Teljes fejetlenség uralkodik a Momentumban: Fekete-Győr András döntésére vár Cseh Katalin

2024. október 25. 19:57

Még mindig nem mondott le a képviselői mandátumáról a baloldali párt egykori elnöke.

2024. október 25. 19:57

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Fekete-Győr Andrást jogerősen bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak vádjában a Fővárosi Ítélőtábla, és felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A hatóságok társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolták meg a politikust. Fekete-Győr András az ítéletet követően jelentette be, hogy önként lemond képviselői mandátumáról – emlékeztetett a Magyar Nemzet.

Az ítélet meghozatala után Fekete-Győr András egy sajtótájékoztatót tartott, ahol ráadásul nagy bejelentést is tett.

Úgy határoztam, és úgy döntöttem, hogy a parlamenti képviselői mandátumomat Cseh Katalinnak adom át,

aki az elmúlt évtizedek legjobb európai parlamenti képviselője volt” – jelentette ki a politikus.

Próbálták megkeresni Fekete-Győr Andrást

A Magyar Nemzet szerint úgy néz ki, hogy ennek érdekében még nem tett hivatalos lépéseket, ezért szerették volna megtudni tőle, mikor mond le a mandátumáról, azonban a képviselő elérhetetlen volt telefonon.

A lap stábjának végül sikerült mikrofonvégre kapnia a Momentum frakcióvezetőjét, Bedő Dávidot. Ő azonban azt állította, hogy csak élő adásban hajlandó válaszolni bármilyen kérdésre. Néhány tőmondatban azonban annyit elárult, hogy Fekete-Győr Andrással addig fog együtt dolgozni a parlamentben, amíg képviselői mandátuma tart, ez azonban szerinte Kövér Lászlón múlik. 

***

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szilvarozsa
2024. október 25. 21:53
Lehet, hogy Cseh kevés pénzt ajánlott Fegyőrnek. Hiába, no! Manapság balfaszéknál jó ára van a mentelmi jognak.
békalepcse2.0
2024. október 25. 21:51
Lemond és utána miből fog megélni?... Rollermosót üzemeltet majd?
mnmn
2024. október 25. 21:39
Az aprót azért még kiszedi az atomtudós.
sexykitty-5000126
2024. október 25. 21:22
🍓 ️ ­É­r­­t­é­k­­­e­­­l­­­d­ ­­­a­­­ ­s­­­z­­e­­x­­­i­­ ­p­u­n­­­c­­i­m­a­t­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­­.­𝐗­𝟏­­­𝟖­.­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!