Vissza kell nyúlni a politikai közép felé – de nem szabad az egész Fideszt középre húzni

Orbán Viktor azt mondta, hogy kedvenc portálja a Vadhajtások; Bede Zsolt összeszólalkozott a Sulyok Tamás köztársasági elnökért szervezett tüntetés egyik szervezőjével, Kurucz Dániellel; Skrabski Fruzsinát kifütyülték, amikor Puzsér Róbertre hivatkozott; Navracsics Tibor szerint a radikálisok mindig hangosak, kormányra viszont a mérsékeltek szoktak kerülni.

A polgári középosztály meg az értelmiség persze nem egységes politikailag, van baloldali része, van jobboldali része, a jobboldali részének egy része pedig kiteszi az árpádsávos zászlót a házára. A mérsékelt jobboldaliak jelentős részének is ott függ a falán a történelmi Magyarország térképe, és olvasott Wass Albertet. Van barátom, aki a Mi Hazánkra szavaz, de nézeteit tekintve határozottan mérsékelt, mondhatni, nemzeti liberális, középjobboldali. Más barátaimat egyértelműen radikális jobboldalinak mondanék, és fideszesek. Szinte nyünnyögő konzervatív értelmiségi jobbközép barátaim éneklik fennhangon a Horthy-nótákat megfelelő állapotban (velük éneklem). 

Egyetemista koromban MIÉP-es voltam, aztán jobbikos. Ifjonti hév volt, de ma sem állok középen, mert lehet, hogy a középút az arany, de a langyosakat kiköpi az Úr.

Mégis hiszek a közép-európai nemzetek egymásrautaltságában és abban, hogy fontos egymást megismerni, akár megtanulni legalább egyikük nyelvét. A jobbközép, egyesek szerint liberális Mandiner munkatársa vagyok, de balról sokan szélsőjobboldalinak tartanak, vagy legalábbis annak, amit a Politico mostanában új szóval hard rightnak szokott nevezni, tehát kemény jobbos. Mások szerint viszont túl finoman fogalmazok, mérsékelt a stílusom. Nem tartom magam liberális konzervatívnak, sem konzervatív liberálisnak, sem nemzeti liberálisnak, hanem nemzeti konzervatív katolikusnak. 

Akkor most hogy van ez a mérsékelt és radikális dolog, ami körül épp viták vannak a Fidesz-táborban? Ideológiailag épp felsoroltam pár pozíciót, amely ma a nyugati világban a jobboldalra sorolódik. De továbbmegyek: számos leszélsőjobbozott párt, akár a Patrióták Európáért, akár az Európai Konzervatívok és Reformisták, akár a Szuverén Nemzetek Európája csoporthoz tartozik, klasszikus értelemben valójában nemzeti liberális párt némi posztmodern beütéssel.

A monarchizmus régen magától értetődött, ma furcsa figuráknak tekintik a monarchistákat (lelkem mélyén én is az vagyok – a két világháború közti legitimisták viszont mérsékeltek voltak). A politikatudomány talán igyekszik egyértelműen elkülöníteni irányzatokat, ideológiákat, de még az egymással ellentétes ideológiák közt is van átfedés, mindenkinek fontos például a szabadság, csak lehet, hogy mást ért alatta. 

A gyakorlati politikai életben azonban nincsenek ennyire egyértelmű elkülönülések. Lehet, hogy két ember ugyanazt gondolja a világról, de az egyik visszafogott hangnemet üt meg, ezért mérsékeltnek tartják, a másik meg, mondjuk így, erősen kommunikál, és ezért besorolják radikálisnak. Másokat tényleg el lehet különíteni nézeteik szerint.

Így működött a Reagan­-koalíció is: déli agráriusok és Wall Street-i bankárok egy választói családban. A mérsékelt és radikális besorolás pedig egyáltalán nem olyan egyértelmű, mint amilyennek tűnik.

(Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala)