Még a némafilm hőskorából maradt ránk egy különleges darab, amely betöltötte a kerek századik születésnapját, de Stephen King egyik regényének adaptációja is szép kort „élt meg”.
Nyitókép: General Photographic Agency / Stringer
Fura belegondolni abba, hogy elértük azt a kort és korszakot, amikor már egyáltalán nem meglepő, ha előkerül egy 100 esztendős film, amit lehet és érdemes is „ünnepelni”. A filmtörténet immáron komoly múlttal rendelkezik, és bizony bőven találni értékes, de minimum érdekes klasszikusokat, amik megérdemlik a figyelmet. Ilyen például a Buster Keaton főszereplésével és rendezésében elkészült A navigátor, 1924-ből, amely pont 100. születésnapját ünnepli.
Ezt is ajánljuk a témában
Miközben Európában a helyzet egyre rosszabbá vált, Amerikában olyan filmek születtek, mint a korábban bemutatott Gázláng. Vagy éppen a Gyilkos vagyok, mely egy igazi femme fatale-t mutat be.
Rollo (Buster Keaton) nem tud élni szerelem nélkül, egy hirtelen elhatározással pedig úgy dönt, hogy megházasodik és hajóval nászútra indul Honoluluba. Betsy (Kathryn McGuire), a párja azonban keresztül húzza a számításait, vagyis inkább csak megnehezíti a nászutat – hiszen milyen nászút az, amelyre csak egyvalaki indul el, házasság nélkül?
Merthogy a lány visszautasítja Rollo kérését, aki bánatában azonban igy is hajóra száll, csakhogy nem a megfelelőre.
Egy véletlen folytán azonban Betsy is megérkezik ugyanarra a hajóra, amely a pár érkezését követően leveti láncait és megindul felfedezni az óceánt. Mert közben ellenséges kémek vágják el a kötelet, így a Navigátor, fedélzetén hőseinkkel, új kalandra indul, amit a nézők 61 percen, nagyjából 1 órán keresztül élvezhetnek.
Bár Joseph Frank „Buster” Keatont „kőarcként”, vagyis úgy ismerte mindenki, mint „az ember, aki sohasem nevet", korának meghatározó komikusa és rendezője volt. A színész főleg az 1920-as évek némafilmjeiről ismert, melyek közül talán az 1926-os A Generális a legelismertebb munkája. Orson Welles szerint ez volt „a valaha készült legnagyobb vígjáték... és talán a valaha készült legnagyobb film”.
Keaton karrierjének felfelé tartó íve 1928 után tört meg, amikor leszerződött a Metro-Goldwyn-Mayerhez, ezzel elvesztve művészi függetlenségét. Első felesége elvált tőle, ő pedig alkoholizmusba süllyedt. Az MGM-től 1933-ban kirúgták, és ezzel véget ért játékfilmes karrierje. Az 1940-es években állt talpra, feleségül vette Eleanor Norrist, és élete végéig megbecsült komikusként, előadóként dolgozott.
A Generálist megelőzően, 1924-ben készült el a most 100 éves A navigátor, amely eredetileg úgy indult, hogy egy stábtag egy másik filmötlet miatt kutatott megfelelő hajó után, mikor megmutatták neki az egykori USAT Bufordot, egy 5000 tonnás, 152 méter hosszú hajót, mely fémhulladékká vált. Ráadásul kiderült, hogy a filmforgatás során bármit megtehetnek a hajóval, beleértve a felgyújtását vagy elsüllyesztését is, így
Keaton azonnal elkezdte tervezni a Buford köré épülő filmet, majd Joseph Schenck producerrel 25 000 dollárért béreltette ki a hajót.
Talán még izgalmasabb tény, hogy miután a forgatás lezajlott a jármű fedélzetén, Keaton a víz alatti jeleneteket a Riverside-i városi uszodában kezdte el forgatni. Ehhez azonban a medence betonfalát alaposan meg kellett hosszabbítani, majd egy hatalmas hajócsavart is alá kellett meríteni. Az extra súly következtében azonban a medence alja beomlott, és Keatonnak át kellett költöztetnie a forgatást a Tahoe-tóhoz, hogy befejezzék a víz alatti jeleneteket, ahol az alkohol már lényegében szükségessé vált ahhoz, hogy a főszereplő megbirkózzon a tó hőmérsékletével.
Ezt is ajánljuk a témában
Noha a Psycho vagy éppen a Madarak talán ismertebb filmalkotásai az angol rendezőzseninek, a 70 éves Hátsó ablak is ott van a legjobbjai között.
A navigátor egyik érdekessége, hogy csak részben burleszk és vígjáték, részben pedig dráma, sőt igazából kémfilm is, köszönhetően a koncepciónak, miszerint a páros az ügynökök hadakozása miatt köt ki a nyílt vízen. A zene nagyon hangsúlyos és mind a mai napig működik hangulatfokozó hatása, miközben az egy óra alatt tényleg számtalan kaland szemtanúi lehetünk.
Ettől is olyan izgalmas az 1924-es film, ami maníros és modoros stílusa ellenére a mai napig megállja a helyét – már ha valaki szereti a régi filmklasszikusokat és a némafilmeket.
Mert természetesen ezek minden jellemzője feltűnik, így a túlzott gesztikulálás és mimika is, azonban ezt egyáltalán nem tartanám negatívumnak. A fedélzeten szaladgálós, ajtós és konyhai jelenetek kifejezetten humorosak, ráadásul még némi harcra is sor kerül, számos statiszta bevonásával, ami a műfajban egészen egyedivé teszi az élményt. Ha nem is ez Keaton legjobbja, azt a forgatási nehézségek ellenére (többek között a büdzsé is elfogyott) így is érezni, hogy szívből jövő moziról van szó.
Október 14-én ugyanis két 1994-es mozifilm is a 30. születésnapját ünnepli, egészen pontosan A remény rabjai és a Ponyvaregény. Ezek közül már egy is elég lenne, hiszen mind igazi remekmű, és bár mindegyik más műfajt képvisel, mindkettőről elmondhatjuk, hogy egy képzeletbeli 100-as listán könnyedén helyet lehet számukra szorítani.
Tarantino talán legismertebb alkotása a Travoltát újra a porondra helyező Ponyvaregény, ami sztárparádéval és könnyen idézhető szólásokkal vívott ki magának kult-státuszt, míg a Stephen King történetéből készült A remény rabjai egy csodálatos filmdráma, Tim Robbins és Morgan Freeman főszereplésével, amely ráadásul kifejezetten elgondolkodtató darab. Külön öröm lehet, hogy a rendezői székben a magyar származású Frank Darabont (Darabont Ferenc) ült, aki ezzel egy nagyon komoly témájú történetet mesélt el bűnhődésről, reményről, megváltásról és hitről. Mindkettő születésnapos kifejezetten ajánlott.
Ezt is ajánljuk a témában
Eredetileg egy népszerű sci-fi adaptációja lett volna, de a végeredmény alapján nehéz elhinni, hogy a forgatás során bárki is komolyan vette.
Örök dilemma, hogy a „régen minden jobb volt” érzésnek mennyire engedjük át magunkat, de tény, hogy hiányoznak az olyan hangulatú, lényegretörő alkotások, mint például Buster Keaton filmje, amely kevés „párbeszéddel”, akár 1 órában képes elmesélni azt a történetet, amelynek bemutatására vállalkozott. Ez szinte ajándék akkor, mikor manapság szinte abból alakul ki verseny, hogy ki tud vagy akar hosszabb mozifilmet készíteni,
ami persze van, hogy javasolt egy-egy karakter és történeti szál kibontása, egy-egy művészibb kompozíció elérése érdekében, de nem gondolnám, hogy minden esetben erre volna szükség.
100 éves lett Buster Keaton filmklasszikusa
De azt sem gondolom, hogy az új filmeket kellene háttérbe szorítani, miközben ugyanazokat a régi produkciókat nézzük újra és újra. Az egészséges talán ezúttal is a középút megtalálása lenne, az arra érdemes modern mozifilmeknek megadott eséllyel és a régi filmek tiszteletével, ami igazából nekünk, nézőknek a legjobb.
Márpedig a mozi, mint élmény azért is született, hogy a nézőket szórakoztassa el, nyűgözze le, ezt néha nem árt észben tartani.
A Tisza 8 évben maximalizálná a kormányfői tisztség időtartamát. De van itt egy kis bibi! Kovács András írása.
Mindenkit sokkolt a színész halálhíre, de leginkább a Beverly Hills-i Filmfesztivál szervezőit, akik pont akkor számítottak megjelenésére, amikor a halálhíre kiderült.
Legalábbis az angol humor, amennyiben a legendás Monty Python társulat filmjeit vesszük alapul.
Elég egyetlen vírus, hogy civilizációnk a kihalás veszélyével nézzen szembe.
A von Trapp-család történetét egy időben mindenki ismerte – ki személyesen, ki a színpadról, ki a vászonról. A muzsika hangja azonban ma is tisztán szól a nézők és hallgatók szívében.
A Názáreti Jézus története mind a mai napig megihleti az embereket, és ez már 1965-ben is így volt. Vagy még inkább így volt. Hatvanéves lett A világ legszebb története – A Biblia.
Mindent ellep a köd. A ma még élő egyik legnagyobb klasszikus horrorfilm-rendező éppen csak híressé vált, már el is készítette az egyik legemlékezetesebb kísértettörténetet.
A jövő hét keddi és szerdai parlamenti ülések témáiról is beszélt a házelnök.
Bóna Szabolcs szerint sok tényezőt kell figyelembe venni, ha korlátozásokról van szó.
