A fiatalokat általában érdekli a közélet, az, hogy mi veszi őket körbe, de természetesen nem a Magyar Közlönyt és a száraz jogszabályokat olvassák. A fiatalokat az érdekli, ami éppen a közbeszéd aktuális tárgya, az ami az életüket a legjobban érinti. Ilyen a munka, a lakhatás, megélhetés, a jövőbeli boldogulás kérdése. Ki kell mondani, mindig emlékezni és emlékeztetni kell arra, hogy a Fidesz kormány az utóbbi évtizedben mennyi mindent tett a fiatalokért. Gondoljunk a 25 év alattiak SZJA-mentességére vagy a világon is egyedülálló családtámogatási rendszerre. Napjaink aktuális témája a 35 év alattiak lakhatási kérdésének kormányzati megoldása. Ezeket nem lehet elégszer ismételni, hangsúlyozni, hiszen fiatalok százezreinek életét könnyíti meg, segíti, egyengeti.
Milyen eredményekkel szerepeltetek a helyhatósági választáson?
A Fidelitas erős az önkormányzati szférában. Hasznosnak tartom, hogy egy fiatal képben legyen az „otthoni” ügyeket illetően, mert ha helyi szinten el tudja sajátítani a közélet működését, akkor az a tudás – a későbbiek folyamán – sok más tevékenység alapja is lehet. A június 9-i önkormányzati választás is jó erőpróba volt nekünk, hiszen 200 jelöltet állítottunk, akik közül több mint 100-an mandátumot szereztek. Kiemelném, hogy több mint egy tucat településen fidelitas-os a polgármester, és a Fővárosi Közgyűlésben is négy aktív, és több alumnis tagunk – köztük a frakcióvezető, Szentkirályi Alexandra – foglal helyet. A Fidelitas a vármegyei közgyűlésekben is aktívan képviselteti magát: Bíró Marcell, országos alelnökünk például a Tolna Vármegyei Közgyűlés alelnöke is egyben.