A 007-es megmutatja, hogy lehet egy filmsorozat része egyszerre az egyik legrosszabb és legszórakoztatóbb!

Nyitókép: Getty Images, 007-es James Bond – Az aranypisztolyos férfi

Manapság, 2024 végén megtekinteni a december 20-án 50 esztendős James Bond-epizódot (szám szerint a kilencediket), ami Az aranypisztolyos férfi címre hallgat, felér egy kisebb időutazással. Nem csak azért, mert felsejlik előttem, ahogy a nyolcvanas évek közepén a család jelenlévő tagjaival a képcsöves TV és az arra kötött videómagnó elé gyűltünk, miközben a ki tudja, honnan szerzett kazettáról a talán még alámondással sem rendelkező film futott, hogy nagymamám valós időben duruzsolva narrálja az esélyesen német nyelvű filmet.

Egyébként ebben az időben nyílt meg a kommunizmus által hermetikusan zárt világ, így az akkori filmek és élmények lényegében a szabadságot jelentették. És lehet szapulni a mai hollywoodi filmipart, az őrületesebbnél őrületesebb ideológiákat, de a korszak szellemi jelentőségét kár elvitatni. Pláne, hogy aki annak az időszaknak az izgalmas újdonságát kérdőjelezi meg, az valahol a szocializmus és kommunizmus cenzúráját sírja vissza. Pedig nem is nagyon akad a korszaknak jellegzetesebb hősképe, amely akár a vörösökkel is félelem nélkül szállt szembe, közben eljutva az űrbe, a víz alá, a havas hegycsúcsok közé – vagy épp az egzotikus szigetvilágba, ahol nem létező bajszát akasztja össze a brit Hammer stúdió legendás alakjával.

A 007-es és Az aranypisztolyos férfi

Ez a bizonyos legenda maga az aranypisztolyos férfi, aki állítólag a brit titkosszolgálat legyőzhetetlen ügynökére, James Bondra vadászik. Legalábbis a 007-es felettesei szerint. Márpedig a kifejezetten drága bérgyilkos, az aranypisztolyos Scaramanga, állítólag soha nem hibázik, ezért Bondot azonnali hatállyal fel is függesztenék, ám végül közös megegyezéssel azt találják ki, hogy a 007-es elébe megy a konfliktusnak, és maga keresi meg a gyilkost.

Ez azonban a kisebbik gond. Mert másfelől, ahogy gyűlnek a bérgyilkos valódi áldozatai, úgy derül fény egy új, titkos napelem-technológiára, amely forradalmasíthatja az energiaellátást. Ezáltal természetesen a világ kormányainak célkeresztjébe kerül, sőt az eszköz a bűnözőket sem hagyja hidegen, hiszen az általa kinyert napenergia fegyverként is felhasználható. Ebből fakadóan jöhet az üldözés, a verekedés, a lövöldözés és az enyelgés.

Utóbbi persze az akkori ciszheteró stílusnak megfelelően nem az ellenfelekkel, hanem a szokás szerint formás Bond-lányokkal. Ma már talán másképp lenne.

A legjobb legrosszabb Bond-film

A véleményeket elnézve igen nagy a szórás, és bizony éppen úgy akad filmnéző, aki szerint Az aranypisztolyos férfi a James Bond-sorozat legrosszabb, mint aki szerint a legjobb része. Tény, hogy a forgatás alatt is sikerült nehézségekbe ütközni, bugyuta elemekben és jelenetekben pedig nem szűkölködik a kilencedik Bond-film, ettől függetlenül, miközben a legjobb-legrosszabb vitát nem szeretném eldönteni, azt meg kell jegyeznem, hogy Guy Hamilton filmje mindkét esetben kimondottan szórakoztató.

Az alig egy évvel korábban készült, ragyogó horror, A vesszőből font ember (The Wicker Man) szereplője, Britt Ekland pedig bájos és szerethető Bond-lányt alakít a szőke naíva, ByeBye (eredetileg Goodnight, csak a nevével kapcsolatos, filmvégi szóviccet a magyar közönség jelentős része nem értette volna) képében, miközben a nem kevésbé vonzó Maud Adams jelenlétére sem lehet panasz. Mégis, Moore mellett a film legnagyobb aduásza az a Christopher Lee, aki számos alkalommal

De Sir Christopher Lee neve ennél is többet jelent az iparban és azon túl. A legtöbben A Gyűrűk Ura-filmekből emlékezhetnek rá (Saruman), emellett Ekland oldalán szintén szerepelt a The Wicker Manben, vagy akár a Szörnyecskék 2-ben, sőt karácsonyi metal albumon és a Rhapsody számában is hallhattuk jellegzetes orgánumát. Ezzel együtt színészként a legkiemelkedőbb, Vincent Price (és Peter Cushing) legjobb barátja, aki az egyik legkarakteresebb Bond-ellenféllé vált az évtizedek alatt.

Nem utolsó sorban a rendkívül szép egzotikus helyszínekkel, a jó kis betétdallal és a remek fényképezéssel Az aranypisztolyos férfi olykor vicces, máskor izgalmas jelenetei még akkor is kimondottan szórakoztatóak, ha valóban ez a legrosszabb Bond-film. A humorért egyébként a főszereplőknek sem kellett a szomszédba menniük, elvégre Moore, mikor egy denevérekkel teli barlangra bukkant, Lee-nek annyit mondott: „Mester, a parancsodra várnak!” – utalva ezzel a másik színész Drakula-múltjára.

Thaiföldről szeretettel

Hogy kellett-e pár tipikus üldözés, egy-két debil jelenet, vagy a korszak harcművész filmjeinek sikerét meglovagoló küzdelem, az jó kérdés, ettől függetlenül vállalom, hogy ebben az epizódban is megtalálni a Bond-filmek esszenciáját. Emiatt bőven szerethető alkotás, amit minden hibája ellenére, megfelelő nosztalgiával a kedvencek közé is lehet sorolni. Pláne  hogy poénjaival, mutatós Bond-lányaival, autóival és ötletesebb megoldásaival egészen jól teljesít, amennyiben kedveljük az évtized angol mozifilmjeit.

Nem mellesleg ne feledkezzünk meg róla, hogy szintén december 20-án ünnepli 35. születésnapját Oliver Stone 1989-es filmje, a Tom Cruise főszereplésével készült Született július 4-én (eredeti cím: Born on the Fourth of July), amely egy amerikai életrajzi háborús filmdráma, Ron Kovic 1976-os, Born on the Fourth of July című bestseller önéletrajza alapján.