December közepéig rács mögött marad az óbudai alpolgármester

2024. október 21. 06:01

A vádak között túlárazott és fiktív szerződések, valamint százmilliós nagyságrendű kenőpénzek visszaosztása is szerepel.

2024. október 21. 06:01
null

Nyitókép forrása: obuda.hu

A III. kerületi alpolgármester, Czeglédy Gergő letartóztatását további két hónappal, december 20-ig hosszabbította meg a bíróság. Czeglédy június óta van előzetes letartóztatásban, miután a nyomozó hatóság súlyos korrupciós bűncselekménnyel, százmilliós vesztegetéssel gyanúsítja. Az ügyben érintett Kiss László polgármester is rács mögé került, őt szintén kenőpénz átvételével vádolják – írta meg a Magyar Nemzet

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta Czeglédy letartóztatásának meghosszabbítását, amit a nyomozási bíró el is fogadott.

A végzés azonban még nem jogerős, mivel a védelem fellebbezhet. Czeglédyt érintő gyanú szerint az óbudai önkormányzat korrupciós botrányába keveredett, amely során százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról lehetett szó. Nem sokkal később, augusztus közepén a polgármester, Kiss Lászlót is letartóztatták. A bíróság korábban már döntött arról, hogy Kiss László letartóztatása december 16-ig tart, így ő is börtönben marad legalább addig.

Az ügy előzményei évekre nyúlnak vissza, amikor az álarcos „Anonymous” közzétett néhány rejtett kamerás felvételt. A felvételeken állítólag korrupciós pénzeket számolnak egy autóban, az összegeket papírzacskóba helyezik. Anonymous állítása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból származó visszaosztott pénzekről lehetett szó. A hatóságok nyomozást indítottak az ügyben, és az első gyanúsítottakat már márciusban el is fogták. Az érintettek köre azóta tizenhat főre bővült. 

A vádak között túlárazott és fiktív szerződések, valamint százmilliós nagyságrendű kenőpénzek visszaosztása is szerepel.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
The Loner
2024. október 21. 08:19
Pontosítás. 2028 "December közepéig rács mögött marad az óbudai alpolgármester."
sexykitty-5000118
2024. október 21. 08:08
🍓 ️ ­­­É­­r­t­­é­­k­e­l­­d­ ­a­ ­s­z­e­­x­i­­ ­p­u­­­n­c­i­m­a­t­­ 👉 𝐖­­­𝐖­𝐖­.­­𝐗­­𝟏­𝟖­­­.­­­𝐅­­𝐔­𝐍
states-2
2024. október 21. 08:04
Miután kifosztotta Óbudát, igazán semmiség az a néhány nap karácsonyig.
Burg_kastL71-C
2024. október 21. 07:37
Akkor ez azt sugallja - megint - , hogy Karácsonyra kint lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!