Beleszállt az MCC kutatójába a Háttér Társaság – tippelhet, mi volt a téma
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
Kiemelt felelősséget emlegetnek.
Magyarország legrégibb leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex (LMBTQI) civil szervezete, a Háttér Társaság megelégelte, hogy a Partizán című műsorban állításuk szerint folyamatosan és „egyoldalúan, a gyűlöletkeltő diskurzust támogató módon jeleníti meg a transznemű emberekkel kapcsolatos témákat műsoraiban. Elutasítjuk a műsor állításait, melyek szerint a transz közösség érdekei szemben állnának a leszbikus, meleg és biszexuális közösségek érdekeivel és követeléseivel, és károsnak tartjuk a Partizán témában született elfogult és kizárólag a transznemű emberekkel ellenséges véleményeket bemutató műsorait.”
A társaság honlapján olvasható közlemény szerint
A Partizán ma Magyarország egyik legnépszerűbb baloldali médiaplatformja. A csatorna jelenleg több mint félmillió Youtube feliratkozóval és milliós elérésekkel bír, tavaly pedig a Partizán kapta az országban a legtöbb adó 1% felajánlást (több mint 400 millió forintot), így kiemelt felelőssége van abban, hogy hogyan tematizálja a sérülékeny helyzetű kisebbségeket érintő kérdéseket.
A talányos nevű Alter Emese queer feminista és Zsirka Hella transzaktivista által jegyzet írásban kiemelik, hogy
„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a sok más témában sokrétű, többféle nézőponttal rendelkező interjúalanyokat megszólaltató Partizán ezt a helyzetet tovább súlyosbítja azzal, hogy baloldali nézőinek a transzneműeket érintő szociális hátrányokról, jogfosztásokról és ezek következményeiről nem számol be, ellenben a transznemű közösség tagjait a társadalomra vagy annak egyes csoportjaira (főként a cisznemű nőkre) leselkedő veszélyként jeleníti meg, vagy a magyar kontextusban nem létező problémák mentén értelmezi a helyzetüket.”
A társaság szerint:
Mind a nőjogok, mind az LMBTQI jogok emberi jogok, amik nem lehetnek alku tárgyai.
„Ha a rendszerszintű elnyomásra egymás hibáztatásával reagálunk összetartás helyett, azzal az elnyomó hatalom keze alá játsszuk a sorsunkat. Erős, egységes polgárjogi mozgalomként kell kiállnunk nemcsak magunkért, hanem a rendszer összes áldozatáért.”
Nyitókép: Trenka Attila/Mandiner/a kép illusztráció
Ezt is ajánljuk a témában
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.