Páratlan bejelentést tett a kormány: 2025-ben nagyon jól járnak a magyarok!

2024. november 14. 23:03

Az Országgyűlésnek benyújtott 2025. évi költségvetés kiemelt tétele továbbra is a családok támogatása.

2024. november 14. 23:03
null

Nyitókép: Manuel Augusto Morelo/Getty Images

Jól látszik, hogy a 2025-ös költségvetés már egy új gazdaságpolitika részeként jelenik meg. A negyedik Orbán-kormány fiskális tervei magabiztosságról tanúskodnak: a kabinet láthatóan azzal kalkulál, hogy lassan magunk mögött hagyjuk a koronavírus okozta válságot, Trump megválasztásával pedig véget érhet azt orosz-ukrán háború.

Az Országgyűlésnek benyújtott 2025. évi költségvetés kiemelt tétele továbbra is a családok támogatása, amire a kormány 3754 milliárd forintot biztosít, azaz 447 milliárd forinttal többet, mint 2024-ben.

Ahogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is elmondta, a kormány új gazdaságpolitikai akcióterve három pillérre épül: a jövedelmek vásárlóerejének növelésére, a megfizethető lakhatás biztosítására és a kkv-k támogatását célzó Demján Sándor programra.

Új lakhatási támogatás albérletre és hiteltörlesztésre

A mai kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kabinet a lakhatási válságot a következő támogatásokkal kívánja orvosolni: a jelenlegi, évi 450 ezer forintos munkáltatói támogatás megmarad, és azon felül legfeljebb havi 150 ezer forintig, azaz éves szinten 1 millió 800 ezer forintig kedvező adózási szabályokkal albérleti vagy lakáshiteltörlesztőrészlet-támogatást utalhat 35 év alatti munkavállalók részére a munkáltató.

Az egyik legfontosabb elem, hogy a juttatás adóterhe és minden egyéb részletszabály igazodik a SZÉP-kártyához, tehát ugyanolyan kedvezményes, mint a SZÉP-kártyára adott juttatások 

A miniszter értékelése szerint a támogatás jelentős lépés az ingatlanok értékének növekedéséből következő lakhatási nehézségek leküzdéséhez.

Vidéki Otthonfelújítási Program

Az új gazdasági terv részeként megvalósuló Vidéki Otthonfelújítási Program, amely a nagy sikerű otthonfelújítási program folytatásának tekinthető támogatás. A népszerű falusi csok-kal együtt ez a lépés újabb fontos segítség a vidéken élő gyermekes családok számára. 
Ráadásul a támogatás segíti a kistelepülések fejlesztését, az elvándorlás megállítását, a Budapest és vidék közös fennálló gazdasági aránytalanságok kiküszöbölését.

A társadalmi egyeztetésre kerülő tervezet értelmében 2025. január 1-jétől élhetnek a Vidéki Otthonfelújítási Programra nyújtotta lehetőséggel az 5 ezer fő alatti településeken élő gyermekes családok, amely a magyar települések több mint 90 százalékát jelenti. 

A támogatás mintegy 2900 településen lesz lehívható, és akár 400 ezer családnak teszi lehetővé lakáskörülményeik széleskörű javítását és fejlesztését. A vissza nem térítendő támogatás mértéke legfeljebb 3 millió forint, a kormány a munkadíj és az anyagköltség 50 százalékát támogatja a felújítási munkálatok széles körénél.

Családi adókedvezmény

A családi adókedvezményt a kormány két lépésben tervezi a kétszeresére növelni. A tervek szerint első lépcsőként, 2025. július 1-jétől egy gyermek esetében 15 ezer, két gyermek esetében 30 ezer, három vagy több eltartott esetén pedig gyermekenként 49 500 forintra emelkedik az adókedvezmény összege.

Az emelés második lépéseként, 2026. január 1-től egy gyermek esetében 20 ezer, két gyermeknél 40 ezer, három vagy több eltartott esetén pedig gyermekenként 66 ezer forintra növekszik az adókedvezmény mértéke. 

A német gazdaság rogyadozásának hatásai hazánkba is begyűrűztek, de a keleti nyitással és az eddigi szigorú pénzügyi fegyelemnek köszönhetően 2025-re a kormány egyre több, nagyívű, a hazai társadalmat jelentősen segítő támogatássorozatot jelenthetett be eddig.

Demján-program

A gazdaságpolitikai akcióterv vállalati lába, a Demján Sándor program jövőre mintegy 1400 milliárd forintnyi forrást mozgat meg. Ebből mintegy 650 milliárd forintot tesznek ki a kkv-szektort érintő uniós programok. A kormány tervei szerint a visszafizetendő támogatások felhasználását a beruházási hitelek mellett szeretnék a forgóeszközfinanszírozására is kiterjeszteni.

A kkv-szektor beruházásait és versenyképességét 100 milliárd forintos tőkeprogrammal támogatja a kormány, amely segítheti a vállaltok „méretugrását”.

Az „1+1” kkv beruházás-élénkítő támogatási program célja a cégek beruházási aktivitásának emelése. Az 50 milliárd forint keretösszegű program keretében 5-150 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhetnek a cégek, legfeljebb 50 százalékos támogatási intenzitással - emelte ki.

November elsejétől érhetők el a Széchenyi Kártya Program (SZKP) beruházás hitelei 3,5 százalékos kamattal, amely jövőre a várakozások szerint 150 milliárd forintnyi fejlesztési forrást biztosít a cégeknek.

A kkv-k exportját élénkítő hitelprogram jövőre 350 milliárd forintot, valamint a Nemzeti Tőkeholding tőkeprogramja együttesen 50 milliárd forintot juttat a vállalkozásoknak.

A kis, -és középvállalkozások megerősítése azért is kulcsfontosságú kérdés Magyarország számára, mert ez szektor jelentős veszteségeket könyvelhetett el a koronavírus miatti lezárások, a kereskedelmi láncok nemzetközi megszakadása miatt, amelyre az energiaválság csak rápakolt.

A kormány nincsen könnyű helyzetben, mert Európa versenyképességének dinamikus csökkenésével, a multipoláris világrend kialakulásával folyamatosan balanszíroznia kell az újabb és újabb geopolitikai és gazdasági, környezeti kihívásokkal.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2024. november 15. 08:44
patikusnak: háááát igen. szerintem is inkább nominális bércsökkentés kellene, mint az történt 2009-ben. jogod van hülyének lenned, de azért nem kellene ezzel a jogoddal visszaélned. azt elmagyarázhatnád, hogy az euro -s övezetben miért is volt infláció, s pl az észteknél magasabb volt, mint nálunk, de az usa-ban is dobogós helyezést értek el a saját időtengelyük mentén. azt azért nem fogom elfogadni, hogy az energia árak megtöbbszörözéséhez, az export piacaink beszűkítéséhez, illetőleg qrva nagy aszályhoz ( európa szerte) köze volt a 2022-s évi eleji béremeléshez. -- mondjuk ezzel pont kompenzálták az inflációs hatás nagy részét. és az eu- ban?)
2024. november 15. 06:03 Szerkesztve
z. a fedélzeten a büdös, szaros pofáju, a kamerák előtt a 2-es cm faszát gyömöszölő pszichopeti, agyhalott, mindenszarista szektás hívői, akik elalélva várják a következő adag szart a szájukba!!! 💯❗👏
2024. november 15. 04:02 Szerkesztve
nagyon jól járnak a magyarok! tudjátok mit? már nem akarok a fidesztől fizetésemeléssel jól járni, mert az azt követő áremelésekre mégjobban rábaszok. a jó édesanyjukat kellett volna telibevágniuk, amikor államcsőd szintjére rabolta ki az államkasszát a regnáló országlókupec cigánykormánybanda.
NDAP1945
2024. november 15. 00:14
nem lesz fudan egyetem jelentette be gulyás, ez hazaárulás
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!