Hatvan esztendős a muzsika hangja – és a kedvességé is (VIDEÓ)

Ha valaki megkérdezné, hogy mi hiányzik a mai világból, akkor esélyesen azt mondanám, hogy alapvetően a kedvesség. Például azok a kedves filmek, melyekre egy mai, a 20-as vagy 30-as éveit taposó filmnéző azt mondaná, hogy giccses és modoros. Mert ugye a modorosság a 2000-es évek szitokszava azok között, akik cinizmust esznek reggelire, pedig láthatóan szükség lenne rá, hogy sokan akár a filmeken és modorosságon keresztül is megtanulják, hogy illik bizonyos helyzetekben viselkedni. Akár A muzsika hangja segítségével, mely nem véletlenül vált minden idők egyik legismertebb és legjövedelmezőbb filmjévé.

Zárdából a szerelembe

Fraulein Maria, az Osztrák-Magyar Monarchia utáni Ausztriában nem igazán képes arra, hogy normálisan beilleszkedjen a többi apáca közé. Az élet vonzásában a természet, a zene és úgy majdnem minden képes rá, hogy elterelje a figyelmét, amivel nem vívja ki magának az egyöntetű népszerűséget – kedvességének hála azonban a többség szereti, sőt a főapáca is pártfogásába veszi. Ennek köszönhető az a lehetőség is, hogy Maria nevelőnőként egy időre a von Trapp-családhoz álljon, ahol a megözvegyült családapa, a „kapitány” hét gyerekére kell vigyáznia.

A nevelőnő azonban mindent megtesz a cél érdekében, így függönyből varr játszóruhát, a gyerekek barátjává válik, miután pedig dalokat tanít nekik, a régóta komor házat kitöltik a báj  a kedvesség, a vidámság és a muzsika hangjai. Ezt az éppen házasodni készülő von Trapp-kapitány először nem nézi jó szemmel, de idővel megváltozik a kapcsolatuk, amit a közelgő frigyen túl az Anschluss és a náci Németország által kirobbantott háború közelsége tud csak beárnyékolni.

A náci birodalom árnyékában is szól a muzsika hangja

Ha azt mondjuk, hogy „kedves film”, annak lényegében A muzsika hangja a definíciója, méghozzá úgy, hogy nemcsak megtörtént esetet dolgoz fel, élő személyek és egy színdarab után szabadon, de valóban komoly és komor árnyékot vet történetére a tragédia, amely meghatározta az előző évszázadot. Más kérdés, hogy ahogy a valóság, úgy a lehetőségekhez képest a film is szerencsére egy pozitívabb irányt vesz a végére.

Persze biztosan akad olyan, akinek a korábban írottaknak megfelelően A muzsika hangja túl „giccses” és „modoros”, de én meg azt gondolom, hogy akkor több giccses és modoros modern filmalkotásra volna szükség ahhoz, hogy a világ is kicsit lenyugodjon. Jó, Robert Wise eleve kiváló rendező, így jobb kezekbe nem is kerülhetett volna a történet, amit Az Androméda-törzs (1971), A ház hideg szíve (1963) és a West Side Story (1961) is bizonyít. Na, és persze a cikkben kitárgyalt, éppen 60 esztendős musical, amely valahol a May Fair Lady mellett a musicalek musicale.

Maria szerepében tündököl, hangja csodálatos, de mind a hét gyerek nagyszerű, sőt a kapitány szerelméért harcba szálló bárónő, Eleanor Parker is remekel. A von Trapp-családfő szerepében egyébként Christopher Plummer is emlékezetes alakítást nyújt, ráadásul ebben a filmben kiderül, hogy még énekelni is jól tud, de tudásával később Zeffirelli remekművében (A názáreti Jézus) vagy a Ház a tónál és Drakula 2000 jellegű filmekben már nem élt.

Visszatérve a gyerekekre, a legkisebb Gretl-t és a legidősebb Liesl-t emelném ki extrában, így különösen meglepő, hogy míg az előbbit alakító Kym Karath később a sorozatok világában ragadt, utóbbi, avagy az Olivia Wilde-ra hasonlító, Plummerbe szerelmes Charmian Carr teljesen hátat fordított a filmek világának.  

Inkább ez, mint a Wicked

Bárki bármit mond, nekem a My Fair Lady vagy A muzsika hangja az igazi musical, méghozzá békebeli stílusban. Kedves karakterek és dalok, utóbbiak ráadásul fülbemászóak, és akkor a ragyogó operatőri munkával bemutatott gyönyörű ausztriai helyszínekről még nem is beszéltünk. Nem véletlen, hogy bevételek terén A muzsika hangja minden idők egyik legsikeresebb filmje, melyre más produkcióknál is referenciaként szolgál, lásd a Moulin Rouge!-t, 2001-ből.

A végeredmény a szerencsés együttállás eredménye, elvégre majdnem más rendezte meg a színpadi mű feldolgozását, melybe a pletykák szerint úgymond hibákat is meghagytak a szórakoztató mivoltuk miatt (pl. mikor Plummer kapitánynak szólítja Andrews-t), illetve több dalt és előadását is átdolgoztak, hogy a vásznon is jól mutassanak. Az eredmény? Egy örökérvényű klasszikus, amely ma, 60 évvel az eredeti bemutatása után is kiemelkedő a műfajában.

Nyitókép: Intercom / Disney+