Nem ritka, hogy a különböző bandák összeverődve komoly tombolással hívják fel magukra a figyelmet, de vasárnap este nem mindennapi zúzást láthatott a kialakuló tömeg.
Nyitókép: Fernando Souza/picture alliance, Getty Images
Törzsi ütemek. Brutális zúzás. Egyszerre 10-en verik a tamtamot, mintha csak az esőt akarnák megidézni. De végül csak a death/thrash metal brazil és nemzetközi színterének zenei világát idézték meg, mely olyan legendás bandák által született, mint a Slayer vagy a Celtic Frost. És a 40 éve, Brazília legdélebbi részén, Belo Horizontéban született zenekarnak a nosztalgikus felhozatallal még a legnagyobbak árnyékában sincs miért szégyenkeznie.
Már az Arch Enemy, In Flames koncertet bemutató cikknél is megírtam, hogy ha metal kell, akkor metalt hozok, amire úgy tűnt, szükség van, mikor alig néhány hónap alatt vált a rendszeres kultúra-rovat olvasók számára szállóigévé a „de a Slayer azért jobb”. A Slayer pedig 2019-ben elbúcsúzott a világtól és Magyarországtól (a saját szememmel láttam, fülemmel hallottam), így olybá tűnt, hogy a királyról már csak múlt időben lehet beszélni. Ehhez képest, 40 év után most a Sepultura búcsúzott el,
a Slayer pedig idén már főnixmadárként támadt fel hamvaiból, hogy legalább néhány koncert erejéig ismét dübörögjön a Raining Blood.
Ezt is ajánljuk a témában
Sok jó ember kis helyen is elfér, tartja a mondás, amit most már azzal is kiegészíthetünk, hogy ugyanazon a kis helyen akár több kult banda is megfér egymás és a jó emberek mellett.
De visszatérve a brazilokra: a Sepultura a 2020-as Quadra album után most búcsúztatja az elmúlt évtizedeket, és a turné november 17-én Budapestre ért el, ahol több zenekarral együtt zúzták le a Barba Negra klubot. Aki pedig nem bírta kivárni, hogy vajon milyen dalokkal készült a banda, az jó előre tisztában lehetett vele, hogy ez a koncert a nosztalgiáról és a klasszikusokról szól.
Egy csomó mindent írhatnék az esti koncertről, a metalcore Jesus Piece-ről és a női énekeses Jinjer zenekarról, amelynek zenéje talán inkább a fiatalabbakat célozta meg és azokat, akik soha nem hallottak Messhugah-t. De őszintén, egyik sem fogott vagy mozgatott meg annyira, hogy bárki idejét raboljam vele. Jók voltak a maguk műfajában, biztosan megvan a rajongói bázisuk is, de előbbi nekem sótlan volt, utóbbi pedig meglehetősen elütött attól a zenei világtól, ami miatt mentem.
Mert a Sepultura ereje pont a nyers és elemi energiában rejlik, ami a korai albumokon volt jelen, és amit egy banda hozott még hiba nélkül a koncerten.
Mégpedig a floridai Obituary, amelynek soha nem voltam nagy rajongója, noha természetesen az 1994-es Don’t Care-rel és a World Demise albummal én is felfigyeltem rájuk akkoriban – csak valahogy nem alakult ki közöttünk az a bizonyos rezgés-zizegés. Akkor. Most ugyanis a szintén 40 éves (bár közben egy időre feloszlott) zenekar olyan feszes riffekkel és energiával tarolt, hogy azt nem lehetett mozgás vagy headbangelés nélkül megállni.
Emiatt mint meglepetés, egyértelműen az Obituary volt az est fénypontja még úgy is, hogy lényegében csak előzenekarként voltak jelen. A hangzás bitang erős volt, nagyon jól szólt minden hangszer, sőt a főhörgő John Tardy hangja is kimondottan erőteljesen uralta a főleg leállós, középtempós riffelgetést, ami gond nélkül leszakította az ember fejét. Mindehhez kellően változatos felhozatalt sikerült biztosítani, így például egy Slowly We Rot is belefért az ős-rajongók kedvéért.
Valahol keserű szimbolikája van annak, mikor egy zenész a saját fiának szívdobogását adja egy album nyitányának, hogy aztán évekkel később évtizedekre vonja ki magát a zenekar életéből, mely végül a búcsút is nélküle nyomja le. Márpedig előbb Max Cavalera, majd testvére, Igor is elvált a kultikus Sepultura formációtól, hiába ők alapították, vagy éppen adták a csapat nevét.
Mindez azonban lényegében senkit nem érdekelt, ahogy felcsendült a Refuse/Resist, a Territory vagy a Slave New World, amik testvérek között is több mint 30 éves dalok.
Ezt is ajánljuk a témában
40 év után Magyarországra jöttek, hogy 3 órában foglalják össze és mutassák be, mire képesek.
Erős kezdés egy búcsúkoncerthez, pláne úgy, ha ehhez hozzávesszük, hogy kifejezetten háttérbe szorult a poszt-Cavalera éra. Így főleg a Sepultura korábbi időszakából kerültek elő az olyan közismert nóták, mint az Arise, az Inner Self, a Troops of Doom, az Escape to the Void – vagy személyes kedvencem, a szerintem Slayer-i magasságokig érő Dead Embryonic Cells,
ami már önmagában megért volna egy koncertet, nemhogy a többi klasszikussal, amiken láthatóan a közönség is megőrült, hiszen egyértelműen ezek miatt jött el a tömeg nagyobb része.
És ugyan az is ismét nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Max távozását követően miért nem hallgattam túl sok Sepultura-albumot, a megmaradt formáció így is kitett magáért. Derrick hangja szerintem meg sem közelíti az alapítóét, sőt az ős death-thrash vonalon kimondottan el is vérzett, ettől függetlenül a frontember 50 felett is beleadott apait-anyait, ahogy a 60 felé közeledő Andreas Kisser és Paulo Jr. is. Én pedig ismét 20 éves lehettem, ahogy újra hallhattam a legjobb albumok (Beneath the Remains, Arise) albumok dalait.
A legendás brazil zenekar búcsúkoncertje Budapesten
Mindent összevetve sajnálhatja, aki nem volt jelen egy korszak méltó lezárásán, és ugyan számomra az estet abszolút elvitte az Obituary, a megmaradt tagok szépen búcsúztatták a Sepultura 40 évét is. Kiváló setlist, itt-ott kicsit kásásabb hangzás, de lényegében remek színpadi jelenlét és egyfajta izgalmas best of jellemezte a visszavonuló banda leköszönését, amire a többség örömmel fog visszaemlékezni – pláne, hogy a 10 fős dobolással valóban emlékezetes élményt sikerült szolgáltatni.
Aki pedig Maxékre kíváncsi, az a régi albumok mellett természetesen a Cavalera zenekarral élheti át újra a nyolcvanas évek brazil metal életének varázsát.
Ezt is ajánljuk a témában
Sokan már biztosan tudják, hogy melyik mozifilmről van szó, pláne, hogy ezen a klasszikuson az idő vasfoga is csak minimálisan hagyta ott a nyomát, így ma is nyugodt szívvel ajánlható.
Két órán át tartó, remekbe szabott búcsúkoncert volt ez a javából, sikerült emelt fővel, méltó módon elbúcsúzni a rajongóktól.
Sok jó ember kis helyen is elfér, tartja a mondás, amit most már azzal is kiegészíthetünk, hogy ugyanazon a kis helyen akár több kult banda is megfér egymás és a jó emberek mellett.
A Barba Negra október 18-án adott otthont a szimfonikus metal csapatnak, amely 28 év után is ugyanolyan profi, mint volt.
Szomorú apropóból érkezik ismét Budapestre a brazil kult thrash banda, amely a nyolcvanas és kilencvenes években a műfaj alapköveit tette le az asztalra.
Meghirdette 2024-es turnéját a Within Temptation zenekar, és persze Budapestre is ellátogatnak. Sőt, már a jegyek is kaphatók az októberi koncertre.
A korábban doppingolással vádolt, végül felmentett Ilyés Laura rajthoz állhat a budapesti vb-n
Megszólalt Amerika egyik legjobb közvélemény-kutatója.
A C-Lion 1 Németországot köti össze Finnországgal.
