Csurka és az állambiztonság: „Nem az idők változnak, mi változunk az időkben, csak az esztéták ugyanazok”

„Nincs más választásom” – fogalmazott Csurka István 1993-ban megjelent, Átvilágítás című esszéjében, amelyben elsőként ismerte be a nyilvánosság előtt, hogy 1956 után az állambiztonság együttműködésre kényszerítette. A huszonhárom éves, végzős, dramaturgia szakos hallgatót 1957-ben hálózta be a politikai rendőrség a kistarcsai internálótáborból való szabadulása fejében.

A forradalom kirobbanása előtt a Színművészeti Főiskolán hallgatói gyűlést tartottak, amelynek célja az intézmény sztálinista vezetőinek számonkérése volt. Egyedül Csurka István vállalta nyíltan a véleményét: „Csurka az ellenforradalom ideje alatt az igazgató elvtársnővel teljesen szembehelyezkedett, és követelte az eltávolítását” – olvashatjuk az internálásáról szóló határozat indoklásában. Október 23-át követően részt vett a forradalom és szabadságharc eseményeiben, megszervezte a főiskolán a nemzet­őrséget, fegyvereket szerzett, és igazolványokat állított ki. 1957. március 4-én tartóztatták le a főiskola kollégiumában, „begyűjtésére” egy egész karhatalmi alakulatot vezényeltek ki. Veréssel, verbális fenyegetéssel próbálták megtörni, végül 1957. április 9-én internálták, a kistarcsai táborba szállították: „nevezett a társadalomra veszélyes, így közbiztonsági őrizetbe való helyezése szükséges”.