Évtizedeken át csak úgy hivatkoztak rá, mint a világ egyik legjobb filmje. A BLM óta mégis örülhetünk, hogy egyáltalán megemlékezhetünk az Elfújta a szél 85. születésnapjáról.
Nyitókép: Screen Archives, Fototeca Gilardi/Getty Images, Elfújta a szél
Ahány ember, annyi filmlista és „legjobb film” létezik, de ha egy nyitottabb és igényesebb réteget kérdezünk, akkor minimum egy Ben Hur, egy Tízparancsolat, egy Nyugaton a helyzet változatlan vagy egy Elfújta a szél felmerül. Hogy miért nyitottabb és igényesebb rétegre hivatkozom? Egyfelől mára már nyitottság szükséges a fiatalabbaknak ahhoz, hogy 2000 előtti, pláne fekete-fehér vagy/és közel egy évszázados filmet nézzenek, ha pedig annak köze van akár az egészséges patriotizmushoz, akár a nemzeti érzelemhez, akár a valláshoz, az sokak számára már önmagában elrettentő lehet.
Igényességre pedig emellett azért is szükség van, mert kísérletezni ma már alig néhányan mernek, míg az előző évszázad első (és részben második) fele a mozgókép pionírjainak megoldásaitól volt hangos.
Ezt is ajánljuk a témában
Sokan már biztosan tudják, hogy melyik mozifilmről van szó, pláne, hogy ezen a klasszikuson az idő vasfoga is csak minimálisan hagyta ott a nyomát, így ma is nyugodt szívvel ajánlható.
Kis túlzással amit ma látunk, azt már 70-100 éve is láthattuk, legyen szó bármilyen szép kameraállásról, technikai megoldásról, és a legtöbben a nagyok és legbátrabbak által kitaposott úton járnak. A túlzást kiemelném, méghozzá vastagon, de ugye nem zörög a haraszt, mert például ki gondolná, hogy mondjuk az akciófilmjeiről és a közel talajszintről az égboltot pásztázó beállításairól ismert Michael Bay bravúros technikája egy bizonyos szempontból egészen a harmincas évekig vezethető vissza – persze más-más mesterek munkáin át.
Margaret Mitchell közel 1200 oldalas, korokon átívelő, monumentális története kimondatlanul és kimondottan is egy idealizált szerelmeslevél, melyet az írónő a Délnek címzett meg. A nagy amerikai polgárháború mocskos és rideg valósága részben ugyan visszaköszön a cselekményben, ez éppoly romantikus sziruppal lett tálalva, mint ami sztori a keretét adja. Hogy a regényre – mely a mai napig népszerű és újabb-újabb kiadással öregbíti szerzője hírnevét – szinte egyből lecsapott David O. Selznick, a producer, az lényegében kiváló megérzést és szakmai hozzáértést sejtet,
elvégre kevés többet emlegetett és idézett, vagy éppen felesleges és a végeredményhez méltatlan botrányba citált mű létezik a filmtörténelem egészét nézve.
Pedig annyira még csak nem is volt zökkenőmentes a forgatás, hiszen a munka eredetileg a magyar George Cukorral indult és egy darabig haladt is szépen. Aztán a pletykák szerint a direktor mássága miatt (más források ezt cáfolják) a producer végül leváltotta Cukort Victor Flemingre, akit így a Scarlett O'Harát alakító színésznő, Vivien Leigh nagy bánatára, és a férfi főszerepet alakító, homofób Clark Gable örömére az a megtiszteltetés ért, hogy ledirigálhatta a filmklasszikust. A vetített hátterekkel, mai szemmel is elképesztő technikai megoldásokkal és a Technicolor megszokottnál is gyönyörűbb színeivel operáló Elfújta a szél pedig ma is hivatkozási alap.
Nem csoda, elvégre története és megvalósítása néha ugyan giccsbe fordul, itt-ott kortalanul kiszámítható, ettől függetlenül viszont Hollywood is kevés hasonlóan nagyot vállaló mesével rendelkezik.
A történet még a szinte leány Scarlett O'Hara fiatal éveivel indít, ahogy az elkényeztetett és leginkább csak magával foglalkozó lány szinte már tombol, amiért a kiszemelt férfit nem szerezheti meg magának. Ez a beteljesületlen szerelem (?) kíséri végig a déli Tara földjén élő nő életét a polgárháború kezdetétől annak nemcsak végéig, de még az újraépítésen és újrakezdésen is túl. És valahol pont emiatt lehet Scarlett karaktere vízválasztó a néző számára.
Önző egoizmusa és néhol szívtelensége elsőre képes messze taszítani a könnyen ítélő közönséget de a durcás arcvágások mögött nemcsak a gyönyörű színésznő, de a karakter bája is felsejlik, hogy végül évtizedek alatt bontakozzon ki.
Ezt is ajánljuk a témában
Nehéz olyan mozifilmről azt állítani, hogy szép, amely kiszaggatja és megrágja a lelked, de mást nehezebb lenne mondani róla. Stephen King Halálsoron című történetének adaptációja a szívedig hatol.
És történjen bármi, jöjjön el az elsőre könnyelműen vett polgárháború összes borzalma, Scarlett O'Hara tartja magát ígéretéhez, amihez igazából nem fűződik érdeke, és amivel, valamint szülőföldjére visszatérésével olyan szimpátiát teremt, amelyet aztán már nehéz volna eltörölni. Az eleinte rengeteg szereplőt bemutató mű végül csak néhány karakternek oszt lapot, ők viszont már-már állandónak bizonyulnak, éppen ezért olyan megrázó, valahol felemelő az utolsó 10 perc, ahogy majd minden összeomlik és már csak a katarzis marad.
Tudtad?
A szél elfújja, de a haladó gondolkodás így sem törölheti el. A bűnöző George Floyd halálát követő, a legszélsőségesebb végletekig jutó (valahol a Black Panther Party munkásságát idéző) BLM mozgalomból következett az a progresszív rágalomhadjárat, amely a filmet érte. Hiszen jól tudjuk, hogy ami a haladó, elfogadást követelő neoliberális gondolkodásmódba nem fér bele, azt el kell törölni. Így akár a múltat is, elvégre az Elfújta a szél az egykori déli világ romantikájának megidézésével a rabszolgák idejét mutatja be, némileg árnyalt módon. Ezért bizonyos csoportok szerint már léteznie sem szabad.
Ahogy az Ace Venturába az LMBTQ (Einhorn az Finkle! Finkle az Einhorn!), úgy Victor Fleming művébe a BLM állt bele, teljes exterminálást vagy minimum cenzúrát követelve, amiben a Warner/HBO elsőre sűrű bocsánatkérések közepette partner is volt.
85 éves Victor Fleming 1939-es filmklasszikusa
Mára szerencsére az emberjogi élharcosok elfelejtették, hogy van ilyen film, és ez így is van rendjén. Bár a 4 óra egy kicsit sok, főleg a második/harmadik negyed mezsgyéjén érződve túlzásnak, és ahogy már említettem, itt-ott némi giccs is felfedezhető, az Elfújta a szél mégis egy nagyon emberi, néhol megrázó és szép történetet mesél el ragyogó alakításokkal (nem véletlen a számos Oscar, melyek közül az első fekete színésznek járó díj is ott van... gratula, BLM!), kiváló technikai megoldásokkal és fantasztikus képekkel, jelenetekkel, vagy éppen zenével.
A Ben Hur nálam kiemeltebb helyen szerepel, de a ma 85 éves mű így is rendkívül fontos és örök darabja a filmművészetnek. Ne feledkezzünk meg róla!
Ezt is ajánljuk a témában
Legalábbis akkor, ha a meghatározó élményeket szem előtt tartva nem félünk egy kis drámától sem. Filmes évforduló!
A magántőkealapokról is döntött a kormány.
Mindenkit sokkolt a színész halálhíre, de leginkább a Beverly Hills-i Filmfesztivál szervezőit, akik pont akkor számítottak megjelenésére, amikor a halálhíre kiderült.
Legalábbis az angol humor, amennyiben a legendás Monty Python társulat filmjeit vesszük alapul.
Elég egyetlen vírus, hogy civilizációnk a kihalás veszélyével nézzen szembe.
A von Trapp-család történetét egy időben mindenki ismerte – ki személyesen, ki a színpadról, ki a vászonról. A muzsika hangja azonban ma is tisztán szól a nézők és hallgatók szívében.
A Názáreti Jézus története mind a mai napig megihleti az embereket, és ez már 1965-ben is így volt. Vagy még inkább így volt. Hatvanéves lett A világ legszebb története – A Biblia.
Mindent ellep a köd. A ma még élő egyik legnagyobb klasszikus horrorfilm-rendező éppen csak híressé vált, már el is készítette az egyik legemlékezetesebb kísértettörténetet.
Az amerikai elnök támogatása a nacionalista-konzervatív kelet-európai vezetők felé meghaladja a hagyományos szövetségi logikát – írja az onet.pl.
A német vezetők történelmi lehetőséget látnak a vétójog, illetve az egyhangú döntéshozatal felszámolására.
