Nem vicc: Magyar Péterék kikiáltottak egy 3470 lakosú új államot – mi ez, ha nem teljesítmény?!
Lássuk, ki jelentkezhet tiszás országgyűlési képviselőjelöltnek! Például minden hollandul beszélő martinique-i állampolgár. Francesca Rivafinoli írása.
Mit üzen a Tisza-vezér által eszközként használt Biblia azoknak, akik időközi választásokon nem indulnak?
(Nyitókép: Janos Kummer/Getty Images)
„Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet” – idézi a politikai kereszténység ádáz ellenségeinek aktuális reménysége visszatérően Szent Pál szavait,
két ismétlés között fel-felcsapva a Bibliát néhány egyéb alkalmas passzusnál is,
mint egy korábbi Facebook-poszt esetében, ahol Mózes ötödik könyvéből olvashattuk: „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert az Úr, a te Istened maga megy veled, nem marad el tőled, sem el nem hagy téged”.
Olyan politikusról beszélünk tehát, akiben szövegszinten túlárad a páli értelemben vett szeretet, amely szeretet „jóságos”, „nem kérkedik, nem is kevély”, amely „nem keresi a maga javát”, „nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel”, és amely „örömét az igazság győzelmében leli”. Továbbá egy olyan „erős és bátor” politikai erőről,
amelyet éppúgy maga a Mindenható Isten kísér útján, mint Mózest a tejjel-mézzel folyó országba tartván.
Ehhez képest amikor a Tisza folyómedrétől kőhajításnyira fekvő szentesi 8. számú választókerületben kellene önkormányzati képviselőt jelölni, amikor Tolna kettőben az időközi országgyűlésiképviselő-választásra már a Második Reformkor is bátran odaállította emberét, és amikor egy olyan óbudai választókerületben van üresedés, ahol nyáron a listás EP-választáson hét szavazókörből ötben a TISZA végzett az élen, egyben pedig egyetlen szavazattal nyert a Fidesz –
akkor mit mond a kevélységmentes szeretetet prédikáló és a kedvenc közvélemény-kutatási eredményével vagdalkozó pártelnök?
Hogy nem indulnak ezeken a választásokon. A lózungok szintjén lépésről lépésre, tégláról téglára építkező és szüntelenül áradó párt nem nyúl le néhány pimfli önkormányzati képviselőségért,
nem kell neki kétharmadbontó hely a magyar parlamentben.
Ha nem vagyok kevély, ha örömömet az igazság győzelmében lelem, ha jóságosan szeretem a választópolgárokat Bonyhádtól Ajkán és Sátoraljaújhelyen át Óbudáig, továbbá ha száz százalékig biztos vagyok benne, hogy bőven vezetem a pártok versenyét, az Úr pedig maga jön velem és csakis velem, bárhol járok is – akkor vajon nem csapok-e le elsőként az összes olyan lehetőségre, amikor
patyolattiszta, feddhetetlen és szikrázóan tehetséges tiszásra cserélhetek le egy fideszest vagy egy óellenzékit
az egészen 2029-ig tartó önkormányzati ciklus hátralévő részére, Bonyhádtól Ajkán és Sátoraljaújhelyen át Óbudáig apránként diadalra vezetve az igazságot? Hiszen mit mond a Szentírás arról, aki a kínálkozó helyzetben inkább elássa a tálentumát, ahelyett, hogy embertársai javára kamatoztatná? Igen, jól rémlik: „Te mihaszna, lusta szolga! (…) Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van!”
Hogy a sírásos és fogcsikorgatásos részt ne is említsük.
De a periodikusan kiposztolgatott szeretethimnusz sose emlegetett mondatait is idehozhatnánk: „Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait.” Erre ahelyett, hogy férfiasan beleállna az érdemi politikai felelősségvállalásba, vezetőként megfelelően delegálna és mielőbb minél több helyen képviselő-jelölteket indítana, a banánmutogatós „poénsorozat” után most
a Hír TV riporternőjének énekelget válaszadás helyett Beatricét, mert az micsoda trollkodás már, huhú.
Két szentírási idézet között a TISZA-vezér az „elég volt!”, „a 24. órában vagyunk” és a „most mi jövünk!” üzenetekkel bombázza követőit – majd amikor adódik egy alkalom, hogy kicsiben, Magyarország egy adott pontján, egy adott pozícióba ők jöjjenek, önkormányzati képviselőként tálentumokat villantsanak, árgus szemekkel figyelve közpénzt mentsenek, demonstrációs céllal közhatalmi Tisza-szigeteket képezzenek – akkor
eltartott kisujjal fintorognak, hogy nincs itt az idő.
A pártelnök a „nem kérkedik, nem is kevély” kitételeket rugalmasan kezelve lobogtatja az ezerfős mintán, különféle megbízhatóságú módszertanokkal végzett közvélemény-kutatások eredményeit, de kikéri magának, hogy pártja kegyeskedjék megmérettetni magát Dombóvár és vidékének 58 630 polgára vagy akár csak az óbudai 6. számú választókerület 6027 választásra jogosult lakosa előtt.
A magyarázata az, hogy „frakció nélkül szinte semmilyen jogosítványa nem lenne” egy esetlegesen megválasztott képviselőjüknek – csakhogy amikor arról szavaztatta meg híveit, hogy kimenjen-e Brüsszelbe, vagy inkább menjen ki Brüsszelbe,
az egyik fő érve az volt, hogy EP-képviselőként felszólalhat az Országgyűlésben,
ezáltal kompenzálva azt a sajnálatos helyzetet, hogy pártjának nincs képviselője a magyar parlamentben. Ezek alapján kimondhatjuk vajon, mindenféle hangfelvétel segítségül hívása nélkül, hogy Magyar Péter szerint pártja környékén rajta kívül mindenki más agyhalott, és senki más nem akad, akinek felszólalása bármiféle hozzáadott értékkel bírna? Hadházy Ákos független képviselőként ebben a ciklusban eddig 152 önálló indítványt terjesztett elő, Jakab Péter szintén függetlenként 27 alkalommal szólalt fel –
a TISZA-vezér azonban minden kedves választójának azt üzeni, hogy ezt a szintet náluk senki nem lenne képes megütni;
de gondolatmenete alapján Hadházy Ákos is nyugodtan átadhatná mandátumát egy kósza fideszesnek, észre se lehetne venni a különbséget.
2008-ban a tényleges fülkeforradalomra készülő Fidesz-KDNP elindult például az akkoriban kényelmes MSZP-SZDSZ többséggel vezetett Zugló következetesen balos 6. választókerületében tartott időközi önkormányzati képviselő-választáson.
Mit nyerhetett vele a párt? Egyetlen plusz ellenzéki pozíció lehetőségét a képviselő-testületben, a papírforma szerinti vereség kockázatával.
A HVG azonban végül „Hogyan győzhetett a Fidesz jelöltje Zuglóban?” címmel számolhatott be a meghökkentő eredményről: Gécziné Cseke Vanda (az időközikre jellemző alacsony részvétel mellett) a szavazatok közel 59 százalékát kapta, az MSZP-SZDSZ jelöltje 25 százalékkal lett második. „Az újságíró, aki számos civil szervezet munkatársa, nem fogadja el, hogy a politika hatalmi játszma legyen, és nem zárja ki, hogy ellenzékben is sikereket érhet el javaslataival” – foglalta össze a vele készült interjút a Magyar Nemzet. Ha a TISZA elnöke szerint az efféle hozzáállás semmire nem jó, sőt, inkább csak zavar a 2026-os választási felkészülésben, akkor kimondható vajon, hogy
hatalmi játszmát csinál még az önkormányzati politizálásból is, vagy ne mondjuk ki ezt így hangosan, inkább csak magunkban gondoljuk, diszkréten?
De azt talán akkor is megállapíthatjuk, hogy a jelek szerint 2008-ban Orbán Viktor, az állítólagos diktátor nem szólt át Herminamezőre, hogy ácsi, ne induljon az időközin senki, mert még a végén kikapunk, oszt összeomlik a jól felépített szárnyalós imidzs. Vagy hogy mi ez a hülyeség, gyerekek, egy zuglói ellenzéki pozícióval semmire nem megyünk, ne adjunk lovat mindenféle amatőrök alá, még a végén kinyitják a szájukat, csak a baj van velük.
Majd mi, férfiak alkotmányozunk, addig hallgasson mindenki, mielőtt elront mindent.
Nem, ez csak Magyar Péter üzenete a Tisza párt tettrekész támogatói felé: maradjatok veszteg. Nemhogy ne pályázzatok meg aprócska pozíciókat a közösségetek színeiben, de még csak szavazni se menjetek el, amíg nem szólok. Viszont vegyétek szorgosabban a Rendszerváltó Kártyát: négy hónap alatt kétezer új előfizető, ez nudli, ilyen tempóban még 61,5 hónapra vagyunk a céltól –
így 2030 előtt nem lesz rendszerváltás, „büdös szájú agyhalottak”!
„Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is” – így áll abban a Bibliában, amelyet oly szívesen használ fel politikai céljaihoz eszközként a lesajnáló-fenyegetőző szeretetprédikátor, aki a kicsinyke időközi választások semmibevételével a saját helyi képviselet esélyét se biztosítja a minden hitüket, reményüket és akár szeretetüket is belé vető követői számára.
Akiknek van füle a hallásra, hallja meg”…
***
Ezt is ajánljuk a témában
Lássuk, ki jelentkezhet tiszás országgyűlési képviselőjelöltnek! Például minden hollandul beszélő martinique-i állampolgár. Francesca Rivafinoli írása.
Kapcsolódó vélemény
Vajon melyik ellenzéki kommentelőhöz szállt ki a rendőrség felségsértés miatt ebben a jó magyar diktatúrában? Na?