A kakaskodás, hüledezés és arcmentési kísérletek kétségkívül kitűnő szórakozást nyújtottak a nyár utolsó hónapjában, és azt is előrevetítették, hogy a 2026-os választások egyik vezető témája a közszolgáltatások állapota lehet, a gyerekvédelemtől az egészségügyön keresztül, a tömegközlekedésig. A megtekintések és hőmérőzések egyelőre arra világítottak rá ismét:
a kormánynak egyáltalán sem fontos a közszolgáltatások fenntartása, és ezen területeken is elsősorban a NER egyre inkább teljhatalmú urait kívánja hízlalni.
Régóta tudjuk, hogy a hivatásforgalmi és egyéb utazási igények is elszórtak időben. Lázárék mégis úgy tesznek, mintha nem tanulták volna meg a leckét, amit az ütemes menetrendekből kiolvashatnak, miszerint ha egy mégoly alacsony kihasználtságú vonalon is óránként-kétóránként indítanak járatokat – láss csodát – megnő az utazóközönség. Mert a kiszámítható közlekedés vonzza az utasokat, akik autó vagy ilyen-olyan más megoldások helyett inkább felszállnak a vonatra vagy a buszra.
Ebbe pedig nehéz nem mást belelátni, mint hogy a kormányzat felesleges koloncként tekint a vidéki közösségi közlekedésre, mint afféle forrásokat zabáló megoldandó rosszra, hisz akinek nincs kocsija, »az annyit is ér«, hogy a miniszter korábbi nagy sikerű mondatára utaljunk.
Különösen annak fényében felháborító a tendencia, hogy mily mértékben támogatják állami forrásokból, 30 éves koncessziókra – NER-közeli – magántársaságoknak kijátszott közútépítéseket, amelyek egyrészt jóval drágábbak, másrészt jóval kevesebb ember érdekeit szolgálják.
Talán idén a vidék jött, de biztosan nem az a vidék, ahol az embereknek meg is kell élniük valamiből, ne adj’ isten nemcsak dolgozni járnak a járásközpontba, de azért is, mert már csak ott maradt diszkó, mert a faluban még kocsma sincs. Csoda hogy a fiatalok elhagyják a falvakat, és inkább a városokban próbálnak szerencsét, ha még az állami szolgáltató sem partner abban, hogy néha elhagyják a lakóhelyüket, és nemcsak akkor, mikor dolgozni mennek?