László András: Az EP-nek a gazdasági versenyképességgel, a migrációval és a békével kellene foglalkoznia

2024. október 06. 11:36

A magyar politikus szerint az európai intézmények és nyugati politikusok körében az Európai Parlament a legszélsőségesebb háborúpárti vonalat viszi.

2024. október 06. 11:36
LÁSZLÓ András

Nyitókép: MTI/Purger Tamás

„Az Európai Parlamentnek (EP) a Magyarországról szóló vita helyett az unió előtt álló kihívásokkal, a versenyképességgel, a gazdasággal, a migrációval és az ukrajnai béke megteremtésének lehetőségével kellene foglalkoznia” – jelentette ki László András, a Fidesz EP-képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A politikus azt mondta, az EP szerdai, strasbourgi plenáris ülésének a magyar elnökségi program bemutatásáról kellene szólnia. 

Európa nagyon nehéz helyzetben van, az Európai Bizottság megalakulásának során ezeket a kihívásokat – köztük a versenyképesség kérdését - kellene napirendre venni, ahogy azt a magyar elnökség is prioritásként megjelölte

– hangsúlyozta a képviselő.

László András emlékeztetett, szeptember elején készült el Mario Draghi korábbi európai jegybankelnök, illetve korábbi olasz miniszterelnök jelentése az európai gazdaság helyzetéről. Ez egybecseng azzal, amit a magyar kormány is régóta mond: Európában problémát jelent a gazdasági stagnálás, csökken az európai termelés, nagyon magasak az energiaárak, ami versenyhátrányt jelenet az európai cégeknek.

Hozzátette: 

ehhez szorosan kapcsolódik a migráció és a háború kérdése, hiszen a szankciós politika és az energiaválság tovább terheli az európai gazdaságot.

A képviselő a baloldali sajtó és Magyar Péter „vágyálmának” nevezte, hogy a szerdai plenáris ülés Orbán Viktor és a Tisza Párt elnökének összecsapásáról szól majd. Magyar Péter csak egy képviselő a 720-ból, akik ott lesznek a vitán. Az ülésnek pedig az európai helyzetről, az elnökségről kellene szólnia.

LÁSZLÓ András
Forrás: MTI/Purger Tamás

László András attól tart, a vita az Európa előtt álló kihívások helyett egy látlelet ad arról, hogy az EP milyen mértékben békeellenes, és mennyire elszakadt azoktól a problémáktól, amelyek tényleg érdeklik az európaiakat, mint a migráció, a háború, a gazdaság.

„A magyar elnökség első felében nem fogalmaztak meg szakmai kritikákat sem a prioritásokkal, sem az elvégzett munkával kapcsolatban” – közölte a képviselő.

A politikus arra számít, hogy Tineke Strik, az EP új állandó magyar jelentéstevője az eddigi gyakorlatnak megfelelően továbbviszi a magyarellenes hangot. Mint mondta, a holland zöldpárti képviselő már korábban is számos alkalommal erősen támadó stílusban szólalt meg magyar ügyekben, és attól sem riad soha vissza, hogy akár teljes hazugságokkal vádolja meg az országot.

Az elnökséget tartalmában és a munkáját kritizáló támadások mögött valójában az áll, hogy Magyarország békét szeretne Európában. Orbán Viktor miniszterelnök is arra törekszik, hogy olyan kezdeményezésekkel éljen, amelyek lehetőséget teremtenének az ukrajnai háború diplomáciai úton történő rendezésére

– hangsúlyozta László András.

A politikus leszögezte, az európai intézmények és nyugati politikusok körében az Európai Parlament a legszélsőségesebb háborúpárti vonalat viszi. 

A júniusban és szeptemberben tartott plenáris ülésen is olyan határozatot fogadott el a néppárti és baloldali többség, amely arra presszionálja a tagállamokat, hogy a diplomáciai erőfeszítések helyett több katonai támogatást nyújtsanak Ukrajnának.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
o1gtolvaj-3
2024. október 06. 11:56
Mondja Europa segglyukanak kepviseloje!
atti64
2024. október 06. 11:51
URSULÁVAL AZ ÉLEN KISEPERNI A SZART!!!!!!!!!!!!!!!!!!!EZ EGY SZAR KÖZÖSSÉG AMIT UNIONAK NEVEZNEK. NEM MUSZÁJ NEKÜNK IDE TARTOZNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! DE A MIGRÁNSOK ELINTÉZIK EZT A FÖLDRÉSZT CSAK IDÖ KÉRDÉSE AZ EGÉSZ!!!!!!!!!!!!!!!!!
sexykitty-5000104
2024. október 06. 11:43
🍓 ️ ­­­É­­­r­­­t­­é­k­e­l­d­­­ ­­a­­­ ­­­s­z­­­e­­x­i­­­ ­p­u­n­­c­­­i­­m­­a­­t­­ 👉 𝐖­­𝐖­𝐖­­.­­𝐗­­­𝟏­­­𝟖­­­.­𝐅­𝐔­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!