Vitézy Dávid beleszállt a 444-be: Egyáltalán nem újságként viselkedik

2024. október 23. 09:15

„Ez egy bohózat” – fogalmazott a volt főpolgármester-jelölt.

2024. október 23. 09:15

Nyitókép: Vitézy Dávid Facebook-oldala

A Mandiner is beszámolt róla hétfőn, hogy kezdetét vette a marakodás az LMP romjain, miután a párt egyetlen, egyéni választókerületből bejutott parlamenti képviselője, Csárdi Antal bejelentette, kilép a pártból, sőt a képviselőcsoportból is, így megszűnik a zöld alakulat országgyűlési frakciója.

Csárdi azzal indokolta a döntését, hogy megdönthetetlen bizonyítéka van arról, hogy még azelőtt, hogy a kongresszus döntött volna a Vitézy-projektről, előrehaladott egyeztetések zajlottak Rogán Antal, Vitézy Dávid és a párt vezetése között. Nem azt tekinti bajnak, hogy leültek tárgyalni, hanem azt, hogy választási stratégiát egyeztetnek.

„Csárdi Antal a HVG-nek adott mai nyilatkozatában már azt sem tudja kizárni, hogy Lázár János áll az általa kirobbantott ügy mögött. 

Ehhez képest az első interjút közlő 444 ugyanúgy folytatja a napok óta tartó lejáratókampányát, mintha mi sem történt volna

– most épp egy újabb videóban fújják tovább a lufit” – írta kedden a Facebook-oldalán Vitézy Dávid.

„Sajnálattal kell rögzítenem, hogy a 444 egyáltalán nem újságként viselkedik ez ügyben” – fogalmazott Vitézy, majd felsorolta, miért gondolja így.

„1. A kiegyensúlyozottság látszatát is kerülik: egy szót sem ejtenek ebben a videóban arról, hogy a »vádjaikra« két posztban is részletesen reagáltam és az állításaikat cáfoltam az elmúlt két napban. 

2. A ma közzétett videó kapcsán nem is kerestek.

3. A videóban ismét az össze-vissza beszélő, interjúról interjúra mást mondó Csárdi Antal az egyik megszólaló, akitől a 444 valahogy elfelejtette megkérdezni, hogy mégis miként lehet az, hogy minden egyes interjújában mást mond az állítólagos bizonyítékról – hol fénykép, hol nem, hol rajta van Rogán Antal, hol nem, hol engem is érint, hol nem, hol egy pen driveon van, hol csak látta.

Ez egy bohózat”

– szögezte le a volt főpolgármester-jelölt.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-5000122
2024. október 23. 11:15
🍓 ️ ­­­É­r­­­t­é­k­­e­l­­­d­ ­­­a­­­ ­­­s­­z­e­x­i­­ ­p­­u­n­­­c­­­i­­­m­a­­­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­𝐖­.­­­𝐗­­­𝟏­­­𝟖­.­𝐅­­­𝐔­­­𝐍
atti64
2024. október 23. 11:13
MOSLÉK LAP A FASZOM SE OLVAS ILYEN MOSLÉKOK ÁLTAL FIRKÁLT SZART!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
barbax
2024. október 23. 11:02
Ez a Csárdi totál idióta! Van bizonyítékom, vagyis volt, de letöröltem. A fényképről kiderült, hogy miről beszéltek azok akikről nem tudjuk, hogy kik azok. Az Atv-ben szánalmas volt. Kilépett a pártjából, meg a frakcióból, de a mandátum az kell!
Kovács Ubul
2024. október 23. 10:52
Teljesen véletlenül sorakozott fel vezényszóra a fidesZnyik horda (a zsidó, homoszexuális) Vitézy mögött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!