Lázár nagy dobása: januártól teljes átalakítás jön a közlekedésben
2025 januárjától új korszak kezdődik a MÁV-csoport életében.
„Szerintem kezd a BKK túlzásba esni” – írta a korábbi közlekedési államtitkár.
A Budapesti Közlekedési Központ közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben beharangozta a buszjáratokon bevezetendő, utasokat érintő változásokat.
„Március közepéig autóbusz- és trolibuszjárataink döntő többségén – a Rákóczi úton közlekedő buszok kivételével – fokozatosan bevezetjük a hétköznap 20 óra utáni első ajtós felszállást. Így esténként is biztonságosabban és kényelmesebben utazhatsz, mi pedig hatékonyabban kiszűrjük azokat, akik jegy, bérlet nélkül, az utazási feltételeket megszegve közlekednek” – jelent meg a bejegyzésben.
Ennek első lépéseként január 19-től a 11-es, a 182-es, a 184-es busz, a 70-es, a 74-es és a 78-as trolibusz teljes vonalán, valamint a 110-es és a 112-es busz budai szakaszán 20 órától munkanapokon is a járművezető ellenőrzi a felszállók jegyének, bérletének érvényességét. Ezeken a vonalakon hétvégén már most is megszokott és bevált módszer az első ajtós felszállási rend.
A hírre reagálva Vitézy Dávid, korábbi közlekedési államtitkár rögtön nemtetszésének adott hangot a kommentek között.
Szerintem kezd a BKK túlzásba esni ezzel.
Sok kis forgalmú időszakban indokolt az elsőajtózás, magam is támogattam a bevezetését anno néhány kisebb forgalmú vonalon, de egyrészt hétköznap 20 órakor számos érintett vonalon a forgalom ennél jóval nagyobb még, ez pedig lassítani fogja a közlekedést, másrészt a rendszer egyre követhetetlenebbé válik az utasok számára. Főleg, hogy a végállomásokról 20 óra után induló járatokra vonatkozik csak – utas legyen a talpán, aki 20:25-kor tudni fogja, mi az elvárás épp az adott járaton. Ennyit ez nem ér. A rendet fenntartani pedig másképp is lehetne, például a biztonsági őrök visszahozatalával a késő esti és éjszakai kitettebb járatokon” – fogalmazott Vitézy.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi