A világesemény, amely Budapesten játszódott ezen a napon 1956-ban a kommunista rémuralom legyőzésének kezdete volt.
Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP
Egy levegővel, egy időben mozgott a haza minden polgára és sokféleségében is egyet akart: eltakarítani az uralkodó gyilkos kommunista csürhét, s kivívni a nemzeti szabadságot és függetlenséget a megszálló szovjet hordától.
56-ban egy akkor velemkorú - azaz ötvenes életéveiben járó - magyar már megtapasztalt minden poklot: az első háborút, majd a haza kétharmadának elrablását. A tanácsköztársaság vörös terrorját, a bejövő románok fosztogatásait, majd némely esetben a rendet vágó fehérek túlkapásait.
S hol volt még a java! A II. Világháborúban a Don-kanyarba behívó kényszerére elment és ott maradt katonák, az öncsonkító rettenetes SOA. Majd a szovjetek bejövetele: velük a megerőszakolt nők, az elzabrált javak, a véletlenszerűen elvitt, meggyilkolt emberek tömegei.
Az akkor ötvenes éveit taposó ember - aki meglehet a Gulágról jött haza, meglehet Auschwiztból, de akadt olyan is, aki mind a kettőt megjárta -, avagy “csupán” itthon szenvedte végig a megaláztatások, támadások, kitelepítések gonoszságok torkolattüzét, saját eufóriáját a tömeg közös boldogságává formálva vívta a nemzeti függetlenségéért a harcot, nemes és felemelő módon.
Az egész világ nekünk drukkolt, s voltak, akik tettek is értünk valamit, annyit, amennyit tehettek:A szovjet blokkban – a hatósági retorzióval dacolva – civilek tízezrei fejezték ki szolidaritásukat a magyarokkal. A hagyományos magyar-lengyel barátság szép példája, hogy közel kétszáz liter vért és több mint kétmillió zlotyt gyűjtöttek csak Wrocławban, és az adományt különgéppel szállították Budapestre.
A szovjet tankokkal és magyar kommunista gazemberekkel eltiport forradalomban a magyar szabadságért diáklány, lakatosfiú, katonatiszt, erdélyi parasztfiú, klasszika-filológus, kommunistából lett forradalmár adta életét. Jeltelen sírba vetették őket, emlékük ápolását is megtorolták évtizedekig.
„Nem az a nagy bűn, amit elkövetünk – hiszen a bűn erős, az ember esendő –, hanem az, hogy bármikor jóvátehetnénk, de nem tesszük.” - írta Buber, s a forradalom hajdan padlást söpörtető miniszterelnöke, amikor vérbírái szemébe mondta, hogy “kegyelmet nem kérek”, éppúgy ezzel a jóvátétellel váltotta meg magát, mint azok, akik a háború után pár évig őszintén hinni akartak a vörös eszmében, de utána életük kockáztatásával vettek részt a forradalomban majd hat-hévet ültek Kádár börtönében.
1956 a magyar történelem egyik legnagyobb büszkesége, s jelképes jelentősége van a hatvannyolcadik évfordulónak, hiszen Prágában 12 évvel később próbálták követni a pesti srácokat.
Aztán azt a forradalmat is eltiporták a szovjet tankok.
Két számot mondok:
56
68
Összeadhatjátok, kivonhatjátok, megoszthatjátok, megszorozhatjátok. Csődött mondott aljasságotok számtalan tana.
Ahogy egykor Papa írta, és ez a csőd az egész országot sebezte meg.
1956-ban a nemzet közös akarata a fennálló diktatúra megdöntése a szabadság jogaink visszaszerzése, a szovjet kiűzése, a joguralom és a demokrácia megteremtése volt.
1989-ben a Hősök Terén Nagy Imre és mártírtársainak az újratemetésén ugyanez volt a cél. Akik ott megfogták egymás kezét, akik ott beszéltek nagyon különböző hazát akartak részleteiben, de fundamentumában egyezőt: szabadot, függetlent, demokratikusat.
Ott beszéltek a forradalom egykori hősei és a mártírok özvegyei, ott beszéltek azok, akik nem engedték a forradalom lángját elaludni: a demokratikus ellenzék, a Fidesz szónoka.
Ott küldte haza a szovjeteket a mai miniszterelnök, akit egy évvel azelőtt a demokratikus ellenzék vezéralakjaival együtt meggumbibotoztak a rendőrök, ott hallgattuk meg a kivégzettek neveit, onnan mentünk el együtt a 301-es parcellához kegyeletünket leróni.
Kádár Apró Dögei pedig még akkor is figyeltek bennünket, jelentéseket írogattak. Majd összegyűlt az Ellenzéki Kerekasztal, igencsak heterogén társasága, akik egyben újra egyeztek: szemben álltak az állampárttal és demokratikus Magyarországot, szabad választásokat akartak.
Az első szabad választásokon az emberek hallgattak a Fideszre, amely azt mondta: “ma mindenki lehet fiatal demokrata”, s megélve a választás ünnepét elzavarták a kommunistákat.
Már amennyire lehetett, mert hiszen visszatekintve látszik, hogy a korszak nagyvonalúsága - a bűnösök számonkérésének hiánya, az állampárt szélesen értelmezett vezető rétegének kizárása a közéletből - nem történt meg, s ez azóta is sok katasztrófát okozott az országnak.
Így aztán az történt, amit Oswald Spengler 1933-ban megjósolt a Döntés Évei című könyvében: a bukott szovjet apparátus vezetőiből új tőkések lettek.
Az információs kárpótlás elmaradt, a bűnösök kizárása a hatalomgyakorlásból elmaradt, ezért velünk élnek Kádár Apró Dögei és épp azokkal borulnak együtt, akiknek nem az a jelmondatuk, hogy “kegyelmet nem kérek”, hanem az, hogy “felelősséget nem vállalok”, akik nem tankra dobnak Molotov koktélt, hanem Dunába elorzott telefont, akik nem a forradalmárokkal mozognak együtt, hanem Kádár Apró Dögeinek utódaival.
Az 56-os forradalom örököse az egész magyar magyar nemzet.
A forradalom céljaiért később küzdők közül is élnek még jónéhányan szerencsére, sőt közhatalomban is vannak: ők történetesen a Fidesz padsoraiban foglalnak helyett az Országházban 1990 óta.
Pillanatokra a Pillanatok Embere megpróbálhatja elorozni a szabadság küzdelem szakrális emlékeit, majd karaktere önemésztő, nevetséges mivolta felemészti őt, s jön a Pillanatok Új Embere, mert mindig “ván másik”. Némi iggény van most is, volt mindig is a kivívott szabadság megroppantására, s vannak hangos követelői is, akik közül sokan jót akarnak, rosszul, Áprilyval szólva: “Szemeteken dühösség hályoga.”
Ez a nap nem róluk szól. Ez a közös forradalmunk emlékéről szól, Krassó Györgyről, akitől, amikor megkérdezték a pufajkás pribékek, hogy “– Lőttél ávósokra? Azt felelte: – Nem eleget”, Pongrácz Gergelyről, aki egyszerre volt a Corvin köz rettenthetetlen parancsnoka és a helyi suhancok “Bajusz bácsija”pótapaként. Dilinkó Gáborról az újpesti cigányfestőről, aki Maléter futára volt, Göncz Árpádról, Wittner Máriáról, Mécs Imréről, Nagy Imréről, Gímes Miklósról, Gulyás János református lelkészről, Litván Györgyről, Szabó bácsiról és a többi hősről.
Akik a rendszerváltás előtt is a szabadságért küzdöttek és most tisztséget vállalva részt vesznek ebben, tudva, hogy hatvannyolc éve a tisztesség lépett fel a csalárdság ellen a szabadságvágy a diktatúra ellen, s azóta is 56 céljait óvják és védik.
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
A miniszterelnök politikai igazgatója az Index Konkrétan című műsorában elmondta: az 1956-ról szóló mondatának elferdítői éppen azok, akik '56-ból vezetik le Ukrajna katonai megsegítését.
Mintha a 21. században a szuverenitással nem lehetne foglalkozni.
Szívesen írnám, hogy az SZDSZ szellemisége ma is velünk él (mert így könnyebb lenne), de ez egy sokkal silányabb, intellektuálisan üresebb nemzedék.
Peruból, az Egyesült Királyságból, Hollandiából, Németországból és Japánból is érkeztek reakciók az ELTE-botrányra.
Fico meglátogatja Putyint a gáztranzit ügyében, ráadásul nem is akármilyen tisztségben.
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
