Nyitókép: MTI/Cseke Csilla
„Be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek” – jelentette ki Karikó Katalin szerdán a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Innovációs napján. A Nobel-díjas kutató előadásán azt mondta, „feladatunk tájékoztatni az embereket, lelkesíteni a fiatalokat, mert kutatónak lenni, újat létrehozni, segíteni másoknak nagyszerű”.
A professzor kifejtette: hosszú folyamat, ameddig az alapkutatás során elért felfedezésből termék, az mRNS esetében törzskönyvezett vakcina lesz. Hangsúlyozta: a terméket pedig el kell fogadtatni a társadalommal, mivel az átlagember ismerete távol áll a tudományos közösségétől.
Szavai szerint azok, akik ismereteiket az immunológiáról a közösségi médiában szerezték, és álhíreket terjesztenek az mRNS-vakcináról, arról nem tudtak, hogy gyermekkorukban kaptak kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni, élő vírust tartalmazó védőoltást, amelyben ott volt az RNS.
Egyszerű szavakkal kell elmagyarázni az embereknek, miről van szó”