Érzelmes üzenetet fogalmazott meg a fiataloknak Menczer Tamás (VIDEÓ)

2024. november 02. 15:30

A Fidesz kommunikációs igazgatója az eddig elért közös eredmények megvédésére szólított fel.

2024. november 02. 15:30

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: Menczer Tamás Facebook-oldala

Menczer Tamás, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója egyik legutóbbi, közösségi oldalán közzétett videójában a fiatalokhoz fordult.

A politikus úgy fogalmazott, 

nagyszerű, ha vannak fiatalok, akik időt és energiát szánnak arra, hogy a politikával foglalkoznak.”

Majd azzal folytatta, egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy azért, mert valaki fiatal, és akár a 20-25 évének a jelentős részét Orbán-kormány alatt töltötte, abból az következik, hogy a fiatalok lázadók, és akkor a Fidesszel szembe kell menni. (...) „Ez egy marhaság!”

Menczer szerint „valamit megvédeni, tehát valami mellé odaállni, és azt mondani, hogy szerintem ez jó, 

az érzelmileg és intellektuálisan legalább akkora, de szerintem nagyobb töltetet ad, mint valamivel szembemenni”.

„Védjük meg közös eredményeinket!”

A rövid videórészlethez a Fidesz kommunikációs igazgatója kísérőszövegként még azt írta, „a béke, a biztonság, a fiatalok adómentessége, a családok támogatása, az egymillió munkahely nem állandó. 

Ezek csak akkor vannak, ha megvédjük őket!”

– vázolt fel egyfajta cselekvési tervet Menczer Tamás.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A felhasználónév megadása kötelező
2024. november 10. 09:39
A Mandinernek lassan újra kellene gondolni ezt a kommentfalat. Az azért mégsem mehet, hogy bértrollok sajátítják ki maguknak az egészet, többszörös nick mögül még lájkolják is saját magukat. Nem beszélve szexy kittiről, amit egyszerűen nem hiszem el, hogy nem lehet tiltani. Itt régebben értelmes diskurzus folyt, normális, világos érveléssel, most meg…
Válasz erre
0
0
zolito
2024. november 02. 18:42
Fidesz szavazó vagyok 1998 óta (csak hogy mindenki megfelelő kontextusba tudja rakni a véleményemet). A Menczer Tomihoz hasonló fajankó karrierista senkik hozzák el a Fidesz 2026-os vereségét. Köszönjük Tomi !!! (Hogy stílusos legyek... ;-) )
Válasz erre
3
5
llnnhegyi
2024. november 02. 16:20
Magyar Rácuppanós Péterektől,Lakatos Márkoktól mentsétek meg fiataljainkat! S.O.S.!
Válasz erre
5
3
iphone-13
2024. november 02. 15:36
Igaza van, a FIDESZ támogatja a mai fiatalokat. A fiatalok meg örüljenek és támogassák a FIDESZT. Mikor én voltam fiatal csak BOKROS csomag volt sajnos.
Válasz erre
5
7
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!