#kegyelet? Halott hozzátartozónk sem örülne, ha Insta-sztori lenne belőle

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

Nem, ez a halottak napja sem múlt el anélkül, hogy ne lenne tele a Facebook, az Instagram vagy a TikTok a temetőkből érkező posztokkal, képekkel, hashtagekkel. Bár vallom, hogy nem csak november első napján kell emlékeznünk elhunyt hozzátartozóinkra, de nincs baj azzal, ha valaki ilyenkor kimegy a temetőbe, s kicsit rendbe teszi a sírt, esetleg a kolumbáriumot. Annyi haszna mindenképp van ennek, hogy a kevésbé ápolt sírokat legalább egy évben egyszer kicsit megtisztítják, igaz, többször volna ildomos.

Az extremitás azonban itt sem megoldás. Reggel sikerült kávé helyett Reddit-poszt alatt lévő kommenteket fogyasztanom, ahol egy hozzászóló elmesélte:

És én már azt hittem, ennél meghökkentőbb már nem lesz. De lett. Napközbeni ügyes-bajos teendők elvégzése után az ember kicsit kikapcsolja az agyát, pörgeti a világ legnagyobb időpazarló alkalmazásait, s mit lát mindenhol? Sírokat, hozzátartozókat, mindent, mi szem-szájnak ingere.

A mélypont az egyik influenszer volt, aki természetesen szelfizve annyit mondott a kamerába:

Mellé társult a negédes klasszik influ-hangszín, nem árulok el nagy titkot, ha annyit mondok: itt egy picit a méreg és a düh találkozott bennem. Azt szerencsére csak mesélték ma, látnom nem kellett, hogy volt, aki élőzött a TikTokon egy temetőből. 

Nem tudom, ki gondolkodott már el rajta, de ha beadom a kulcsot, én utána nagyon nem szeretnék egy lájkért kuncsorgó Insta-sztori lenni. Talán egyikünk sem szeretne. Mert az egész mögött az átkozott közléskényszer és lájksóvárgás áll: #kegyelet, #temeto, #halottrokon, mindegy, mit posztolunk, csak jöjjenek a lájkok, egy lájk egy kegyelet, hajaj, minden van itt, mint a piacon. 

Már nem is tudom, hol olvastam, de valaki azt írta, halottak napján kimennek a temetőbe családilag, a sírnál beszélgetnek és az elhalálozott rokonról mondanak vicces, közös sztorikat. Ott társalognak, így őrzik a szerettük emlékét. És ez olyan szép valahol, ez igazán rendben van. Ezen a napon egy kicsit befelé kellene fordulni, egy kicsit elmélkedni az életről: érdemes-e ennyit hajtani akár munkát, akár bármi mást, ami nem annyira fontos? Hiszen mindannyiunknak egy élete van, és ugyanoda vezet az útja. Érdemes-e haragot tartani, ha ki tudja, mennyi van még hátra?

Ez az ünnep az emlékezésről szól, a megbékélésről, a család fontosságáról. Természetesen az is elég, ha valaki otthon gyújt egy gyertyát hozzátartozójának emlékére, vagy szimplán gondol rá.

Bár kétségtelen, hogy legtöbbünk mára szimbiózisban él okostelefonjával (én is, nem vitás), én is szeretek képeket megosztani – de nem sírokról kegyeletlájkért. S akkor azokról még nem is beszéltünk, akik magán a temetésen szelfiznek...