Legalábbis akkor, ha a meghatározó élményeket szem előtt tartva nem félünk egy kis drámától sem. Filmes évforduló!
Nyitókép: Samuel Goldwyn Films/Courtesy Everett Collection, V. Henrik
Pont a minap lett 30 éves a Mary Shelley’s Frankenstein, amelyben Kenneth Branagh szörnyetegét maga Robert De Niro formálta meg egyedi módon, most pedig Branagh első, debütáló filmrendezése töltötte be a 35-öt. És ezt persze igazságtalanság volna konkrétan összehasonlítani a napokban moziba került független magyar filmmel, ami szintén első rendezés, azért az ember csak nem állja meg, hogy némi párhuzamot vonjon.
Már csak azért sem, mert Shakespeare, ha élne, elégedetten csettintene egyet, mikor véget ér a több mint két órás V. Henrik, amely úgy idézi meg a színpadot, hogy végig egyértelműen a vásznat tekinti otthonának.
Ezt is ajánljuk a témában
Az angol színház útjai kifürkészhetetlenek, mondhatnánk Kenneth Branagh életútja alapján, hiszen a színész-rendező igen gyorsan a filmek világában találta magát, majd szörnyet teremtett.
IV. Henrik (1367–1413) halála után 26 éves fia, V. Henrik vette át a koronát, trónra lépését követően pedig nemcsak szóban tartott igényt a francia trónra, de áthajózott a kontinensre, hogy ott elfoglalja Harfleur városát. Az azincourt-i csatában (agincourt-i az angolok szerint) 8000 katonájával győzte le közel kétszeres túlerőben lévő ellenfeleit. A király meghódította Normandiát, trónigényét a francia uralkodó is elismerte, majd feleségül vette ellenfele lányát, Valois Katalint.
És bár Shakespeare kissé eltorzította az arányokat, hiszen királydrámájában ötszörös a túlerő, a Szent Crispin és Szent Crispián napján lezajlott csatára már csak műve miatt is sokáig emlékezni fogunk.
Ehhez a fennmaradó legendához aztán Kenneth Branagh is sokat hozzátett, mikor leforgatta első, 1989-ben bemutatott filmjét, az V. Henriket. Nem véletlen ugyanis, hogy Marlon Brando és Stanley Kubrick is a kedvencei között emlegette ezt alkotást: Branagh kiváló érzékkel húzza be a filmnézőt a történetbe, amely olyan, mintha szimplán csak a színpadon játszódna, ehhez képest azonban
kimondottan nagyszabású díszleteket biztosít egy-egy jelenethez, amik a hirtelen váltásoknak köszönhetően még nagyszabásúbbnak érződnek.
Kiváló választás volt Derek Jacobi, aki mesélőként keretet nyújt a cselekményhez, meginvitálva a királydráma szemtanúját a különböző helyszínekre, monológjaival rövid helyzetismertetést biztosítva ahhoz, hogy tudjuk, idő és hely tekintetében merre járunk. Jacobi igazi klasszikus színész, színpadra termett karakter, aki úgy biztosítja ezt a szerepet, mintha csak maga Orson Welles rendezte volna a darabot, mely itt a filmvásznon éled újra.
És Crispin, Crispián el nem múlik,
E naptól fogva világvégeztéig,
S benne minket is megemlegetnek,
a boldog keveset, egy falka testvért;
Mert ki vérét velem ontja ma,
Fivérem lesz; s akármilyen alantas,
Megnemesíti helyzetét e nap.”
A nagyszerű rendezés és fényképezés (Kenneth MacMillan kiemelkedő munkája) mellett külön ki kell emelnem a zeneszerzőt, Patrick Doyle-t. Mert miközben Branagh azért aggódott, hogy Shakespeare hosszú művének filmadaptációja az érthető egyszerűsítések okán túl vágottá, darabossá válik egy-egy elem hiányával, zeneszerzője kiváló megoldást biztosított a problémára az összekötő, interpretáló zenével, amely minden esetben megteremti a kor és az adott hely hangulatát.
A zeneszerző kimondottan a klasszikus zenei jegyeket használja, a dinamikus dallamokkal pedig Henrik erőtől duzzadó, bátor és egyben nemesi mivoltát is kiemeli, zenébe foglalja.
Ezt is ajánljuk a témában
Adam Drivernek Caesarként két opciója van: bánatában Új Róma bukásába és a létezés feledésébe vezeti a népet; vagy az új Kánaánba, ami a Megalopolisz.
De emellett a teljes színészgárda remekel, és gyerekként már az ifjú Christian Bale is megvillantja később kicsúcsosodó tehetségét. Társaságában olyan színészeket találunk, mint Ian Holm (A nyolcadik utas: a Halál, A Gyűrűk Ura-trilógia és a többi), Emma Thompson, Brian Blessed vagy Paul Scofield. Ez pedig, a produkció többi összetevőjével együtt szinte garancia. Ha nem is az egyértelmű sikerre, de legalábbis a minőségre.
Az V. Henrik ugyanis nem lett hatalmas kasszasiker. Nagyjából 9 millió dollárra becsült büdzséje alig több mint 10 milliós bevételt eredményezett világszerte, ami kifejezetten megdöbbentőnek érződik mai szemmel, mikor újranézzük a filmet. Messze többet érdemelne mind Kenneth Branagh, mind műve, amelyre első filmként pláne büszke lehet. Főleg, hogy Laurence Olivier után ő a második színész, aki az V. Henrik filmadaptációjával rendezőként debütált, sőt eljátszotta a főszerepet.
Tudtad?
Október 25. Szent Crispin napja. A hagyomány szerint Szent Crispin, az ikertestvérével, Szent Crispinianusszal együtt, a gallok között végzett térítőmunkát Diocletianus császár uralkodása alatt. A testvérek nappal prédikáltak, éjjel pedig cipőket készítettek, amiért is a cipészek, tímárok, vargák és egyéb bőrművesek védőszentjeként tartják őket számon. A legenda szerint előbb folyóba akarták őket fojtani, végül lefejezték őket.
Számomra az 1989-es V. Henrik a valaha készült legjobb Shakespeare- és színházi adaptáció, amely filmre került, magasan kiemelkedve a kor hasonló és akár Kenneth Branagh többi rendezése közül. Hangulata átható, tényleg a színpad előtt érezzük magunkat, rendkívül erős monológjaival igazi előadásnak érződik, vérbeli színészekkel, akik a lelküket is kijátsszák a produkció érdekében. Egy gyönyörű film, ritka nagy kincs a fércművek rengetegében.
Kenneth Branagh 1989-es filmje Shakespeare műve alapján
És ha nem is Szent Crispin napján és nem is harcolva, de filmet nézve, mindenkinek javaslom a rendező főművének újranézését vagy első megtekintését. Nem mondom, hogy hibátlan, de minden egyes tökéletlenségével együtt is kiemelkedő darabja a filmtörténetnek, miközben az irodalom előtt őszinte csodálattal és tisztelettel áldoz, ezzel is bizonyítva Branagh Shakespeare-rajongását – amire így visszatekintve sajnos úgy tűnik, hogy a mainstream vonalon és a tömegek részéről nem volt semmiféle igény. Valahol ez is egy komoly dráma, még ha nem is királyi.
S sok úr, ki Angliában ágyba van most,
Magát, hogy itt nem volt, sorsvertnek érzi,
S ocsolja férfivoltát, hallva mástól
Hogy velünk harcolt Szent Crispin-napon.”
Ezt is ajánljuk a témában
Az atombomba hatására lehetett volna polip, a feje helyén gombafelhővel, végül azonban egy olyan szörnyeteg született, amely évtizedekre megágyazott a műfajnak.
Mindenkit sokkolt a színész halálhíre, de leginkább a Beverly Hills-i Filmfesztivál szervezőit, akik pont akkor számítottak megjelenésére, amikor a halálhíre kiderült.
Legalábbis az angol humor, amennyiben a legendás Monty Python társulat filmjeit vesszük alapul.
Elég egyetlen vírus, hogy civilizációnk a kihalás veszélyével nézzen szembe.
A von Trapp-család történetét egy időben mindenki ismerte – ki személyesen, ki a színpadról, ki a vászonról. A muzsika hangja azonban ma is tisztán szól a nézők és hallgatók szívében.
A Názáreti Jézus története mind a mai napig megihleti az embereket, és ez már 1965-ben is így volt. Vagy még inkább így volt. Hatvanéves lett A világ legszebb története – A Biblia.
Mindent ellep a köd. A ma még élő egyik legnagyobb klasszikus horrorfilm-rendező éppen csak híressé vált, már el is készítette az egyik legemlékezetesebb kísértettörténetet.
Magyar Péter tervei szerint luxusnak minősülne a 25 éves autó, motor, és egy doboz sör is.
Felidézte, amikor dagadt konyhalánynak nevezték.
