Nyitókép: Attila Kisbenedek/AFP
Egy ellenzéki pártnak az a dolga, hogy alternatívát mutasson fel. Mivel Orbán Viktor sikeres, önazonos és hiteles politikus, aki mindig ráérez arra, mi a jó irány (nem igaza van, hanem igaza lesz), ezért vele, illetve meglátásaival szembemenni esélytelen esztelenség.
Már annak idején Medgyessy is azzal verte meg, hogy „mindent úgy fogunk csinálni, mint a Fidesz, csak jobban”.
A 2010 óta meddő próbálkozásaiba fulladó ellenzék és mögöttük álló globalista megbízóik most újra ezt a szlogent próbálják elővenni.
Október 23-án két jelentős megemlékezés zajlott Budapesten. A kormányfő több tízezer ember előtt a Millenárison, az – ezúttal spontán egyesülő – ellenzék valamivel kisebb létszámban, de két helyszínen, maratoni hosszúságban tüntetett. Az adatokkal való bűvészkedésnek persze nincs sok értelme, hiszen nem közvélemény-kutatást és nem számháborút, hanem választást kell nyerni.
A logika alapján egy rossz helyzetben lévő, tévúton járó, kormányváltásra készülő országban az ellenzéknek elsöprő fölényben kéne lennie az utcán (az emberek sokkal inkább a változásért állnak ki, mint a meglévőért), ez azonban biztosan nem történt meg.
A szabadságharc évfordulóján a téma nem is lehetne más, mint a hazafiság kérdése. És ez jó. A magyar közbeszédből, a tömegeket megmozgató eszmék közül már régen eltűnt az internacionalizmus, a baloldaliság és a kollaboráció. Mindkét oldal a nemzetről, hazáról, szabadságról és függetlenségről beszél. És természetesen magát tartja ezek letéteményesének.
Orbán Viktor – ahogyan 1989 óta szinte mindig, és tizennyolc évnyi kormányzása alatt következetesen –
elvetette a szuverenitás feladását, megbélyegezte azokat, akik rendre idegeneket hívnak magyarok ellen segítségül.
Mivel Strasbourgban expressis verbis elhangzott, hogy a központ mást, a saját bábjait (helytartóit) tartja csak elfogadhatónak Magyarország élén, ez kétségtelenül az ő üzenetének hitelességét erősíti. S bár megpróbálják afféle orosz szálláscsinálónak beállítani, Putyintól sosem hallottuk, hogy a magyar törvényhozásról vagy a végrehajtó hatalom összetételéről beszélt volna. Még akkor sem, ha az ÁVH-s utód SZDSZ szellemi örökségét tovább vivő momentumosok egy Putyin-bérencező molinót is felemeltek (ezt a provokációt meghiúsították),
még mindig nem értve, hogy mi – ellentétben velük – nem nemzetek ellen vagyunk, hanem az aktuális elnyomók ellen.
’45-ben és ’56-ban a szovjeteket és helyi bérenceiket, ma a globalista brüsszelitákat és helyi képviselőiket. Számunkra jelenleg sokkal inkább a nyugat az orwelli Szovjetunió utódja, mint a putyini Oroszország. Orbán már-már nyílt hadüzenete is a saját jelenlegi birodalmunk fővárosát célozta, nem a szabadságharcunkat hatvannyolc éve eltipró, de bő harminc éve innen már kivonult oroszokat.