'nem fognak beengedni, direkt kis terembe tették' kommentekre odaírja: az ÁJK-n mindig is a Kari Tanácsteremben voltak a doktori védések, most is ezért került oda.

Hogy nem volt senkiben, aki ismeri az ELTE eljárási szabályait, annyi tisztesség, hogy a hergelő „miért engedik védeni ennyi idő után” kommentekre odaírja: teljesen szabályos az eljárás, mások is védhettek ennyi idő után.

Hogy nem volt senkiben, aki ismeri a karok közti eltéréseket, annyi tisztesség, hogy a hergelő 'mindig nyilvánossá kell tenni a dolgozatot' kommentekre odaírja: karonként eltérő szabályok és szokások vannak, az ÁJK doktori iskoláiban nem ritka a kizárólag nyomtatásban elérhető, betekintést biztosító példány.

Hogy nem volt senkiben, aki egy tudományterület szakértője, annyi tisztesség, hogy megálljon egy pillanatra és megkérdezze: tényleg értünk mi mind az alkotmányjoghoz? 

Tényleg meg tudja ítélni történész, újságíró, vegyész, bádogos, médiaszakember vagy épp szociológus, hogy mi releváns, mi tudományos, mi szakmailag elfogadható és mi nem az – az alkotmányjog területén?

Kapcsolódó vélemény

undefined

Orbán Balázs

Facebook

Idézőjel

Egy biztos: a parlamenti jog és a képviselői mandátum szabadsága sosem volt még ilyen felkapott téma.

Nem sorolom tovább. 

Szégyellje magát mindenki, aki egykori vagy mostani ELTE-polgárként félretette tudását, tapasztalatait, és nem állt ki a tisztességes és tényszerű tájékoztatás mellett,

 hanem csak odavetett lájkkal vagy kommenttel maga is a hergelők táborát gazdagította.

De most már legalább tudom, hogy ez hogy megy. Hogy bármi áron, de ha meg kell szerezni a dolgozatot, akkor azért bizonyos körökben bármit meg lehet tenni. Hogy egyszercsak jön egy telefonhívás, utalva arra, hogy nyilván én is értem, hogy ez itt most fontos közérdek – mert ők az önhatalmúlag kijelölt morális Pantheonban úgy ítélik meg. És egyébként se moralizáljak, hogy nekem minden hallgatót egyformán kell kezelni, ezt nyilván én sem gondolom komolyan, nekem is látni kell, hogy ez egy speciális helyzet. Aztán ha így nem sikerül hozzáférni a dolgozathoz, hát lehet kicsit trükközni a plágiumkeresővel, hátha úgy majd odaadja az ember (mondván, egy hallgatói dolgozat átfedést mutat, meg szeretné nézni a kolléga. Egy teljesen más tudományterületen dolgozó, aki csak egy beadandót ellenőrizne. Persze, hogyne.)

Megnyugtathatok mindenkit: semmilyen, az Egyetem fenntartója részéről érkező nyomás nem volt rajtam. Pontosabban fogalmazva, nem a fenntartó részéről jött a nyomasztás.

De akárhonnan jött is, nem volt értelme, nem volt jelentősége. Könnyű dolgom volt, mert csak el kellett bírálnom egy dolgozatot. Ennyi volt a munka. Mindazok, akik ebbe ennél többet látnak bele, az Egyetem integritását és tisztességét veszélyeztetik. Azt sugalják, hogy az Egyetem nem egyenlően méri minden hallgatóját. Hogy vannak, akiknél számítani kellene a politikai háttérnek. És azt is üzenik, hogy ezek szerint vannak, lehetnek oktatók, akik a tényleges teljesítmény helyett azt nézik, egyes döntéseiknek milyen hatása lehet az egyetemre.

Én szeretném remélni, hogy ez mégsem így van. Én nem nézem, és meggyőződésem, hogy ez az egyetlen dolog, amit az ELTE elvár, elvárhat tőlem. Ezt üzenem mindazon diákoknak is, akik tegnap délig leadták a most befejezett szakdolgozatukat, és a téli záróvizsga-időszakban meg akarják védeni azt. 

Bármelyikük dolgozatát opponálom is majd, semmi más, mint a dolgozat minősége fog számítani. 

És semmi más, mint a szaktudásom és az összeférhetetlenségi szempontok fognak szerepet játszani abban, kinek a dolgozat-bírálatát vállalom el, és kiét nem. (...)

Rossz, de széles körben elterjed, létező gyakorlat a doktori kutatóévek alatt elkészült önálló publikációk hivatkozás nélküli beemelése a disszertációba. És létező, bár szintén rossz gyakorlat a társszerzővel írt szövegek hivatkozás nélküli átvétele is. 

Azt tudom javasolni mindenkinek, aki most plágiumot emleget, tegye fel saját korábbi publikációit, különösképpen a disszertációját, és nézze meg, mit ad ki a plágiumkereső.

 Lesznek meglepetések. És akkor utána érdemes lesz megbeszélni, hogy akkor mi ér, és mi nem ér egy PhD-fokozatot. De az Egyetem nem mérheti hallgatóit eltérő módon. Ha ez a rossz gyakorlat eddig nem eredményezte a fokozatszerzés megtagadását, akkor most sem lehet ez másképp.

Akik pedig azzal jönnek, hogy tulajdonképpen ez az egész, amiben hetek óta vagyunk, csak az opponensek felelőssége, mert ha ők nem vállalják, és ha senki más sem vállalja, akkor ellehetetlenül az egész eljárás, és így megakadályozható lett volna mindez, azok szerintem nem valók egyetemre, mert 

azt üzenik, hogy ők maguk megengedhetőnek tartják politikai, világnézeti, vagy saját morális meggyőződésük alapján szelektálni hallgatók, dolgozatok között.

'A tudomány feladata nem világnézeti álláspontok akadémiai köntösbe bújtatott elismertetése és kanonizálása, hanem tudományos kérdések tudományos módszerekkel való megválaszolása. A kutatás érvényes, ha a kérdés/hipotézis tudomány módon van megfogalmazva és a módszer, amit a szerző a kérdés megválaszolására/hipotézise tesztelésére alkalmaz, tudományosan igazolható.’ Önhivatkozok: ez a ma felolvasott opponensi véleményemből van. Így gondoltam tegnap is, ma is, és így fogom gondolni holnap is.

Őrült világ, ahol az opponens több szerencsekívánságot és gratulációt kap, mint a jelölt. 

Szomorú világ, ahol emberek csak félve merik megírni, elmondani, hogy sajnálják, ami történik, mert nem mernek kiállni. 

Elkeresítő világ, ahol a jelölt, bárki legyen is, megköszönni kénytelen az opponens tisztességes hozzáállását. Mindegy, kinek köszönhetően vagy miért lesz nehéz, faramuci, ellentmondásos vagy politikailag 'kényes' egy helyzet. Az Egyetem számára ilyen nincs, nem is lehet. 

Az Egyetemnek nincs világnézete, csak tisztessége. 

Ebbe, és csak ebbe tud kapaszkodni, bármilyen vihar van is éppen. Ha erre nem vigyázunk, semmink se marad.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
herden100
2024. december 04. 12:39 Szerkesztve
MAGYAR EGYETEMI OKTATÓK! GYERTEK! MÁRIA KIÁLLÍTÁS: Ünnepi megnyitó: December 8. 15 óra. A kiállítást Kemenes Gábor atya nyitja meg. Közreműködik a LÉLEKHANG együttes. A kiállítás helyszíne: 1052 Budapest, Városház u. 4. (1 percre a Ferenciek terétől) Várjuk szeretettel! ISTENANYA ALAPÍTVÁNY. A BELÉPÉS DÍJTALAN KEDVES MAGYAROK! MÁRIA NÉPE: hu.m.wikipedia.org/wiki/Regnum_Marianum EGY ÉVTIZEDEKIG ÖRÍZGETETT KEGYTÁRGY NEM PUSZTÁN EGY TÁRGY. BENNE VAN A LELKÜNK EGY PICI RÉSZE. HOL ÉPÍTSÜK FEL A MAGYAROK MÁRIA MÚZEÚMÁT ??? ÉN A GELLÉRT HEGYET JAVASLOM ÉS A KIS-SVÁBBHEGYET A MAKOVECZ TEMPLOMNAK m.youtube.com/watch?v=somHCKxsvyk&pp=ygUQbWFrb3ZlY3ogdGVtcGxvbQ%3D%3D istenanya.hu BÉKÉT A VILÁGNAK 🕊️🗽🤍 youtu.be/QrlHEsi5SK0?si=CBhud1_jOonn7ZLC LÉLEK HANG: m.youtube.com/watch?v=1ytrQS0N4AY m.youtube.com/watch?v=c0TxV_iFvgs hu.m.wikipedia.org/wiki/Boldogasszony_Any%C3%A1nk hu.m.wikipedia.org/wiki/90._genfi_zsolt%C3%A1r hu.m.wikipedia.org/wiki/Szent_Korona
herden100
2024. december 04. 12:39
ADVENT VAN: napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szellemi-unnepek/advent-miszteriuma napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szellemi-ut-erenyek-beavatas/az-ima-hatalma KARÁCSONY JÖN: napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szellemi-unnepek/szeretet-es-bolcsesseg-karacsony-a-tudati-lelek-koraban napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/a-szivcsakra-felelesztese/a-csakrakrol-altalaban-a-szivcsakra-jelentosege MINDEN ÉVBEN TAPASZTALOM, HOGY ITT VAN VELÜNK-BENNÜNK, ÉS NAP MINT NAP IJESZTEGET: m.youtube.com/watch?v=Z0RCZ-dqExw&pp=ygUlYWhyaW1hbiBpbmthcm7DoWNpw7NqYSBhIGhhcm1hZGlrIMOpdg%3D%3D FOLYAMATOSAN ERŐSNEK KELL LENNI. NE HAGYJUK KIFOLYNI AZ ADVENTI VAGY HANUKAVÁRÓ, -NYUGALMUNKAT -BENSŐSÉGESSÉGÜNKET, -SZERETETÜNKET A KEZEINK KÖZÜL. EZEK A CIKKEK ERŐSÍTENEK, HARMONIZÁLNAK, IMMUNIZÁLNAK: napfenyes.hu/cikkek Akinek van kedve olvashat heti szakaszokat is: zsido.com/konyvek/tudastar/liturgia/hetiszakaszok/ KOLLEKTÍV MONDANIVALÓ IS VAN BENNÜK. 🗽🕊️🫂🤍🙏🕯️👼 ❤️❤️❤️❤️ 🤍🤍🤍🤍 💚💚💚💚
herden100
2024. december 04. 12:39
Cikk elmentve
flesh ripper
2024. december 04. 12:38
"Gondolom egyértelmű számunkra, hogy Magyarország autokrácia. Más néven, önkényuralom. Elnyomó rendszer, ahol mind a demokrácia, mind a jogállam hiányzik." - jelenti ki a konjunktúra-szélsőbaloldali, liberálfasiszta, Soros-papucshordozó lakáj. A senki. Szentencia, ítélet, megfellebbezhetetlen "isteni" íge, reveláció lenne? Basszus! Ha igaz lenne, ez az egy szuszra kiböffent "kinyilatkoztatás", amit ez a jólétben, komfortban, jó állásoktól, haveri dédelgetéstől elkényeztetett, pökhendi senkiházi hörög, akkor most ő koldulna, csöves lenne, hobó! Mert reggel hazaárulást szarik, hazaárulást zabál reggelire, ebédre, uzsonnára és vacsorára, hazaárulást, aljasságot, hazugságot okád minden percben, mételyezi a hallgatókat, pervertálja a fiatalokat, de emellett nulla az intellektuális és morális produkciója, semmiféle értéket nem teremt. Nos, hazugság: hazánkban végtelen tolerancia, túlzásba vitt demokrácia, türelem van. Még a Haza és a Nemzet toxikus, destruktív ellenségeivel szemben is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!