A mentők karácsonykor is extrém terhelés alatt dolgoztak – mutatjuk a megdöbbentő számokat!
Az esetek között a sok szén-monoxid-mérgezés, közlekedési baleset és tűzeset mellett különféle rosszullétek voltak a leggyakoribbak.
Boldog családok a fa körül, bejgliillat és végtelenített Mennyből az angyal – álmainkban így néz ki az ünnep. A valóság időnként más képet mutat, ám ha kicsit megerőltetjük magunkat, a szívünkbe végül csak beköltöző béke és nyugalom jövőre is kitarthat.
Nyitókép: Getty Images
Egy rendőr ismerősöm mesélte, hogy amikor ők az egész világ ünnepel, az ő számukra az éppen az esztendő legterheltebb időszaka. A karácsony ugyanis, hiába szól papíron a szeretetről és az együttlétről, bőven teremthet alkalmat a családtagok közötti, a mindennapi rohanásban szépen szőnyeg alá söpört problémákból adódó konfliktusok kirobbanására is. Amelyek – pláne ha az ünnepi traktát alkohol is bőven kíséri – akár a végletekig eldurvulhatnak.
A legtöbb családban szerencsére szó sincs efféle, külső beavatkozást igénylő szélsőségekről,
de a feszültség érzése sokunk számára ismerős lehet már a decemberi készülődés idejéből.
Különösen az ajándékok beszerzéséért, a menü elő-, illetve elkészítéséért és egyáltalán a varázslatos hangulat megteremtéséért jobbára felelős nők számára lehet mindez megterhelő. Egy 25 európai országban és az Egyesült Államokban végzett 2016-os kutatásban közel 21 ezer embert kérdeztek a karácsony témaköréhez kapcsolódóan, és bár szinte mindenki az év legszebb ünnepének jelölte meg Jézus születése napját, a felmérésben részt vevő nők 46 százaléka azt sem rejtette véka alá, mennyi stresszel jár odáig eljutni, hogy a gyerekektől a nagyszülőkig mindenki elégedetten ülje körül a szépen megterített asztalt – a férfiaknál ez az arány 37 százalék volt.
Ideális esetben ilyenkorra már kitör a nyugalom és a béke, és ahogyan az elvárásokat egészségtelenül felturbózó netflixes karácsonyi filmekben is láthatjuk, kicsik és nagyok boldogan mosolyogva, sőt felszabadult nevetések közepette örülnek egymásnak, majd bontogatják önfeledten a pont megfelelő tárgyakat rejtő csomagokat.
A kevésbé ideális és a valósághoz talán egy cseppet közelebb álló forgatókönyv szerint azonban a – sok valóban boldog, meghitt pillanat és minden jó szándékú erőfeszítésünk mellett – még ilyenkor sem biztos, hogy ki tudunk kerülni néhány rejtett aknát.
Mert lehet, hogy a gyerekek hirtelen összekapnak valamin, és az év végi hajtásban amúgy is hullafáradt szülők önuralma egy pillanat alatt semmivé foszlik, arról nem is beszélve, hogy nem mindenkinek könnyű jópofát vágni egy-egy, amúgy soha nem látott, „nem szeretem” rokonhoz, vagy felszólításra enni az amúgy szintén „nem szeretem” ételekből.
És bár erősen kabaré jellegű szituációnak hangzik, én magam is voltam egyszer részese egy sírásig fajuló „bejgliharcnak” két nagymama között, aminek sietős távozás és az akkor még óvodás, kisebbik lányom révén egy „Inkább ne legyen soha többet karácsony!” felkiáltás lett a vége. Azt már csak slusszpoénnak írom, hogy a bejglit amúgy nem igazán szereti nálunk senki, csak a szokás miatt erőltettük évekig, ma már tudom, hogy teljesen feleslegesen.
Ha viszont olyan szerencsések vagyunk, hogy az összes karácsonyi ebédet és vacsorát átvészeltük hasonló sértődések vagy nagyobb viták és veszekedések nélkül, nem árt figyelnünk rá, hogy a jó hangulat, a lelassulás adta nyugalom, a szívünkbe beköltőző békesség érzése kitartson legalább az új év kezdetéig – sőt, ha lehet, még tovább is.
Különösen, mert az ünnepek a maguk ismétlődő rítusaival nem csak a múltat kötik össze a jelennel, a megújulás lehetősége ugyanúgy bennük van. Így amikor kis időre megállva nagy levegőt veszünk a hétköznapok szorításai között, jó, ha a hiányok leltározása vagy az esetleges félresiklásokon való szüntelen lamentálás helyett
számba vesszük azt is, miért lehetünk hálásak.
Például azért, hogy volt, van egyáltalán kivel ünnepelnünk a karácsonyt, ami egyáltalán nem annyira magától értetődő sokak számára a világon. A sérelmek napvilágra kerülése szintén nem feltétlenül jelent csak rosszat, úgy is felfoghatjuk, mint alkalmat az őszinte és a nagy vihar után lecsendesedett, higgadt beszédre, ami először mindig fájdalmas, de hosszú távon kizárólag ez biztosíthatja a családi stabilitást.
Azon is elgondolkozhatunk, mi hogyan segíthetünk a jövőben a többieknek, hogy azok ne érezzék magukat lehangoltnak, feszültnek, túlterheltnek; ez a házimunka megosztásától a közösen és lehetőleg offline eltöltött idő növeléséig bármi lehet, lényeg, hogy ne csupán a saját, hanem a másik fél igényeit és szükségleteit is figyelembe vegyük a tervezéskor.
Ennél konkrétabb, de hatásos módszer lehet az új évben elérni kívánt célok összeírása úgy, hogy azok megvalósítására reális esély is legyen – különben csak a hiány- és kudarcérzet növekszik bennünk.
És nem lehet elégszer elmondani a rendszeres mozgás a test mellett a szellemre, lélekre gyakorolt jótékony hatásait sem.
Mindezzel nemcsak a következő karácsony békéjét alapozhatjuk meg – ha az ember magával rendben van, könnyebben viseli a környezetében lévőket is –, hanem egy másik megterhelő időszakot ugyancsak könnyebben túlélhetünk. A pszichológiában külön kifejezés van az ünnepek (nyaralások) utáni depresszióra; ez a holiday blues, amikor a felfokozott pozitív érzelmeket, az időnkívüliséget és a gondtalanságot a szürke hétköznapok rutinja csapja le kegyetlenül.